Ha hivatalosan még nem is, de akár már az előttünk álló héten eldőlhet a következő bizottsági elnök és a többi intézményi vezető személye. Bár Von der Leyen demokratikus mosdatása sikeres volt, sokan megkérdőjelezik, hogy valóban ő lesz-e a legalkalmasabb a következő öt évben a bizottság vezetésére.
Fontos állomásához érkezik az európai választások utáni hagyományos könyöklős parti, amikor hétfőn az EU27-ek állam- és kormányfői Brüsszelben informális vacsorán vonják meg a nagy páneurópai voksolás politikai mérlegét, és előkészítik a következő ötéves ciklust érintő személyi kinevezéseket döntéseket.
A bukmékereknél is Von der Leyen a legesélyesebb
A bukmékerirodákban a legtöbben Ursula von der Leyen második bizottsági elnöki mandátumára fogadnának, egy európai ágazati ernyőszervezet vezetője szűk körben a napokban például 66 százalék esélyt jósolt a brüsszeli testület jelenlegi vezetőjének, és mindössze kilenc százalékot a legfeljebb sötét lónak számító Mario Draghinak.
A Von der Leyent csúcsjelöltként a választáson indító Európai Néppárt múlt hétvégi visszhangos győzelme ellenére sem ihat előre a medve bőrére (a pillanatnyi állás szerint messze a legtöbb, 190 képviselői helye lesz az új parlamentben). A hétfői vezetői dzsembori, amelyre kivételesen és pozíciójánál fogva érthetően Ursula von der Leyen nem kapott meghívást, hozhat meglepetést, jóllehet a brüsszeli buborék elsöprő többsége a jelenlegi bizottsági elnök befutására számít.
Von der Leyennek formailag elegendő a jelöléshez, ha a 27 uniós tagállami vezető közül 15 támogatását megszerzi úgy, hogy a támogatók maguk mögött tudhatják az uniós lakosság minimum 65 százalékát. Mivel a Von der Leyent saját jelöltjének tekintő néppárti kormányok vezetői közül legalább tizenhárman ülnek majd hétfőn a vacsoraasztal körül, nehéz elképzelni, hogy ne a hivatalban lévő elnöknőnek adjanak újra lehetőséget.
Az asztal körül azonban ülnek rosszakarók is
Bár a hétfői informális találkozó a múlt vasárnapi választás után újabb lépés lehet Von der Leyen beiktatása felé, biztosra vehető, hogy az asztal körül ülők közül néhányan – köztük nyilvánvalóan Orbán Viktor magyar miniszterelnök – kísérletet tesznek majd a papírforma felborítására. A Politico például meg nem nevezett uniós forrásokra hivatkozva napok óta arról cikkezik, hogy a bizottsági elnökkel az elmúlt öt évben komoly rivalizálást folytató Charles Michel európai tanácsi elnök a háttérben minden tőle telhetőt elkövet annak érdekében, hogy kihúzza a szőnyeget a talpa alól. Az előzetes konzultációk lefolytatásáért és az igények felméréséért felelős, de döntési helyzetben nem lévő Michel legújabb kiszemeltje állítólag Kiriákosz Micotákisz, a jobbközép görög kormányfő, aki egyfelől több ízben cáfolta, hogy lennének ilyen ambíciói, másfelől Donald Tusk lengyel miniszterelnökkel együtt éppen ő javasolta hivatalosan Von der Leyent a néppárt bizottságielnök-jelöltjének. Michel környezetéből ádázul cáfolják a Politico értesüléseit, arra emlékeztetve, hogy az Európai Tanács elnökének az a feladata, hogy felmérje az igényeket.
Egy bennfentes forrás néhány napja azt mondta lapunknak, hogy a vezetők között több is van, akik vagy nem támogatják Ursulát, vagy ha úgy hozza a helyzet, „nem fognak harcolni érte”. Bár a nyilatkozó nem említett neveket, egyértelműen a kétkedők közé sorolta akkor még az – időközben az európai választások eredményeként odahaza teljesen új helyzettel szembenézni kényszerülő – francia köztársasági elnököt, aki jól értesült források szerint az öt évvel ezelőtt részben éppen általa felemelt Von der Leyen helyett egy igazán nehézsúlyú politikust, az olasz Mario Draghit látná szívesen a bizottsági elnöki székben. Macron azonban azóta mintha hátraarcot csinált volna, és mégis kész lenne letenni a garast a kontinuitás mellett.
Pokoli öt év vár Európára
Macron flörtölése a korábbi olasz miniszterelnökkel és az euró megmentőjének is tekintett egykori európai jegybanki elnökkel a gondolkodását ismerők szerint nem egy pillanatnyi szeszélyen, hanem komoly megfontolásokon nyugszik. A francia elnök volt ugyanis az, aki néhány hete a Sorbonne-on mondott beszédében megkongatta a vészharangot Európa jövője felett, tekintettel a kontinens előtt álló számos kihívásra. A következő öt év kritikus időszaknak néz ki, mivel Európának egyszerre kellene rendületlen támogatásáról biztosítania Ukrajnát, átállítania klímabarátra gazdasági modelljét, a mind erősebb szélsőjobboldali kihívással szembesülve emelni az európaiak életszínvonalát, felkészülnie a bővítésre, és felvennie a kesztyűt az esetleg ismét Donald Trump által vezetett Egyesült Államok és Kína által támasztott gazdasági-kereskedelmi versennyel szemben.
