A Microsoft csendben jelezte a washingtoni központú SKDKnickerbocker kommunikációs és kampánytanácsadó cégnek, hogy az elmúlt két hónapban feltehetően orosz hekkerek próbáltak támadni őket.
A támadás alatt itt azt kell érteni, hogy különböző módszerekkel próbáltak kívülről hozzáférni a cég belső adataihoz, írja az RFE/RL a Reutersre hivatkozva, amely három érintett forrással beszélt.
A Microsoftot is megkérdezte a hírügynökség, de a cég semmit nem akart mondani erről. Ahogy az SKDK és Biden kampánycsapata sem. Egy SKDK-hoz közeli forrás azt mondta a Reutersnek, hogy a támadások sikertelenek voltak, a cég védelmi rendszerei jól működtek.
Régóta bíznak bennük
Az SKDKnickerbocker azért érdekes cég, mert ők Joe Biden demokrata elnökjelölt kampánytanácsadói. Az elmúlt hat elnöki és mellette több kongresszusi választási kampányban dolgoztak szorosan együtt a demokratákkal.
A cég ügyvezetője, Anita Dunn a Fehér Ház kommunikációs vezetője volt Barack Obama elnök alatt, a demokrata jelölt Joe Biden kampányában pedig senior tanácsadóként vett eddig részt.
A Microsoft szerint Putyinék lehettek
A támadókat a Microsoft feltehetően az orosz kormányhoz köthető hekkerekként azonosította, tájékoztatta a Reuterst az egyik érintett forrás. A hekkerek adathalászattal és más módszerekkel próbálkoztak belső jelszavakhoz jutni.
Az USA-ban egyre komolyabb az aggodalom, hogy a most novemberi elnökválasztásba is megpróbálnak beavatkozni egyes külföldi hatalmak. A Robert Mueller különleges ügyész által irányított nyomozás és a republikánus többségű szenátus republikánus vezetésű hírszerzési bizottsága is megállapította, hogy 2016-ban Oroszország beavatkozott az amerikai választásokba.
Idén augusztus elején az amerikai kémelhárítás vezetője azt állította, hogy több külföldi szereplő is be szeretne avatkozni a közelgő amerikai választásokba, írja az RFE/RL. Akkor csak három ilyen szereplőről beszélt, állítása szerint:
- Kína azt szeretné, ha Trump bukna, mert "kiszámíthatatlannak" tartják.
- Oroszország azt szeretné, ha Trump nyerne, így Biden és a szerintük "Oroszország-ellenes" demokrata háttércsapat bukna.
- Irán pedig egyszerűen csak azt szeretné, ha az amerikai választók minél kevésbé bíznának a demkratikus intézményeikben.
Ezzel lényegében párhuzamosan tört ki egy másik, kapcsolódó botrány. Az USA Belbiztonsági Minisztériumából előállt egy bejelentő (whistleblower), aki szerint a főnöke utasította, hogy ne dolgozzon orosz befolyásolási kísérleteken, mert az rossz fényt vetne az elnökre. Azt a tanácsot kapta cserébe főnökétől, hogy hangsúlyozza inkább a kínai és az iráni fenyegetést.
Az említett bejelentő Brian Murphy volt, július végéig a hírszerzési és elemzési osztály vezetője. Hivatalos bejelentése szerint maga a belbiztonsági miniszter, Chad Wolf akadályozta meg az elmúlt négy hónapban kétszer is, hogy a potenciális orosz fenyegetésekről jelentést tehessenek.
A minisztérium tagadta a vádakat. Murphy-nek pedig szeptember 21-én kell tanúskodnia a szenátus hírszerzési bizottsága előtt.