Kétrészes cikksorozatunk bemutatja a hegyi-karabahi konfliktus egyik és másik oldalát. Szejmur Kazimov arról mesél, hogy néz ki az azeri-örmény konfliktus több mint két évtizedének legdrámaibb epizódja egy, a frontvonal közelében dolgozó azeri újságíró szemszögéből. Ez Kazimov beszámolójának szerkesztett változata:
Bardában voltam, Gandzsától 90 kilométerre keletre, amikor hallottam a Gandzsa elleni támadásról, a város északra fekszik Hegyi-Karabahtól, Azerbajdzsán dél-nyugati részén. Láttam a támadást a közösségi médiában, és nem sokkal később odaautóztam.
Amikor megérkeztem, halott madarak hevertek az utcákon, és fák, amiket a rakéták robbanása tört ketté. Szörnyű látvány volt, mintha földrengés lett volna. Egy teljes épület összedőlt.
Találkoztam egy hároméves kislánnyal, aki megsérült, és műteni kellett. Marjamnak hívják. Beszorult a törmelék alá. A nagyanyja elmondta, hogy ez nagy megrázkódtatás volt a gyereknek, mert még nagyon kicsi, de most már tud mozogni és enni.
Marjam, 3 éves, a Gandzsa elleni támadásban sérült meg október 11-én korán reggel.
Az emberek dühösek voltak. Azt mondták: „Oké, tudjuk, hogy háború van, de ez nem a Karabah-régió. Civilek vagyunk. Nincsenek fegyvereink. Nem használunk bombákat.”
Néhányan elmondták, hogy egész életükben dolgoztak, hogy legyen lakásuk, bútoruk, aztán egyszer csak valaki kilő egy rakétát, és minden elpusztul.
Egy rakétatámadásban megsérült bevásárlóközpont Gandzsában.
Az örmények megpróbálják a háborút Karabahon kívülre is kiterjeszteni. Gandzsa, Mingecevir, ezeknek a helyeknek nincs köze a karabahi háborúhoz.
Kétrészes cikksorozatunk másik részében Aram Vardaniján örmény újságíró és útikönyvíró elmeséli, hogy milyen a szeparatista Hegyi-Karabah régióban dolgozni, miközben folyamatos tüzérségi tűznek van kitéve a terület. A mostani a legsúlyosabb konfliktus a felek között az elmúlt mintegy három évtizedben.
Úgy tűnik, az örmények azt szeretnék, ha az azeri hadsereg Jerevánt (örmény főváros) lőné, vagy más örmény városokat. De az azeri hadseregnek nem áll érdekében Örményországot lőni.
Háború van, és Azerbajdzsán a területeit szeretné visszaszerezni, nem benyomulni Örményországba.
Az örmény miniszterelnök, Nikol Pasinján szavai – amikor azt mondja, hogy „Karabah Örményország része”, és az úgynevezett hegyi-karabahi elnök „beiktatása” – mind sértik az azeri nemzet méltóságát.
Egy ember felméri a házában keletkezett károkat Gazianban, a település a frontvonal közelében fekszik.
Ha az örmények visszavonják a csapataikat a megszállt területekről, akkor béke lesz, egyébként Azerbajdzsán maga oldja meg a problémát. Ez az egyetlen megoldás a konfliktusra, hogy kivonják a csapatokat a megszállt területekről. Semmi más.
Nem vagyok benne biztos, hogy Örményország használ drónokat. Ahol mi vagyunk, a városokban, nem tudjuk ezt megerősíteni. Az ilyesfajta információkban a védelmi minisztériumunkra támaszkodom. Talán használnak, de nem kommentálhatom a dolgot, mert kívül esik a hatáskörömön.
Törött üveg borít egy lépcsőt Gazianban.
Ankara mindig is támogatta Azerbajdzsánt, már a kilencvenes években is, Törökország lezárta a határait Örményország felé az örmény hadsereg megszálló tevékenysége miatt. Törökország támogat minket, politikailag, morálisan, diplomáciailag és így tovább. Természetesen az azeri társadalom értékeli ezt a támogatást.
Van egy mondás Azerbajdzsánról és Törökországról: két állam, egy nemzet. Szóval nem egészen értem, hogy a nemzetközi politika miért elégedetlen, amiért Törökország támogatja Azerbajdzsán területi egységét.