Ukrajna legismertebb testvérei és védelmezői – Vitalij és Volodimir Klicsko – a háborús ukrán életről és arról beszélnek, hogy az ország milyen váratlanul hevesen védi az államot, történelmét és kultúráját.
Vitalij és Volodimir Klicsko, a testvérek, akik egy évtizeden át uralták a nemzetközi nehézsúlyú ökölvívást, sokkal többek, mint egyszerű ukrán nagykövetek a világban.
Az 51 éves Vitalij 2005-ben indította politikai karrierjét, és 2014 elején, a Krím orosz megszállása és annektálása, valamint a fegyveres ukrán szeparatistáknak nyújtott moszkvai támogatás megindulása után néhány hónappal lett Kijev polgármestere. Közel egy évtizeddel a konfliktus után és majdnem egy évvel azután, hogy Oroszország még jobban benyomult Ukrajna területére, Vitalij Klicsko továbbra is polgármester és a főváros államigazgatásának vezetője.
A 46 éves Volodimir a 2014-es zavargások idején ugyan szólt a tömeghez, de a hivatalos politikától távol maradt. Ehelyett ahol lehetett, kihasználta befolyását, mielőtt az ukrán fegyveres erőkhöz csatlakozott volna a Területvédelmi Dandár tartalékosaként, nem sokkal azután, hogy az orosz erők 2022 februárjában megindították az inváziót.
Mindkét férfi a múlt hétvégi müncheni biztonsági konferencia, a világ legnagyobb ilyen jellegű találkozójának margóján beszélgetett a Szabad Európa georgiai szolgálatával. München volt az a fórum, ahol Vlagyimir Putyin orosz elnök egykor emlékezetes módon elutasította a hidegháború utáni nemzetközi rendet. Az idei beszélgetések nagy része Putyin ukrajnai háborújáról szólt.
Klicskóék szerint az ukránok „a csaták és az ellenállás révén növekedtek és erősödtek”, és a rájuk kényszerített totális háború közepette leleplezték az oroszok gyengeségeit. Beszéltek arról is, hogy szerepelnek Vlagyimir Putyin orosz elnök állítólagos halállistáján, hogy életük az állandó orosz légitámadások közepette zajlik, miközben mások gyáván reagálnak a Kremlben uralkodó tekintélyelvűségre.
Szabad Európa: Sportolóként korábban mindketten rendkívül sikeres bajnokok voltak, mindig is favoritnak számítottak. Milyen érzés, amikor valószínűleg életükben először esélytelenebbek, nem számítanak favoritnak, sokkal erősebbnek tűnő ellenféllel kell megküzdeniük? Amikor alulmaradnak a túlerővel szemben?
Vitalij Klicsko: Nem fair a háborút a sporttal összehasonlítani. A sportnak világos szabályai vannak; ha megszeged ezeket, kizárnak. A háborúnak nincsenek szabályai. Ez nem háború, ez terrorizmus. Civileket, nőket, gyerekeket, öregeket ölnek meg ok nélkül. Célja a civilek normális életének elpusztítása, lakások és más polgári épületek lerombolása. Az oroszoknak azt mondják, hogy ez egy „különleges művelet”. Ugyanakkor városokat, falvakat rombolnak le, milliók életét teszik tönkre. Ezért nem helyes összehasonlítani a háborút és a sportot.
De egy dolog ugyanaz a sportban és ebben a háborúban, és ez nagyon fontos: a szellem, a győzni akarás. Látjuk, hogy az ukrán nép hogyan mutatja meg a győzni akarást és a szellemet.
Volodimir, a Kijevért vívott csatában, ahogy a polgármester helyesen mondta, senki sem adott önöknek esélyt, igaz? Mindenki azt mondta, hogy három-négy nap; mindenki nagyon szkeptikus volt. Mit gondol, mi volt az az egy dolog abban a három napban, ami megfordította az eseményeket, ami lehetővé tette, hogy tovább harcoljanak? Akkoriban nem volt annyi fegyverük, mint most.
Volodimir Klicsko: Őszintén szólva a szabad világ három napot adott nekünk. Ön a korábbi sportolói karrierünkről kérdezett – a bokszban elsősorban az a fontos, hogy benne legyünk a küzdelemben. Ha már benne vagy, akkor felfedezed a saját erősségeidet és gyengeségeidet, valamint az ellenfeled erősségeit és gyengeségeit. Tulajdonképpen ez történt. Egyszerűen nem volt más választásunk, mint hogy ellenállást tanúsítsunk. Miközben ellenálltunk, rájöttünk, hogy valójában nem csak ellenálltunk, hanem vissza is löktük őket.
És ez nagyon személyes. Ez az otthonod, nem akárhol van. Az életedért harcolsz. Harcolsz a saját életedért, a családod, a barátaid, a gyermekeid életéért, általánosságban az országodért. De mindez benned és a saját környezetedben kezdődik, és persze az emberek közben felnőnek a feladathoz.
Már majdnem egy éve tart a totális háború. Mi az az emlék, ami nem hagyja el?
Volodimir: Valószínűleg a háború kezdetéhez közeledve, amikor láttam, hogy alapvetően nagyon fiatal férfiaknak hátrakötötték a kezét, és főbe lőtték őket, kivégezték őket. Bucsában lenni. A mészárlás, ami ott történt – mindenütt holttestek: a házak között, az utcákon; ukrán civilek. Ezek nagyon nyugtalanító képek voltak az invázió első hónapjaiban.
