Az ENSZ élelmezési segélyekkel foglalkozó részlege, a Világélelmezési Program (World Food Programme) közölte: 19 millió dollárra van szüksége ahhoz, hogy gyorssegélyt nyújthasson több tízezer embernek Afganisztánban, ahol földrengés pusztított.
Ana Maria Salhuana, a Világélelmezési Program afganisztáni igazgatóhelyettese azt mondta, hogy már eddig is segítették a túlélőket, de sürgősen további forrásokra van szükség, mert „a mostani segélyeket egy már eleve erősen alulfinanszírozott programból kell elvennünk”.
Ehhez kapcsolódóan: Földrengés Afganisztánban: túlélőkre már kevés az esély, tömeges temetéseket tartanak
A csoport közölte: azon dolgozik, hogy százezer embernek nyújtson sürgősségi élelmiszersegélyt a régióban.
Október elején több nagy erejű földrengés volt Herát térségében, mintegy háromezren meghaltak és több ezren megsérültek.