Gyerekkorábban szíjjal verték, most ő veri a profi kick-box mezőnyt. Zsiga Melinda sosem értette, hogy miért bántja az anyja. Kilenc évesen magyarázta el neki az új családja, hogy aki bántalmazta, az valójában a korábbi nevelőanyja volt. A lány állami gondozottként nőtt fel. Túlélte a gyerekkorát, az egyetem alatt már profi kézilabdás karrierjére készült, de egy sérülés keresztülhúzta a terveit. Végül fitneszmodell lett, majd onnan is dobbantott egy nagyot, és a ringben kötött ki.
A vérszerinti szüleidet nem ismered. Édesanyád a kórházban hagyott. Marcaliban nevelőszülőkhöz kerültél, nehéz starttal indult a gyerekkorod, a nevelőanyádról meg csupa jót hallottam.
Kinek, mi a jó! Hát, igen. Ők nagyon maradandót alkottak az életemben. Van két saját gyerekük, egy fiú és egy lány. Én úgy emlékszem, hogy szerettem volna olyan szép kislány lenni, mint a lányuk, olyan kedves. A fiúval pedig szerettem volna sokat bandázni, focizni. Ilyen kis tipikus testvér szerettem volna lenni az életükben. Nem nagyon emlékszem, hogy bármiféle kapcsolatom lett volna az apukával. Anyukával már inkább. De ott meg inkább negatív.
Nagyon sokat vert és inkább ezek vannak meg bennem. Ha elkéstem amiatt vert meg. A saját osztálytársam előtt is megvert valamiért büntetésből. De, szíjjal is ütött. Egyszer a szomszéd menekített ki a házból, és inkább elvitt sétálni.
Nagyon sokat vert, és inkább ezek maradtak meg bennem. Ha elkéstem, akkor amiatt vert meg, vagy a saját osztálytársam előtt valamiért, büntetésből. Szíjjal is ütött, végül a szomszéd menekített ki a házból, és inkább elvitt sétálni. Emlékszem, folyton menekültem előle, mert tudtam, hogy valami büntetést fogok kapni, és ezzel persze verést is. Megverte a fiútestvéremet is.
Bűntudatom volt amiatt, hogy miattam verte meg ennyire, sokszor sírtam is. Arra emlékszem, hogy a lánytestvéremmel aludtam egy szobában, de nekem mindig befelé kellett fordulni a fal felé, hogy ne hallgassam, figyeljem, hogy ők mit beszélgetnek.
Egy dolgot nem értettem, hogy miért nekem kell korán reggel felkelnem és kimennem takarítani meg segíteni, mikor a többiek alszanak? Erre nagyon emlékszem, hogy ezen fel voltam háborodva magamban, de a többit, azt nem tudom hova tenni.
Mikor jöttél rá, hogy nem is ők a vérszerinti szüleid?
Amikor elkerültem a harmadik családhoz, ott tisztáztak le velem mindent. Azt is, hogy roma származású vagyok, azt is, hogy én állami gondozott, és azt is, hogy nem szabad csúnyán beszélnem. Úgy gondoltam, hogy a második családomnak a saját a gyereke vagyok.
Van valamilyen válasz arra, hogy miért bánt veled így a nevelőanyád? Később felnőttként nem kérdeztél rá tőle?
Őszinte legyek? Én sem tudom. Ez amúgy nagyon foglalkoztatott is és ezért mentem vissza pár évvel ezelőtt, hogy ezt megkérdezzem tőlük. A nevelőapám nyitotta ki az ajtót. Azt mondta, hogy "de megnőttél", majd fogta magát, és bement egy szobába, és magára zárta az ajtót. Ennyi volt. Semmilyen érdeklődést nem mutatott irántam. Nagyon ideges lettem. Nyugodt, higgadt természetű embernek vallom magam, de ott egyből olyan szinten elgurult a gyógyszerem, hogy legszívesebben bementem volna utána, és lekevertem volna neki egyet.
Anyuka vert, tőle megkérdeztem, hogy miért. Azt mondta, hogy nem tudja megmagyarázni. Ezek után mit kérdezzek még tőle, hogy ha ő azt mondja, hogy nem tudja megmagyarázni. Állítólag ő amúgy nagyon szeretett, meg szerette volna, hogy odakerülök hozzájuk. Ezt nehéz feldolgozni és összetenni, hogy mi, miért. Ha valakit így szeretek és szeretném, hogy ott legyen nálam, akkor nem fogom verni. Ez az én álláspontom és nézőpontom. De ezek szerint az övé nem. Mindenki más.
Megkérdeztem volna tőle, hogy én miért kapom ezt, miért viselkedik így velem? Hiszen nem én akartam odakerülni hozzájuk gyerekkoromban, nem kényszerítette őt senki, hogy magukhoz vegyenek, és mégis így állt hozzám.
