Akadálymentes mód

A legfrissebb hírek

Térképre tettük Mészáros Lőrinc összes eddig megtalált vitatott vasúti beruházását


Vas nélküli vasbeton; valótlan tartalmú jegyzőkönyvek alapján átvett és kifizetett, el nem készült korszerűsítés; ki nem fizetett alvállalkozók, ötmilliárdból „meggyorsított”, később befejeződő felújítás – mindez természetesen rengeteg és annál is több közpénzért. Pillantson bele ön is Mészáros Lőrinc és a vasúti állam mézesheteibe!

Még 2023 tavaszán kezdtünk el foglalkozni Mészáros Lőrinc vasúti beruházásaival. A 2015-ös O1G-nap és Simicska Lajos, valamint gazdasági érdekeltségei körön kívül kerülése, majd szisztematikus kiszorítása után Orbán Viktor (másik) személyes jó barátja és bizalmi embere, a felcsúti focicsapat tulajdonosa vált a Fidesz gazdasági hátországának, így az ország gazdaságának meghatározó szereplőjévé – mára ezermilliárd forintos magánvagyonnal.

Ez olyan léptéket ért el a vasútépítésben és -korszerűsítésben, hogy a Mészáros Lőrinc tulajdonában álló V-Híd Zrt. és kapcsolt részeinek bevétele és nyeresége nagyobb, mint a teljes ágazaté együttvéve. Ez többek között annak is köszönhető, hogy a túlnyomórészt állami megrendelésre dolgozó Mészáros-érdekeltségek profitrátája sokkal magasabb, mint a vasúti szakmában általános.

Nem fizettek

Mindezek mellett – mint részletesen bemutattuk – számos Mészáros-féle vasúti beruházás erősen vitatható körülmények között zajlott/zajlik. Tavaly például cikksorozatban foglalkoztunk azzal, hogy Mészáros Lőrinc cége, az R-Kord Kft. nem fizetett ki időben több alvállalkozót. Magyar tulajdonú kisvállalkozásokról van szó, amelyek sok esetben hátrányos helyzetű, alacsony képzettségű roma munkavállalókat is foglalkoztattak. A késedelmes, esetleg máig nem teljesült kifizetések miatt nemegy cég működése ellehetetlenült.

(Ha nem jelenik meg a térkép, ezen a linken tudja megnézni.)

Más esetekben erősen vitatható minőségben készültek el a munkák: a legemlékezetesebb talán a „vas nélküli vasbeton” volt: a MÁV Miskolci Területi Igazgatósága jelezte, hogy a Mészáros-cégek több esetben súlyosan megszegték a technológiai előírásokat. Azt is kiderítettük, hogy a sorozatos jelzések ellenére hónapokig nem történt semmi a kivitelezők részéről a hibák kijavítására.

Ennél súlyosabb, hogy az állam több esetben is szabálytalanul vett át és fizetett ki vasúti munkákat a Mészáros-érdekeltségeknek. A GSM-R nevű vasúti informatikai fejlesztés több szakaszát például úgy jelentették készre, hogy bizonyíthatóan nem voltak még átadható állapotban, ennek ellenére olyan jegyzőkönyvek készültek, amelyek igazolták a munkálatok befejezését, az állam pedig szó nélkül elfogadta.

Mi az, hogy határidő?

Más esetben – például a Százhalombatta–Ercsi-felújításnál – szintén úgy vett át az állam egy munkát Mészáros Lőrinc cégétől, és úgy fizette ki, hogy nem ellenőrizte: a fővállalkozó nem egyenlítette ki minden alvállalkozója felé a kötelezettségeit. Több forrásunk szerint ezek az esetek felvethetik a hanyag vagy hűtlen kezelés gyanúját.

Szintén érdekes eset a Szeged–Röszke közötti vasúti szakasz felújítása: itt úgy módosították többször is a kivitelezési szerződést, hogy Mészáros Lőrinc cége újabb és újabb véghatáridőket kapott. Ezzel – bár az eredeti határidőt várhatóan több mint két évvel fogják túllépni – nem terheli majd kötbérfizetési kötelezettség a kivitelező V-Híd Zrt.-t.

A kivitelező nevével és a beruházás tervezett határidejével nem terheli az Építési és Közlekedési Minisztérium a nagyérdeműt
A kivitelező nevével és a beruházás tervezett határidejével nem terheli az Építési és Közlekedési Minisztérium a nagyérdeműt

Igaz – mint fotónkon is látszik –, a Déli Körvasút esetében (amelynek a bíróság kétszer is megsemmisítette a környezetvédelmi engedélyét, mire az állam egyszerűen kiemelt katonai beruházássá minősítette az egészet, hogy semmilyen engedélyeztetéssel ne kelljen bajlódnia) már nem is terheli a kormány holmi határidőkkel a nagyközönséget egy közpénzből megvalósuló beruházással kapcsolatban.

Így a Déli Körvasút esetében csak az a biztos, hogy a kivitelező fővállalkozó V-Híd már kapott 101 milliárd forint előleget. Hogy a munkák beleférnek-e a tervezett 201,4 milliárd forintba, és a beruházás befejeződik-e 2018-ban (a helyszínen dolgozók azt mondták lapunk munkatársának, hogy tudomásuk szerint ez a tervezett határidő), az erősen kérdéses. Eddig ugyanis, mint láttuk, a Mészáros-beruházások számos esetben az eredeti határidőt és költségeket túllépve valósultak meg. De legalább kötbérfizetés nélkül.

  • 16x9 Image

    Kósa András

    Kósa András a Szabad Európa főmunkatársa. 2001 óta újságíró, az elmúlt bő húsz évben volt a Magyar Hírlap, a Magyar Nemzet, a Hír Televízió és a Népszava munkatársa. Ezenkívül dolgozott a hvg.hu politika rovatának vezetőjeként és a tulajdonosok által 2022 augusztusában megszüntetett azonnali.hu főszerkesztőjeként is.

XS
SM
MD
LG