A politológus szerint a boksznak is vannak szabályai: mérlegeléskor senki nem fejeli le az ellenfelét. Menczer provokációja talán arra volt jó, hogy Magyar Pétert le lehessen húzni a sárba, így arra lehet hivatkozni, hogy ez nem Orbán szintje, aki nem is áll majd ki vitázni Magyarral.
Ha megnézné a beszélgetést, ide kattintson:
Ha csak hallgatná, azt itt teheti meg:
Öt fontos gondolat
(1) Zárug Péter Farkas politológus, a Miskolci Egyetem docense szerint Menczer Tamás esetében a személyeskedés teljesen új fajtáját láttuk, akciója unikális jelenség, hiszen ilyen provokációt nem engedett meg magának senki az elmúlt harminc évben. A magyar társadalom nem ezt várja, főleg azoktól nem, akik képviselik. Ez szándékosan generált konfliktus volt Menczer Tamás részéről. A boksznak is vannak szabályai: lehet üzengetni, de amikor mérlegelés van, senki nem pofozza vagy fejeli le az ellenfelét. A demokráciába ugyan belefér a ketrecharc, de Menczer Tamás akciója ringen kívül volt. Márpedig ha kijönnek onnan, tudni kell késsel-villával enni.
(2) Azok a módszerek, amelyek korábban más politikusoknál beváltak, Magyar Péter esetében nem működnek. Ha az ellenfél elnyeli az ütéseket, akkor sem az az intellektuális megoldás, hogy még durvábbá és primitívebbé válunk. Ha ugyanis a fojtózsinór a nyakunkon van, és mindig csak egyet kattan, minél jobban mozgatjuk, annál rosszabb. Márpedig az adatok azt mutatják, hogy ez a fojtózsinór most kettőt kattant előre. Az, hogy Magyar Péter vitára hívta ki Orbán Viktort, teljesen új helyzet, hiszen a korábbi ellenzéki politikusokkal ellentétben most egyértelmű, kivel lenne a vita. A Menczer-féle akció talán arra jó volt, hogy Magyar Pétert lehúzzák a sárba, ahová a miniszterelnök már nem tud lemenni: tetszett volna jobban viselkedni és elegánsabbnak lenni, akkor talán szóba jöhetett volna a vita, de erre hivatkozva nem lesz belőle semmi.
(3) A Fidesz részéről elképzelhető, hogy a lefizetett, Brüsszel által támogatott bábkormány képviselőjeként beszélnek majd Magyar Péterről a kampány során. Szájer József visszatérésével kapcsolatban a politológus azt mondja: bár szakmai kvalitásai igen magasak, személyes adottságai miatt történetében ott a dráma, hiszen olyasmit kell képviselnie, ami nem ő maga.
(4) Budapest politikailag vajúdik. A jelenlegi közgyűlés ugyanis a korábbi parlamentáris viszonyok és választási rendszer maradványa: a kormány és a Karácsony által vezetett ellenzéki főváros csatározásának helyszíne. A Fidesznek most nem feltétlenül érdeke, hogy felboruljon a bili, és új választás legyen; szép lassan vonul le a bunkerbe, annak logikája szerint viszont egyre több irracionális és megjósolhatatlan politikai esemény következhet.
(5) A Magyar Péter elleni támadások során elképzelhető, hogy a női szavazók megszólítása miatt volt egy olyan patron, hogy ő a patás ördög, de ezen túl vagyunk. Az országjárás esetében Magyar Péter részéről júniusban áttörés volt. Még a kistelepüléseken és a falvakban is kimentek meghallgatni őt az emberek, ami teljesen új jelenség. Ez arra késztette a Fideszt, hogy ők is elinduljanak országjárásra, de a hagyományos modellt követik, az események zárt ajtók mögött zajlanak, és főleg a saját tábornak szólnak.