Anyuka vert, tőle megkérdeztem, hogy miért? Azt mondta, hogy nem tudja megmagyarázni. Ezek után mégis mit kérdezzek még tőle, hogy ha ő 25 év után azt mondja, hogy nem tudja megmagyarázni?
Ezt nehéz feldolgozni és összerakni mert, ha valakit szeretek és szeretném, hogy ott legyen nálam, akkor nem fogom verni. Ez az én álláspontom és nézőpontom. De ezek szerint az övé nem. Mindenki más.
És emiatt lehet az, hogy amikor kilenc éves koromban átkerültem a harmadik családomhoz, akkor onnantól kezdve a sportba menekültem a traumák miatt, és pont azért, hogy ne legyen ott is ugyanez. Bár itt is szerettem volna egy normális kapcsolatot kialakítani, közel engedni őket vagy, hogy ők közel engedjenek magukhoz.
Mennyire sikerült?
Azt gondolom, hogy azért annyira itt sem ment. Viszont a sport nagyon sokat segített, szerintem inkább azzal foglalkoztam, és az érdekelt, mint az, hogy engem most agyba-főbe vernek, vagy nem jönnek el elém, vagy nem foglalkoznak velem, vagy nem szeretnek engem.
Folyton menekültél és futottál a sportba, sikerült felnőttként igazi barátokat szerezned?
Nyitott személyiség vagyok, és szerintem sok barátom van. Valamilyen szinten közel engedek mindenkit, viszont a három lépés távolságot megtartom. Szerintem az emberek többségénél így van. De az, hogy én bízzak emberekben, az nagyon nehéz. Az is elő szokott fordulni, hogy ha a barátaimnál vagyok - akikről tudom, hogy elfogadnak, és tényleg szeretnek -, hogy inkább hazamegyek, inkább nem találkozom velük, azért, hogy ne érezzem azt, még ha nincs is ez, hogy én a terhükre vagyok, vagy felesleges vagyok, vagy már elegük van belőlem. Ez biztos, hogy emiatt van. Inkább nem akarok kötődni, hogy ne a csalódás érjen. Ezért tartom meg a három lépés távolságot, az a tuti.
Milyen volt a harmadik családnál?
Furcsa volt átkerülni oda. Eleve nem sikerült azt felfognom, hogy egy új család lesz onnantól kezdve a családom. A második osztályt már befejeztem és az őszi szünetet már ott töltöttem.
Azt is nehéz volt felfogni, hogy bármikor odamehetek a hűtőhöz és ehetek, mert a második családnál nem kaptam mindig enni. Azt mondták, hogy kb. két év telt el, mire elkezdtem beszélni. Két évnek kellett eltelnie ahhoz, hogy elmondjam, hogy engem a másik családnál vertek.
Furcsa volt az is, hogy nem tudtam eldönteni, hogy akkor most tegezzem, magázzam őket, anyukámnak, apukámnak hívjam őket? Lett hirtelen három kistestvérem. Náluk van két saját gyerek és volt még rajtam kívül három állami gondozott. Én voltam a negyedik, csak a két saját gyerek már felnőtt. Szerintem anyukámék egyedül maradtak, és azért kellettek nekik a az állami gondozott gyerekek. Ez eleve nehéz szituáció volt.
Azt is nehéz volt felfogni, hogy bármikor odamehetek a hűtőhöz, és ehetek, mert a második családnál nem kaptam mindig enni. Néha kaptam száraz kenyeret, vagy azt sem.
Azt mondták, hogy kb. két év telt el, mire elkezdtem beszélni. Két évnek kellett eltelnie ahhoz, hogy elmondjam, hogy engem a másik családnál vertek. Nagyon sok idő kellett, amíg nekik is megszavaztam a bizalmat. Új ruhákat kaptam tőlük. Volt, hogy az előző családnál koszos ruhákban kellett mennem iskolába, ráadásul ezek ilyen kombinék voltak, nem gyerekruhák. Az új család teljesen felruházott. Leültek velem foglalkozni, tanultak velem. Kikérdezték a leckét, matekoztak, rajzoltak velem. Teljesen más volt a helyzet, és ez nekem gyerekként nagyon furcsa volt.
A vér szerinti szüleidet próbáltad valaha megkeresni?
Persze, de igazából engem csak annyira érdekelt, hogy megnézzem, hogyan néznek ki külsőre. Annyira sokan mondták, hogy biztos van bennem valami feka, vagy valami más vér. Kíváncsi voltam, úgyhogy igen, megkerestem a vér szerinti anyámat. De, ha már ott voltam, akkor nem csak külsőleg vagyok rá kíváncsi, kérdeztem is pár dolgot.