Nem mindegy tehát, hogy ezekben a viharos időkben ki áll a kormánynál, vagyis az Európai Bizottság élén. Von der Leyen mellett szól kétségkívül a folytonosság és a többé-kevésbé általános elismerése annak, hogy az elmúlt öt évben kisebb megingásoktól eltekintve jól végezte a munkáját. De vajon elegendő-e ez egy, a korábbinál is embert próbálóbb időszak előtt, vagy esetleg egy más profillal rendelkező vezető után kellene nézni?
Milyen profillal rendelkező bizottsági elnökre lenne szükség most?
Itt úszik be a képbe Mario (a „varázsló”) Draghi, aki sikeres gazdasági és pénzügyi szakemberként, egy nagy tagállam korábbi miniszterelnökeként talán alkalmasabb lenne a posztra elődjénél.
„Ursula von der Leyen a zöldmegállapodás arca és motorja volt. De a klímavédelem hátrébb került az európaiak prioritási listáján (lásd a Zöldek térvesztése), másrészt a következő öt év mindenekelőtt a versenyképességről szól majd” – fejtegette egy brüsszeli intézményi forrás.
Mit ad isten, éppen Draghit bízta meg az Európai Bizottság feje egy átfogó versenyképességi jelentés elkészítésével, amelyet a korábbi olasz politikus a következő hetekben mutathat be. „A tagállami vezetők helyében azt mondanám: Nézd, Mario, te vagy ennek a briliáns jelentésnek a szerzője, mi lenne, ha rád bíznánk a végrehajtását is?” – tette hozzá az illetékes.
A Von der Leyen mellett szóló legfőbb érv ma éppen az, ami öt évvel ezelőtt ellene szólt, jelesül hogy a vezetők varázsolták elő a cilinderükből, és nem egy demokratikus folyamat eredményeképpen került a bizottság élére. A német nemzetiségű politikus természetesen tisztában volt ezzel, ezért is volt fontos számára a demokratikus legitimitás megszerzése pártja jelöltjeként. A kampány során szinte felszántotta fél Európát: tizenhárom tagállam 31 városában járt, így méltán állhat most sorba az elismerésért és az elsőnek járó díjért.
De rendelkezik-e vajon azokkal a képességekkel, amelyekre Európának a következő években szüksége lesz? Sokan kételkednek ebben, rámutatva arra, hogy a különböző kihívások összeegyeztetése szinte lehetetlennek tűnik, illetve csak egy igazán koncepciózus, megfelelő gazdasági rálátással és reputációval rendelkező bizottsági elnöknek van esélye megbirkózni velük. Az EU-nak ugyanis a fent említett kihívásokkal való sikeres megbirkózáshoz kissé leegyszerűsítve egy dologra van szüksége: gazdasági növekedésre és főleg – ami ezzel jár – pénzre, mégpedig rengeteg pénzre. Enélkül nem tudja sokáig tovább támogatni Ukrajnát, nem lesz képes kifizetni a klímaátállás számláját, nem lesz képes emelni az életszínvonalat, és nem futja majd új tagok felvételére sem, más fejfájásokról már nem is szólva. És mindez úgy, hogy egyik cél szembekerülhet a másikkal.
Hacsak nem jön a sárga villamos
Ursula von der Leyennek nem feltétlenül a stratégia és a koherens koncepció az erőssége, annál inkább annak eléggé közérthető és meggyőző tolmácsolása, kommunikációja. Magyarán ő inkább valaminek az arca, mint az agya. „Egy igazi poster girl” – mondta róla egy brüsszeli megfigyelő, aki valószínűleg nem a bizottsági elnökről Magyarországon megjelent plakátokra gondolhatott.
Von der Leyen másik gyenge pontja a hitelesség kérdése. Vajon hitelesen tudna-e képviselni a zöldmegállapodás arca és menedzsere egy olyan új politikai fókuszt, amely számos szempontból korrigálná az eddigi mantrát? El lehetne-e adni a bizottsági elnököt a versenyképesség bajnokaként? Christian Lindner, a német kormány szabaddemokrata külügyminisztere néhány hete a Szabad Európában megjelent interjúban egyenesen honfitársa kontójára írta az EU megromlott versenyképességét a túlszabályozással, a bürokráciával és egy egyéb intézkedésekkel.
Aligha lehet vita tárgya, hogy a mindenkori bizottsági elnököt érdemes lenne a fenti szempontok alapján is mérlegre tenni és kiválasztani. Mennyire hiteles, és valóban ő-e az a személy, aki a legalkalmasabb az aktuális feladatra, amely folyamatosan változik? A valóságban természetesen ez is másként működik, és hacsak „el nem üti egy sárga villamos”, Ursula von der Leyen valószínűleg hamarosan megkezdheti második elnöki mandátumát az Európai Bizottság élén.