Polgármester úr, Putyin alig titkolja, hogy stratégiája az ukrán infrastruktúra célba vétele. Az önök városa is szenved – az emberektől a legalapvetőbb kényelmet is megvonják. Valószínűleg azt gondolja, hogy egy bizonyos ponton az egyszerű ukránok azt mondják majd: Nem tudunk tovább így élni. Mi lenne erre az ön válasza?
Vitalij: Az oroszok szerint az ukránoknak fel kell adniuk, vagy a legjobb esetben ki kell kivándorolniuk, hogy megnyissuk országunkat előttük. Ehelyett teljesen más választ kaptak. Az emberek nagyon dühösek. Azt mondják, hogy jobb áram és víz nélkül élni, mint orosz katonákkal.
Ez az oka annak, hogy az orosz támadásnak nem volt meg a kívánt hatása. Igen, természetesen az élet sokkal nehezebb. Igen, természetesen nincs annyi szolgáltatásunk, mint korábban. De ez sokkal erősebbé és sokkal dühösebbé tett minket.
Вулиці Бучі всіяні тілами цивільних осіб після російської окупації – фотосвідчення
Ha hinni lehet a híreknek, mindketten rajta vannak Putyin személyes halállistáján, amelyen körülbelül 24 ember szerepel. Zavarja ez önöket?
Volodimir: Szerintem bármelyik ukrán felkerülhet erre a listára, mert Putyin Oroszországa Ukrajnát akarja birtokolni, de nem az ukránokat. Pontosan ezt mondja a propagandájuk: hogy az ukrán nemzetet úgy hozták létre, hogy korábban nem létezett, és hogy mi, ukránok a történelem tévedése vagyunk. Oroszország megpróbálja eltörölni a történelmünket, a múzeumainkat, a nyelvünket. Gyakrabban beszélek most már ukránul, pedig nem vagyok ukrán anyanyelvű. De a nyelv a nemzet egyik fontos eszköze. Oroszország megpróbálja teljesen átírni a történelmet.
Ha Ukrajnában vagy, és kiállsz az élethez való jogodért, akkor már rajta vagy ezen a listán. Hogy érzem magam ettől? Büszke vagyok. Ez azt jelenti, hogy a történelem jó oldalán állok. Ez inkább dicséret, mint bármi más.
Polgármester úr, olyan hírek érkeztek, hogy az oroszok talán újra megpróbálják elfoglalni Kijevet. Mennyire tartja ezt reálisnak? Jelenleg az oroszok nem tudhatják az oldalukon a meglepetés erejét.
Vitalij: Nem értek egyet az ön kérdésének talán részével. Kijev célpont, célpont volt és célpont lesz az oroszok számára. Kijevnek szimbolikus státusza van. Kijev az ország szíve, a főváros, Putyin álma Kijev elfoglalása. Meg tudja ezt tenni? A válaszom egyértelműen az, hogy nem. Felkészültünk.
Volodimir, megkérdeztem a testvérét, hogy mit üzenne a németeknek. Nincs összefüggés, de mi lenne az ön üzenete az egyszerű oroszoknak?
Volodimir: Ó, rengeteg üzenet volt már. Van egy mondás a német nyelvben, hogy a hazugságnak rövid a lába. Nem tud messzire futni. De sajnos rá kell jönnöm, hogy az orosz rezsim hazugságaival és azzal, amit az orosz népnek mondanak – az ukránokat és a szabad világot és a NATO-t hibáztatják, és úgy tesznek, mintha valaki meg akarná támadni őket és így tovább – ezek a hazugságok rosszat hoztak létre az oroszországi emberek fejében. Ha korlátozottak az információk, amelyekhez hozzájuthatsz, akkor hinni fogsz valamiben, ami nem létezik. Ez brutális. Általánosságban véve a média – a nyomtatott sajtó, a rádió, a televízió –, de a papok és a vallás is szerepet játszanak ebben. Szóval úgy gondolom, hogy a szabad médiához való hozzáférés, az internethez való hozzáférés ad egyfajta megértést a világról. A félelem arra készteti őket, hogy egyszerűen befogják a szájukat. Talán ez nem félelem; a félelem egészséges. Ez a nép gyávasága, hogy szembeszálljon a rendszerrel vagy valamivel, amit meg kellene tennie, vagy hogy ne menjenek Ukrajnába és ne öljék meg az ukránokat, csak álljanak ki ezzel szemben. Szerintem ez gyávaság. A gyávaság a legrosszabb tulajdonság, ami egy emberben lehet; és ez az egyik aspektusa, nem a félelem.
Gondolkodott már azon, hogy mi lenne az első dolga, ha Ukrajna győzne?
Volodimir: Én másképp fogalmaznék. A buddhista filozófia híres kérdése, amelyet a néhai amerikai elnök, John F. Kennedy fogalmazott át, tavaly február 24-én is felmerült: Ne azt kérdezd, mit tehet érted az országod, hanem azt, hogy te mit tehetsz az országodért. Nyilvánvaló, hogy előbb-utóbb mindannyian békére vágyunk és segítségért és támogatásért kiáltunk, éa magunk is sokat teszünk. De a gondolkodásmód nem fog megváltozni. Tehát újjá kell építeni az országot, többet kell nyújtani, és meg kell kérdezni, hogy mit tehetsz, ahelyett hogy azon gondolkodnál, hogy mit tehet érted az ország.
Nem könnyű most, de később sem lesz könnyebb. Most a túlélésről van szó. Később inkább új életet kell teremteni, új életlehetőségeket, új védelmet, új kormányt és bizonyos értelemben új demokráciát is, azt hiszem.
A szöveget a hosszúság és az érthetőség kedvéért szerkesztettük.
