Nem várta meg az idei önkormányzati választásokat, tavaly februárban, 58 év után lemondott posztjáról a magyar polgármesterek doyenje, Veresegyház vezetője, Pásztor Béla. Egy nappal azután távozott, hogy betöltötte a 85. évét. Azt mondta, bírná még erővel, de inkább visszavonul, hogy már az önkormányzati választás előtt legyen lehetősége bizonyítani utódjának, eddigi alpolgármesterének, a májusi időközin megválasztott Cserháti Ferencnek, akit Pásztor maga ajánlott a posztra. Pásztor Béla soha nem volt egyetlen pártnak sem a tagja. „Nekem ne mondja meg senki, hova mehetek, és hova nem. Nincs olyan pénz, amiért a szabadságom odaadnám” – mondta.
Tanácselnökként kezdte, átvezette az egyre fejlődő települést a rendszerváltozáson. De csak a rendszer változott, mellette kitartottak a helyiek, akiket ő maga nagyon akarnok, tehetséges hadseregként jellemez. Az interjú a Szabad Európa Szelfi című podcastsorozatában elhangzott beszélgetés szerkesztett, rövidített változata.
Ötvennyolc éve áll egy település, egy közösség élén...
Már lemondtam.
Igen, de ez még annyira friss. Szólíthatom polgármester úrnak? 58 év után nagyon nehéz másként szólítani, gondolom, a veresegyháziak is így vannak ezzel...
Bármit mondhat.
A májusi időközi polgármester-választáson az ön alpolgármestere, Cserháti Ferenc lett a győztes. Nem is volt kihívója.
Őt javasoltam.
Ennek azért elég nagy súlya lehetett. Tudja, hogy amikor Cserháti Ferenc született, maga már 12 éve tanácselnök volt?
Ezt nem számoltam ki.
A szlovákiai Ipolybalogon született. Aztán a család átkerült Magyarországra. Mikor volt legutóbb a szülőfalujában?
Három hete, egy hónapja, így valahogy.
Sűrűn jár vissza? Van ott még rokonság?
Rokonságom is van, barátok is vannak. Ipolyság volt az első város, amit életemben láttam. Balassagyarmat a második. A kettő között laktunk. Ott vannak az unokatestvéreim, és ott vannak azok a barátok, akikkel gyerekkoromban játszottunk, felértékelődik az akkori ismeretség. Megiszunk egy pohár sört, vagy kettőt, aztán jövünk vissza. Jó odamenni, mert az a szülőfalum, és a temetőben vannak azok az emberek, akik a családhoz tartoztak, nagyszüleink, dédszüleink, és attól lefelé mindenki ott van.
Azt mondta, nem utazik külföldre, inkább idehaza járja az országot, szereti figyelni a változást, mert sokkal többet megtapasztal belőle így az ember.
Igen, ha valami jót látok, akkor azt megőrzöm, és próbálom a mi testünkre szabni.
Eszébe jutott valaha az 1965-ös felkérésig, hogy egy település vezetője legyen?
Nem.
Emlékszik arra, hogy jött az a felkérés? Akkoriban nem sokat adtak a választásra. Azt mondták, hogy te tanácselnök leszel, és kész, így volt a maga esetében is?
Nem. 1964 januárjában vagy ’63 közepén, nem tudom pontosan, épült a veresegyházi kultúrház. Kaptak státuszt, hogy kultúrház-igazgató lehet valaki. Jelentkeztem, és megválasztottak. Később a helyi tanácselnököt meghívták tsz-elnöknek. Azt mondta, úgy beszélték meg a járásnál, hogy akkor engedik őt el, ha én elvállalom a tanácselnökséget.
Soha nem volt párttag. Nem akarták, hogy belépjen az MSZMP-be?
Kineveztek tanácselnöknek, és igen, a járási tanácselnök mondta, hogy be kell lépni a pártba. „Nagyobb lesz a megbecsülés.” Mondtam, hogy nem szeretnék belépni. A munkámat elvégzem, de nem szeretem a kötöttségeket, és semmiféle megbecsülést nem kérek, csak a munkám után járót fogadom el, semmi mást. Még egyszer megkérdeztek, egy vagy két évvel később, hogy nem gondoltam-e meg magam. Nem gondoltam meg. Én vallásos ember vagyok, templomba eljárok. Nekem ne mondják meg, hogy ide nem mehetsz, oda nem mehetsz. Nincs olyan pénz, amiért a szabadságom odaadnám. Ne értsen félre, nem nagyfiú voltam én, nem erről van szó. Minden helyzethez alkalmazkodtam, de ha nem tetszett valami, és változtatni tudtam rajta, akkor változtattam.
