Nagy-Britannia betiltotta az orosz vas- és acéláruk importját, illetve minden olyan termékét, amelyet Oroszország az ukrajnai harctéren használ.
A brit kormány pénteken bejelentette, hogy 92 újabb magánszemélyt és szervezetet vesz fel szankciós listájára, köztük Vlagyimir Putyin orosz elnök több szövetségesét, így a német Matthias Warnigot, az Északi Áramlat 2 gázvezetéket menedzselő Nord Stream 2 ügyvezető igazgatóját, valamint a Roszatom atomenergetikai konszern több vezetőjét is.
London a világ iparilag legfejlettebb demokráciáit tömörítő G7-csoport csúcstalálkozóját megelőzően arról számolt be, hogy a nemzetközileg összehangolt büntetőintézkedések a repülőgép-alkatrészekre, a rádiófelszerelésekre és különböző elektronikai eszközökre is vonatkoznak.
„Ma azokat az eliteket vesszük célba, amelyek Putyin kulcsfontosságú iparágait működtetik, és betiltjuk minden olyan termék kivitelét, amelyet Oroszország a harctéren használ” – írta közleményében James Cleverly külügyminiszter.
Tiltólistára helyezték emellett 140 különböző cikk behozatalát Oroszországból, köztük még a harmadik országokban feldolgozott vas- és acélárukét is.
„A kereskedelmi szankciók működnek. Az Oroszországból származó import 99 százalékkal csökkent az invázió előtti szinthez képest, az Oroszországba irányuló export pedig csaknem nyolcvan százalékkal” – húzta alá Kemi Badenoch kereskedelmi miniszter.