Egy orosz férfi nem volt hajlandó elhagyni határ menti otthonát, amíg találat nem érte az épületet. Akkor a feleségével beugrott a szomszéd autójába, hogy elmeneküljenek.
Egy másik férfi szintén nem akarta, hogy evakuálják, inkább elrejtőzött az erdőben, ahol két napot töltött aknákat kerülgetve és drónok elől menekülve, majd fuvart szerzett Kurszk városába.
„Őszintén szólva nagyon meglepett, ami történik. Úgy tudtuk, hogy nem hagyjuk magunkra a sajátjainkat, meg hasonlók, de most több ezer orosz katona fogságba esett, és orosz területet szálltak meg – mondta Misa, egy 35 éves szerelő egy humanitárius központ előtt. – Nem erre számítottam, amikor a háború elkezdődött” – tette hozzá.
Nyolc nappal a váratlan és sikeres invázió után – amely a második világháború óta a legnagyobb behatolás orosz területre – az ukrán erők tovább nyomulnak előre a délnyugati Kurszki területen, amely több mint 150 kilométeren határos Ukrajnával.
Szerdára már csaknem ezer négyzetkilométeres területet tartottak ellenőrzésük alatt az ukrán csapatok, miközben az orosz katonai és biztonsági erők igyekeztek megfékezni az előrenyomulást.
A polgári hatóságok nehezen tudták kezelni az otthonukból evakuált vagy menekülő emberek áradatát. A jelentések szerint 120 ezer ember menekült el az ukrán támadás elől; sokan a regionális közigazgatási központba, Kurszkba mentek, amelynek lakossága a háború előtt mintegy 440 ezer fő volt.
Egyre többen mondták, hogy csalódottak azzal kapcsolatban, ahogy a tisztviselők – egészen Vlagyimir Putyin elnökig – reagáltak az egyre romló helyzetre.
„Lőttek, amikor menekültünk”
Augusztus 9-én a kurszki humanitárius központban akkora tülekedés volt a segélyekért, hogy rohamrendőröket kellett bevetni a tömeg megfékezésére.
„Már lőttek ránk, az utolsó pillanatban jöttünk el” – mondta Natasa, aki csak a keresztnevét árulta el. Korenyevóból származik.
„A férjem nem akart elmenni, azt hajtogatta: Ez az én otthonom, férfi vagyok, meg fogom védeni. Tankokat hallottunk, és kimentünk körülnézni. Egy másodperccel később már nem volt mit megvédeni: vagy rakéta, vagy drón csapódott a házba” – fogalmazott.
Natasa azt mondta, hogy a férjével együtt beugrottak a szomszéd autójába, és elhagyták a határtól mintegy 28 kilométerre fekvő Korenyevót.
„Már az egész égbolt zúgott, őrült sebességgel hajtottunk. Becsuktam a szemem, szorítottam a kapaszkodót, így értünk ide” – mondta az asszony a Szabad Európának.
A szomszédja felé biccent, akinek az autójával menekültek, ő is a közelben áll, és sír.
„Mindenki ideges” – folytatta. Lemaradt a humanitárius segélyről, és az is felzaklatta, hogy a televíziós tudósítások kisebbítették a helyzet súlyosságát.
„Két gyermekem van, de három párnát kaptam, nem jutott elég – mondta. – Aztán este láttam a tévében, hogy itt minden rendben van, »kitartunk«, és »érezzük az egész ország és az elnök támogatását«” – tette hozzá.
„Az ország támogatása bőven elég, nincs szükségünk az elnök támogatására – mondta Putyinról. – Mit számít ő nekünk? Kár, hogy csak akkor derült ki, hogy nem lett volna szabad rá szavazni, amikor már lőnek ránk.”
Nem messze áll tőle Misa, a szerelő – aki nem árulta el a vezetéknevét –, aki a határtól harminc kilométerre fekvő Bolsoj Szoldatszkojéban él. Arról számol be, hogy napokkal korábban segítséget kért az evakuáláshoz, de miután nem kapott választ, feladta, és egy közeli erdőben rejtőzött el.
„Rájöttem, hogy nem lesz evakuálás. Talán az evakuáló teherautók már megsemmisültek” – mondta. Az erdőben drónokat látott repkedni a feje fölött, és félt, hogy célba veszik.
„Aknák is voltak az erdőben. Sötétzöld és barna robbanóeszközök. Nagyon lassan kellett haladnom. Az első napon reméltem, hogy találok valami ennivalót, de nem volt semmi. A második napon már arra gondoltam, hogy békát fogok enni, mert épp esett az eső, rengeteg volt” – mesélte.
Mint mondta, két nap elteltével autók dudálását hallotta egy úton, leintette az egyiket, és elhozták Kurszkba.
Csalódott, mert a háború kezdetén az orosz hatóságok azt mondták, hogy gyorsan vége lesz, és hogy az orosz erők felszabadítják Ukrajna Donbász régióját – ezzel a Kreml propagandájára utalt, amely hamisan azt állítja, hogy a Donbász illegális ukrán megszállás alatt áll.
„Azt hittem, hogy gyorsan felszabadítjuk a Donbászt, beolvasztjuk Oroszországba, és kész. De aztán kiderült, hogy többről van szó” – mondta.
„Egyesek Herszonról, mások Odesszáról beszélnek – ezzel arra utalt, hogy az orosz erők más régiókat is megtámadtak. – De a megmentés mostanra odáig jutott, hogy most már a Kurszki területet kell megmenteni, most az én házamat kell felszabadítani” – tette hozzá.
„Miért történik minden ilyen szerencsétlenül?”
Az ötvenéves Olga Szentpéterváron él. Azt mondta, hogy édesanyja, Ljudmila nem akarja elhagyni kurszki otthonát, annak ellenére, hogy a városi közszolgáltatások lassan leállnak.
„Édesanyám azt mondta, hogy mára szinte az összes busz és trolibusz leállt, a villamosok is, csak a taxik járnak, és megint vízhiány van” – mondta a Szabad Európának telefonon Szentpétervárról.
„Anyám szerint semmi szörnyűség nem történik” – folytatta, hozzátéve, hogy édesanyja szerint a határhoz közelebb, például Szudzsa városában – amelyet már elfoglaltak az ukrán erők – nem olyan rossz a helyzet, mint ahogy állítják.
Natasa, a korenyevói asszony azt mondta, hogy sok evakuálton érezhető a csalódottság mind a humanitárius helyzet, mind az egész háború miatt.
„Én mindent megértek. (…) Miért történik minden ilyen szerencsétlenül?” – panaszkodott.
Szóba hozta az elmúlt hónapokban nagy visszhangot kiváltó korrupciós ügyeket, amelyekkel a védelmi minisztérium vezető tisztségviselőit vádolják, valamint megemlítette, hogy az invázió első hónapjaiban a hírek szerint az orosz katonák kifosztották az ukrán otthonokat, még a vécécsészéket is elvitték.
„Tábornokokat börtönöznek be. A háborúnak nincs belátható vége. Kiderült, hogy a hadseregünkben csak tolvajok vannak. Lehet, hogy a vécék ellopása sem kamu?” – tette fel a kérdést.