Évekig dolgozott együtt a mostani polgármesterrel, ön ajánlotta erre a posztra. Ő egy interjúban valahogy úgy fogalmazott, hogy a pálya ki van jelölve. Lehet, hogy más módon kell eljutni Á-ból B-be, de a keretek sok évre le vannak fektetve. Mit gondol, mennyire kell neki az ön ismertségére, presztízsére építenie?
Én úgy ítélem meg, hogy nem kell. Járhat egy teljesen új úton, mint amit én gyakoroltam, és az lehet százszorosan jobb.
De ha azt látja, hogy félremennek a dolgok, nem úgy történnek, ahogy maga intézné, bele fog szólni?
Beleszólni semmilyen módon nem fogok. Azt nem zárom ki, hogy ha látok valamit, akkor szólok neki, de azt észrevétlenül tenném. Ha azt mondja, hogy menjek a fenébe, tudomásul veszem, és nem haraggal teszem. Ő egy szabad ember, azt csinál, amit akar. Illetve amit a környezet biztosít számára. Annál jobb iskola nincs, mint ha a környezet alakít bennünket.
Nem lepett meg, hogy lemondott, és átadta a stafétabotot. Azt gondolom, hogy 58 év után el lehet fáradni...
Nem vagyok fáradt. Tökéletesen el tudnám látni a feladatot. A lemondásommal azt segítem elő, hogy az az ember, akit én erre a posztra jónak tartok – remélem, nem csalódom –, gyakorlattal rendelkezzen ebben a munkában, és az emberek ismerjék meg.
Miért nem várta meg a lemondással a jövő évi önkormányzati választásokat?
Mert ez a két év nem ugyanaz, mint a jövő évi választások után következő tíz vagy húsz év. Ez a két év gyakorlóidő. Bemutatkozik, megismerik, aztán ha azt mondják, hogy ez az ember nekünk nem kell, tudomásul kell venni, akkor mást fognak megválasztani. De szeretném, ha neki sikerülne, és ez elsősorban rajta múlik.
Egy olyan időszakban kezdte el a településvezetői munkát, a pártállami időkben, amikor központosított vezetés volt az országban és helyi szinten is. Aztán jött a rendszerváltozás. Mit várt tőle? Azok a várakozások, amelyeket településvezetőként elképzelt, teljesültek?
Én ezekre sohasem figyeltem. Akkor is megcsináltam azt, amit jónak láttam, nem álltam be a sorba.
A rendszerváltozás után sem környékezték meg a parlamenti pártok, hogy jó lenne, ha beállna közéjük?
Volt ilyen, de nagyon gyenge próbálkozás volt. Orbán Viktortól kezdve Gyurcsány Feriig jól ismerjük egymást, tudjuk, hogy kik vagyunk. Ez engem soha nem befolyásolt. Címek, rangok nem érdekeltek. Azt szerettem, hogy van egy terület, amihez közöm van, ott élnek emberek, velük jó szívvel el kell fogadtatni azt az utat, amit járunk. Ebből az együttműködésből nőtt ki Veresegyház azzá, ami ma. Amikor odakerültem, a főutat kivéve egyetlen utcája, járdája nem volt a településnek. Intézményei nem voltak vagy lerobbantak voltak. Nagyon sokat dolgoztunk. Mindenki tudta 1968-ban, hogy heti négy napon társadalmi munkát fog végezni. Az emberek jöttek vasárnapi iskolát, sportpályát építeni. Az ország több városában, üzemében, cementgyárában dolgoztunk ingyen. A város persze ezért pénzt kapott, amit fel tudtunk használni óvodaépítésre, iskolára, amire kellett. Ez egy nagyon akarnok, tehetséges hadsereg volt. Hiszem, hogy most is az. Ha valamit kellene csinálni, odaállnának, és dolgoznának.
