Akadálymentes mód

A legfrissebb hírek

Tim Walz hivatalosan is elfogadta az amerikai Demokrata Párt alelnökjelöltségét


Tim Walz a Demokrata Párt chicagói jelölőgyűlésén, 2024. augusztus 21-én
Tim Walz a Demokrata Párt chicagói jelölőgyűlésén, 2024. augusztus 21-én

A jelenlegi minnesotai kormányzó már hivatalosan is elfogadta, hogy a Demokrata Párt Kamala Harris mellett őt indítja alelnökjelöltként a novemberi amerikai elnökválasztáson.

Tim Walz pártja chicagói konvencióján elmondott beszédében „élete megtiszteltetésének” nevezte a jelöltséget, és leszögezte, hogy meg kell védeni a republikánus párti jelölt, Donald Trump által támadott szabadságjogokat az Egyesült Államokban.

„Mi mindannyian egy gyönyörű, egyszerű okból vagyunk itt ma este. Szeretjük ezt az országot – húzta alá az eddig viszonylag ismeretlen középnyugati kormányzó. – Amerikának olyan országnak kell lennie, ahol a gyermekek nem éheznek, ahol az egészségügyi ellátás és a lakhatás emberi jog, ahol a kormány távol tartja magát az emberek hálószobájától” – mondta, hozzátéve, hogy Trump győzelmével csak a gazdagok és a legszélsőségesebb gondolkodásúak járnának jól.

Ehhez kapcsolódóan: Barack és Michelle Obama teljes mellszélességgel kiállt Kamala Harris mellett

Chicagóban szerdán felszólalt Bill Clinton egykori amerikai elnök is, aki Harrist méltatta, amiért Walzot választotta maga mellé.

„Két vezető, teljesen amerikai, de mégis valószínűtlen élettörténettel – ez csakis itt történhetett meg – mondta. – Ha erre a csapatra szavaznak, ha meg tudják választatni őket, és engedik, hogy friss levegőt hozzanak, arra életük végéig büszkék lesznek.”

Ehhez kapcsolódóan: Tim Walz minnesotai kormányzót választotta alelnökjelöltjének Kamala Harris

A hatvanéves Walz személyében olyan középnyugati kormányzóra, veterán katonára és szakszervezeti támogatóra esett Harris választása, aki sokat tett az ambiciózus demokrata program megvalósításáért a saját államában, beleértve az abortuszjogok átfogó védelmét és a családok nagyvonalú támogatását.

Munkatársai szerint Harris azt reméli, hogy Walz révén erősítheti kampányát a Középnyugaton, amely kritikus térségnek számít több fontos csatatérállammal.

Walz Nebraskában nőtt fel, társadalomismeretet tanított, futballedző és szakszervezeti tag volt egy gimnáziumban, mielőtt politikával kezdett foglalkozni. Emellett több mint húsz évet szolgált a Nemzeti Gárdánál, ahol az őrmesterségig vitte.

Krekó Péter: „Biden visszalépésével nőttek a Demokrata Párt esélyei”
please wait

Jelenleg nincs elérhető tartalom

0:00 0:25:32 0:00

Kamala Harris csütörtökön, a demokrata párti elnökjelölő konvenció zárónapján mond beszédet, amely a chicagói rendezvény nagyszabású fináléja lesz.

A Harris–Walz páros sokakat reménnyel tölt el a Demokrata Párton belül, hogy képesek lesznek legyőzni Trumpot és alelnökjelöltjét, J. D. Vance-et.

A legfrissebb felmérések szerint a verseny továbbra is rendkívül szoros, azonban Harris támogatottsága erősödőben van, ami óriási fordulat az egy hónappal ezelőtti állapothoz képest, amikor még Joe Biden volt a demokrata párti elnökjelölt.

Készült az AFP tudósításának felhasználásával.
XS
SM
MD
LG