Ruszlan Ahmecin december 15-én szabadult az észak-oroszországi Arhangelszki területen lévő börtönből. Aktivistatársai várták a kapuban, összeborultak, megölelték egymást, majd együtt távoztak autóval.
Alekszej Navalnij ellenzéki politikus arhangelszki képviseletének egykori vezetője ellentmondásosan beszélt szabadulásáról.
„Ez egyfelől szabadság. Oda mehetsz, ahová akarsz. Nem kell sorba állni. Nem kell reggeli gyakorlatokat végezni. Normális ételt ehetsz” – mondta a Szabad Európa North.Realities című műsorának.
„Másrészt azonban megdöbbentő az az érzés, hogy talán minden hiába volt” – tette hozzá.
Mint mondta, idős szülei egészen más politikai nézeteket vallanak, mint ő. Ők az állami televízióból – vagy ahogy Ahmecin nevezi, a „zombiképzőből” – kapják az iránymutatást.
Fogorvoshoz kell mennie. „A fogászat elég rossz a börtönben. Nincsenek fájdalomcsillapítók, régi a felszerelés, hozzá nem értők az orvosok. Komoly gondjaim vannak ezen a területen” – mondta.
„Képzelj el egy cellát tizennégy rabbal”
A 49 éves Ahmecin 2018-ban lett aktivista, akkor csatlakozott az Arhangelszki területen lévő Sijesz városban a hulladéklerakó építése elleni nagyszabású tüntetésekhez.
2021 januárjában azokban az országos tiltakozásokban is részt vett, amikor Navalnij letartóztatása ellen tüntettek.
Navalnij jelenleg 19 éves börtönbüntetését tölti olyan vádak alapján, amelyek szerinte politikai indíttatásúak. Jelenlegi tartózkodási helye ismeretlen, ügyvédei és társai már több mint két hete nem tudnak kapcsolatba lépni vele.
Ahmecint 2021. január 23-án tartóztatták le, és nyolcvan óra közmunkára ítélték.
Ezt követően gyorsan jött az üldöztetés. 2021 márciusában vizsgálat indult Ahmecin és más aktivisták ellen a régióban, mert állítólag szélsőséges szervezethez tartoztak. Lakásaikat és irodáikat átkutatták, számítógépeiket és telefonjaikat elkobozták. A hatóságok Ahmecin ellen néhány közösségi médiás bejegyzése miatt kezdtek nyomozni, köztük egy olyan miatt, amely arról szólt, hogy a Szovjetunió és a náci Németország 1939 és 1941 között szövetséges volt, és közösen kezdték a második világháborút.
2022. május 9-én letartóztatták, a nácizmus rehabilitálásával vádolták. Októberben harminc hónap börtönre ítélték, beleszámítva az előzetes letartóztatásban töltött csaknem hat hónapot. Büntetése lejártával, idén december 15-én szabadult.
„A fogda és a börtön a társadalom keresztmetszete – mondta. – Sok különböző emberrel találkoztam. Közömbösek azzal kapcsolatban, hogy mi történik odakint. A saját kis világukban élnek” – tette hozzá.
Ahmecin sokakkal találkozott, akiket kábítószerrel kapcsolatos bűncselekmények miatt börtönöztek be.
„Fogalmam sem volt erről” – mondta arról, amit drogjárványnak nevezett.
Ahmecin azt mondta, hogy fogva tartása három időszakra oszlott: körülbelül hat hónapot töltött egy előzetes letartóztatási központban (SIZO) Arhangelszkben, néhány hónapot a jaroszlavli és kirovi SIZO-ban, amíg a fellebbezéseit tárgyalták, büntetése hátralévő részét egy börtönben az Arhangelszktől körülbelül 15 kilométerre fekvő Talagi településen.
Mint mondta, a SIZO a legrosszabb a börtönök között. „Képzeljünk el egy cellát tizennégy rabbal, akiknek fejenként két négyzetméter jut. Ne felejtsük el, hogy emberek néha éveket töltenek egy SIZO-ban” – fogalmazott. Hozzátette, hogy a cellájában egy nem szellőztethető vécé volt.
Az arhangelszki SIZO udvarát úgy alakították ki, hogy „oda soha nem süt be a nap”.
„Azok, akik két évig nem látják a napot, bőrgyulladást kapnak. Barna foltok és kelések borítják őket, és ennek pszichológiai hatásai is vannak” – mondta Ahmecin.
„A SIZO-ban lévő emberek ellen még folyik a nyomozás. Bűnösségüket még nem állapították meg. Viszonylag emberséges körülmények között kellene őket fogva tartani. Akit elítéltek, mert ittasan elgázolt valakit az autójával, az többé-kevésbé kényelmes börtönbe kerül, de aki ellen nyomozás folyik, azt a legembertelenebb körülmények között tartják fogva” – folytatta.