Mennyivel előnyösebb egy ilyen települést vezetni, mondjuk, egy borsodi, szabolcsi kistelepüléshez képest, ahol nincsenek ilyen lehetőségek?
Mindenütt vannak lehetőségek, azzal kell élni, ami van.
Hogyan tudta Veresegyház így bevonzani a nagy cégeket? A General Electrics-sztori példaértékű történet.
Vissza kellett adni az embereknek a földet. Mondtam nekik, hogy gyerekek, visszaadjuk, de itt van szemben Zsuzsi néni egymaga. Kocsi összetört, ló nincs, tehén nincs. Mit csinál a földdel? Idejön a pesti ember, azt mondja, Zsuzsi néni, adok érte ennyit, utána már ő birtokolja, ahhoz nyúlni nem lehet. Összehívtam az embereket a kultúrházba, a csilláron is lógtak. Mondtam, hogy az önkormányzat megvásárolja a földet. Hitelt vettünk fel, kétmillió forintból kifizettünk mindenkit, és azokat a területeket, amelyeket később hasznosítani lehetett, amikor jöttek a vállalkozások, az önkormányzat vette meg. Az emberek elfogadták ezt az értéket, senki sem mondta később sem, hogy őt becsapták, kijátszotta a tanács vagy éppen a Pásztor. Nem kell agyoniparosítani, mert az sem jó, de egy bizonyos iparnak lennie kell, és ehhez föld kellett. Tudni kell az erőviszonyokat és a város érdekét.
Azt mondta, hogy öntörvényű fiatal volt. Gondolom, ez a makacsság megmaradt. Könnyű Pásztor Béla alatt dolgozni? Milyen főnök?
Másokat kellene erről megkérdezni, de a munkatársaimmal 20-50 évet dolgoztunk együtt.
Hogy viseli, ha ellentmondanak magának?
Meggyőzöm. Igenis mondja el! Ne maradjon benne! Amikor Veresegyházra kerültem, a határ elhanyagolt volt. Víz volt mindenütt, elég magasan van az agyag. Mondtam, hogy árkot kell ásni, keresztbe minden földet átvágunk. A parasztembereknek kijelöltük, hogy hol kell ásni. Megszólalt az egyik, hogy igen ám, de aztán korán kezdjünk. Mondtam, hogy én is úgy gondoltam: négy órakor. Kimentem már hajnali 3 órára, fél 4-kor ballagnak ketten – egyébként kitűnő gazdálkodást folytató emberekről van szó –, nagy volt a sás meg a nád, nem vettek észre. Rájuk köszöntem: Jó reggelt! Kitűztem a nyomvonalat, lehet ásni. Ez után az eset után nem tudtam olyan kéréssel hozzájuk fordulni, hogy azt ne teljesítették volna. A saját pályájukon kell megmutatni, hogy mit tudok. Kegyetlenség is van ebben, én ezt jól tudom, de az a társadalmi munka, amit az emberek megcsináltak, aminek a nyomán a könyörtelen Veresegyházból egy jómódú, szeretett és megbecsült város lett, az nem elsősorban az én érdemem, hanem azoké az embereké, akik azokat a munkákat, amelyeket akkor el kellett végezni, elvégezték.
Mekkora a jelentősége annak, hogy függetlenek tudtak maradni, hogy párton kívüli vezetése van a városnak most már 58 éve? A civil kurázsi felértékelődött? Van mozgástere?
A civil kurázsinak mindig van mozgástere, csak nem szabad tőle félni. Ezzel élni kell. Még az emberek természetes akaratával szemben is, őket meggyőzve, hogy ez így jó lesz, kell cselekedni. Egy vezetőnek látnia kell, hogy a település merre halad. Merre halad a környezete? Mitől lehet gazdagabb? Ezt elő kell segíteni, és ennek segítésére az embereket kell kérni.
Ha most megkérdezné magától egy polgármesteri posztra függetlenként aspiráló fiatal, mint ahogy, gondolom, megkérdezte a helyettese is, hogy mi a legfontosabb ebben a munkában, mit mondana neki? Mi az, amire nagyon figyeljen?
Szerény legyen, szeresse az embereket, és ahol tudja, segítse őket, ez a feladata.
A teljes podcastot itt hallgathatja meg:
