Örök életre szóló mentelmi jogot kaphat Putyin és családja

Putyin elnök Szentpétervár kormányzójával tárgyal.

Egy új törvényjavaslat mentességet garantálna a jogi felelősségre vonás alól minden volt orosz elnöknek és a családtagjaiknak. Egyesek szerint Vlagyimir Putyin a visszavonulását biztosíthatja be ezzel, de az elnök szóvivője szerint szó sincs erről.

Az állami Duma, avagy az orosz parlament alsóháza, első körben jóváhagyta azt a törvénytervezetet, amely teljes életre szóló mentességet biztosítana a korábbi orosz elnököknek. A javaslat részét képezi annak az alkotmánykiegészítés-csomagnak, amely lehetővé tenné, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök 2036-ig kormányon maradjon. A javaslatcsomagról nyáron sikeres népszavazást tartottak. A törvénytervezetet még két körben fogja tárgyalni a Duma, és ha azokon is átmegy, akkor a felsőház elé kerül, majd az elnöknek kell véglegesítenie.

Teljes mentességet garantálna

A törvényjavaslat értelmében minden korábbi államfő, valamint a teljes családjuk életre szóló mentességet élvezne a bűnügyi és államigazgatási eljárások alól. Ezek mellett megtiltaná az érintettek letartóztatását, elfogását, átkutatását és kihallgatását. Az egyetlen kivétel ez alól az árulás, utóbbi vádat a Dumának, a legfelsőbb- és az alkotmánybíróságnak kell jóváhagynia.

A jelenlegi törvény szerint a korábbi elnökök csak azok alól a bűnök alól mentesülnek, amelyeket a hivatali idejük alatt követtek el. Az alsóház jóváhagyott egy másik javaslatot is, ami a volt elnököknek életre szóló pozíciót biztosítani a Szövetségi Tanácsban, azaz az orosz törvényhozás felsőházában. Ez a tisztség szintén mentelmi jogot biztosít az érintetteknek.

Putyin elnök egy videókonferencián vesz részt, 2020. november 6.

Putyin szóvivője: az elnök nem akar visszavonulni

Jelenleg egyetlen élő volt kormányfője van Oroszországnak, Dmitrij Medvegyev, aki 2008 és 2012 között volt az ország elnöke. Sokan úgy gondolják, hogy a mentelmi jog kiterjesztését arra találták ki, hogy megvédje Vlagyimir Putyint, ha esetleg a jövőben valamikor lemondana az elnökségről. Putyin szóvivője cáfolta ezt a feltételezést, azt mondta, hogy a volt államfőknek járó mentelmi jog nem „újdonság” a nemzetközi jogban, és kijelentette, hogy az elnök jó egészségnek örvend, és nem tervez visszavonulni.

„Az elnöki ciklus lejárta után joga van az elnöknek, hogy ugyanazokra a védelmi mechanizmusokra és garanciákra számíthasson, mint elnökként. Ez a rendelet garanciául szolgál a jogtalan eljárásokkal szemben a volt kormányfők ellen, és elismeri a szerepüket a közjogi rendszerben” – mondta Andrej Klisnasz orosz szenátor a TASZSZ orosz állami hírügynökségnek.

Vlagyimir Putyin egyik első döntése egyébként az volt elnökként, hogy garantálta az előző elnök, Borisz Jelcin immunitását.

Készült a TASZSZ és a CNN tudósításának felhasználásával.