Ahmecin szerint a SIZO egyetlen előnye az elítélteknek szánt börtönnel szemben az, hogy legalább megpróbálhatsz annyit aludni, amennyit akarsz.
„A börtönben ezt nem teheted meg – magyarázta. – Reggel 6-kor felkelsz, és este 9-ig nem ülhetsz le az ágyadra. Ha leülsz, és összegyűröd a takarót, az szabálysértés. Egy pár ilyen, és elfelejtheted a korai szabadulást” – tette hozzá.
„Sírtak a falak”
Ahmecin fellebbezett ítélete ellen, és ahogy Oroszországban szokás, a fellebbezési eljárás idejére elküldték a területről. A Kirovi területre került.
„Az elítéltek összeláncolva sétáltak a vonathoz, táskáikat vonszolva. Nagyon megalázó volt” – emlékezett vissza.
„Ezalatt az idő alatt nincs lehetőség jogi segítségre, nincs kapcsolat a rokonokkal” – mondta.
„Ez egy Nagy Katalin-korabeli laktanya. A falak állandóan nedvesek, a cellák hidegek voltak, körülbelül 12 fok. Mindenütt pókok, patkányok. Többször megbetegedtem ott, egyebek mellett covidos lettem” – tette hozzá.
Az étel annyira gusztustalan volt, hogy gyakran inkább azonnal lehúzta a vécén, mint hogy elviselje a szagát.
„Nagyon hálás vagyok a kirovi aktivistáknak. Hoztak nekem csomagokat. A tőlük kapott pénzből tudtam ételt rendelni egy helyi boltból. Rengeteget fogytam, amit később vissza tudtam szedni, amikor visszatértem Asztrahánba, és napfényhez, friss levegőhöz jutottam” – mondta.
„Nekem nincs jövőm velük”
Miután elutasított fellebbezését követően visszakerült az Asztrahán közelében lévő Talagi településre, büntetéséből már csaknem egy év eltelt. Mint mondta, a börtönben sokkal jobbak voltak a körülmények, mint amiket korábban tapasztalt. A legtöbb elítéltnek felajánlották, hogy dolgozhat egy helyi cégnél, de Ahmecin nem kapott lehetőséget.
„Viszont senki sem akadályozott meg abban, hogy lapátot és gereblyét ragadjak, így 15 szép zöldségágyást ástam ki. Három szép hónapot töltöttem testmozgással, jó alvással és egészséges munkával. A friss levegőn és a napsütésben még egy kicsit le is barnultam” – mesélte.
Sikerült létrehoznia egy kertészklubot a rabok számára, magokat és műtrágyát is rendelhettek.
„Az igazgató most már jelentheti a főnökeinek, hogy sikerült a rabokat szocializálnia” – mondta Ahmecin.
Ősszel önkéntesnek jelentkezett a konyhára, később pedig felkérték, hogy szervezze meg a börtönkönyvtárat.
„Teljes volt a fejetlenség – emlékezett vissza. – Átnéztem az egész gyűjteményt. Kidobtam a régi dolgokat, minden mást kategóriákba soroltam és újrarendeztem. Most már minden rendben van” – tette hozzá.
Büntetése vége felé havat lapátolt a településen. A város küldte a sofőrt, egy őr is elkísérte, aki szintén „lelkesen lapátot ragadott” – emlékezett vissza.
Büntetése alatt a Memorial emberi jogi szervezet politikai fogolyként tartotta nyilván, és arra biztatta az embereket, hogy küldjenek neki levelet. Bár sokat kapott, a börtöncenzúra kíméletlenül bánt a kimenő levelekkel, általában megsemmisítették – mondta.
„Tilos volt leírni a mindennapi életet, vagy más foglyokról és politikai témákról beszélni. Szóval mit írhattam? Hogy láttam egy varjút vagy nyolc macskát? Ez is probléma lett volna, hiszen a börtönben elvileg nem voltak macskák” – fogalmazott.
A kapott levelek közül sokat hazavitt, amikor kiszabadult. „Most már válaszolni tudok a sok embernek” – ígérte.
Mint mondta, addig nem kaphatja vissza személyi okmányait, amíg nem fizeti ki a hatszázezer rubeles (2,2 millió forintos) pénzbüntetést, amelyet azért szabtak ki rá, mert 2021-ben nem engedélyezett tüntetéseken vett részt. Ezt most nem tudja kifizetni, ha tudná, megtenné, és elhagyná Oroszországot – tette hozzá.
„Itt, úgy tűnik, a legtöbb ember másképp gondolkodik, mint én. Nekem nincs jövőm velük” – mondta.