Nem tudom, hogy menyire volt igaz, amit mondott. Nem tudom, hogy mennyire higgyek neki. Nem tűnt rosszindulatúnak, meg rossz szándékúnak, sőt, nagyon kedves volt. Mondta, hogy menjek még máskor is, látogassam gyakrabban. Szívesen behív a lakásba is. De azért vannak olyan dolgok, amiket mondott, ami nem teljesen egyezik azzal, amit a gyámomtól hallottam.
Igazából hálás vagyok neki, hogy a születésem után a kórházban hagyott, mert én és a nővérem is sokkal jobban jártunk, hogy nem vele kellett felnőnünk. Ezt nem bántásból mondom, én nem tudom, hogy ő milyen életet élt, mi, miért, hogyan történt. De mi sokkal jobban jártunk így.
Mi nem klappolt?
Nekem az is furcsa, hogy azt mondta: ő keresett engem, és azért kellett tőle eljönnünk, mert az állam elvett, mert olyan rossz körülmények között élt. De, állítása szerint, keresett még utána is, csak nem engedték, hogy látogasson. Nekem azt mondta a gyámom, hogy ez úgy működik, hogy ha a vérszerinti anyád nem mond le rólad, akkor neki joga van ahhoz, hogy lásson téged. Szóval, ez itt már ütközik.
Én nagyon kíváncsi voltam rá. Miután eljöttem, úgy éreztem, hogy oké, kipipáltuk, és ott lezártam magamban. Láttam, váltottam vele pár szót, és rá kellett jönnöm, hogy nem kötődöm hozzá. Ennyi. Nem akarok tőle semmit.
De igazából hálás vagyok neki, hogy a születésem után a kórházban hagyott, mert én és a nővérem is sokkal jobban jártunk, hogy nem vele kellett felnőnünk. Ezt nem bántásból mondom, én nem tudom, hogy ő milyen életet élt, mi, miért, hogyan történt. De mi sokkal jobban jártunk így.
A harmadik családnál már sínen volt azért az életed?
Igazából mindenki nagyon szeretett. Mondtam, hogy a sportba menekültem. Mindenki tudta, hogy elég jó kézilabdás vagyok, és azt gondolom, hogy ezért szerettek és tiszteltek is. Hoztam az eredményeket. Szerintem azért egy kicsit tudat alatt a tanulásba is belejátszott a sporteredményem, azt gondolom, hogy néha emiatt kaptam jobb jegyet. Stabil hármas-négyes tanuló voltam, lehettem volna jobb is, de a sport sokkal jobban érdekelt.
Hiába mondta anyukám, hogy tanulj, mert hátrányos helyzetben vagy, és nem csak azért, mert állami gondozott vagy, hanem azért, mert roma származású is. És a sport rizikós, bármikor lesérülhetsz, és akkor mit fogsz csinálni, ha nem tanulsz közben? Én meg legyintettem, hogy jól van anyukám, sosem lesz sérülésem. Addig nem is volt, amíg fel nem jöttem Pestre főiskolára.
Gondolom, a sérülésed nélkül is nagy váltás volt Budapest.
Óriási. Én olyan voltam régen, hogy nem mertem bemenni boltba, bár ez még mindig előfordul, mert félek, hogy kinéznek, attól is, ahogy néznek rám. Marcaliban mindig a tesóimat küldtem be az üzletekbe, amitől mindig teljesen kikészültek. Feljöttem ide egyedül Budapestre, itt aztán nem volt senkit beküldeni magam helyett.
Már volt kézilabdacsapat is, ahol elkezdtem játszani. Augusztusban elszakadt a keresztszalagom. Nem hittem el. Kiderült, hogy csak decemberben tudják megműteni. Az rengeteg idő. Decemberben megműtik, és még egy fél év, amit ki kellett hagynom, amíg felépülök teljesen. Az nagyon sok időkiesés. Itt jött az, hogy akkor ne csak üljek és legyek, hanem elkezdtem a súlyzós edzéseket és a bikinimodellkedni.
A fitneszmodellkedés egy picit messze áll a profi kick-boxtól, vagy csak nekem? Hogy sikerült összehoznod a kettőt?
Sehogy. De mikor nem tudtam aktívabban sportolni, elkezdtem szépségversenyekre járni. Sosem válogattak be a döntőbe, maximum középdöntőig jutottam. Viszont edzésre jártam, mert keresztszalag-szakadásom volt, de attól még tudtam súlyzózni. Ott derült ki, hogy nagyon gyorsan izmosodom. Kíváncsi voltam, hogy mit tudok kihozni magamból. Mivel a szépségversenyekről kiszórtak, úgy gondoltam, hogy akkor megnézem ezt a bikinimodellkedést. Ott ugyanúgy szépnek kell lenni, viszont izmosabbnak, mint egy sima szépségkirálynőnek.
Hogyan lettél bikini modellből profi kick-boxos?
Körülbelül három évet bikini modellkedtem, már éppen váltani akartam, hogy megnézek egy izmosabb kategóriát, hogy mit bír a testem és a lelkem. De Vásony Feri megkérdezte, hogy tartanék-e a termükben zsákos edzéseket? Végül elvállaltam, és egy kis idő után úgy döntöttem, hogy kipróbálom a bunyót. Előtte ökölvívást csináltam. Itt meg lehetőség adódott a kick-boxra. Nem jutott volna eszembe soha, hogy én majd itt fogok kikötni.
Hol kötöttél ki?
Bene Zolinál edzem, akit nagyon elismer a szakma, és én is. Fehér Feri és Marci, a Vásony tesók is szintén nála edzenek, ők válogatottak voltak. Velük kerültem össze, együtt voltunk, vagyunk egy csapat. És persze én is szerettem volna válogatott lenni. Azt nem gondoltam, hogy egy évre rá, ahogy elkezdtem, sikerülni is fog. A világbajnoki érmeimre nagyon büszke vagyok, és persze arra is, hogy magyar bajnok vagyok.
A karrierem kezdetén a magyar bajnokságon és a 2017-es világbajnokságon voltak nagyon éles meccsek, ezek nagyon maradandóak. Nem gondoltam, hogy a magyar bajnokságot meg fogom nyerni, és azzal kvalifikálom magam egy világversenyre. A világbajnokság 2017-ben Budapesten volt. Az egy hatalmas dopping, hogy itthon, hazai közönség előtt tud bunyózni az ember. Én akkor voltam életemben először válogatott.
Kétszeres bronzérmes világbajnok kick-boxos illetve magyar bajnok is vagy. Hogyan tudsz úgy edzeni, hogy csak fiúkkal vagy egy csapatban?
Jó azért, mert vigyáznak rád, mint egy kis hímes tojásra. De ugyanekkor ez rossz is, mert én versenyzőnek készülök, és ha úgy vigyáznak rám, mint egy hímes tojásra, akkor nem tudok fejlődni. Az elején furcsa volt. Szerintem nekik is, és nekem is. Most már Zoli is azt mondja, hogy ne úgy nézzenek rám, mint egy lányra.
Én is mindig azt mondom a fiúknak, hogy keményebben üssenek.
Azért ez nem lehet egyszerű.
Igen. Megtalálni a határvonalat, úgy, hogy azért erős is legyen, de ne üssenek le. Tehát ne teljes erőből, biztosan nehéz. Így legalább ők is fejlődnek. Zoli mindig azt szokta mondani, hogy egy jó bunyós azért tud ésszel játszani, és tud vigyázni. Én is mindig azt mondom a fiúknak, hogy keményebben üssenek.
35 éves vagy most. Mit gondolsz, meddig tudsz még bunyózni?
Hobbi szinten természetesen sokáig. Versenyzői szinten addig, amíg az ember bohócot nem csinál magából. Lehet, hogy 40 évesen is jó formában leszek, de nem biztos, hogy az elegendő a versenyzéshez. Ott már azért azt is figyelembe kell venni, hogy huszonévesek jönnek, akik ebben nőttek fel. Én eleve elég későn kezdtem ezt el. Már most is szívják a véremet, hogy jaj, hát Melcsike már 35 éves vagy, nem úgy megy az a fogyasztás. Attól egyébként is el szokott menni az életkedvem, amikor 8-10 kilókat kell fogynom, és már 3-4 órán keresztül ott vagyok a szaunában és még mindig nem akar lemenni.
Fogyasztó ruhát veszek fel és általában abban szaladgálok, kötelezek. Olyankor mindig azon gondolkodom, hogy miért kell ezt nekem csinálni, inkább mennék haza, és játszanék a cicáimmal. Ennék közben sütit fagyival. Vannak ilyenek. Ilyenkor az van bennem, hogy minek kellett ezt nekem bevállalni. De ez is hozzátartozik.
A jó bunyós a szívét, lelkét beleteszi. Teljesen mindegy, hogy mikor kezdte el és teljesen mindegy, hogy hány éves most. Ha versenyezni akar, komolyan akarja csinálni, akkor rendesen oda kell tennie magát.
Ingyenes mobilalkalmazásunkkal bárhol és bármikor elérheti a Szabad Európa weboldalának tartalmát. Töltse le díjnyertes applikációnkat a Google Play vagy az Apple Store kínálatából.
