Michael Flynn hazudott az oroszokhoz fűződő kapcsolatáról. Most kegyelmet kapott a leköszönő elnöktől. A demokraták szerint Trump lépése hatalommal való visszaélés.
Donald Trump hivatalban lévő amerikai elnök kegyelemben részesítette korábbi nemzetbiztonsági tanácsadóját, Michael Flynnt. Ezzel véget ért az az eljárás, ami 2017-ben kezdődött, amikor Flynn bevallotta, hogy hazudott az FBI-nak az oroszokhoz fűződő kapcsolatáról.
Trump november 25-én jelentette be az elnöki kegyelmet. „Nagy megtiszteltetés, hogy bejelenthetem, Michael T. Flynn vezérezredes teljes kegyelemben részesült.”
A demokraták szerint visszaélés a döntés
A demokraták hevesen kritizálták a lépést. A képviselőház demokrata házelnöke, Nancy Pelosi „súlyos korrupciónak” és „hatalommal való visszaélésnek” nevezte a lépést.
Michael Flynn titkos tárgyalásai Oroszország amerikai nagykövetével a 2016-os hatalomátadási folyamat során fontos elemét képezték annak a nyomozásnak, ami a Trump-kampánystáb és az oroszok közötti esetleges összejátszást vizsgálta.
Flynnek mégsem kell börtönbe mennie
Az államügyészség azt mondta, Flynn és az orosz nagykövet Barack Obama akkori elnök szankcióiról beszéltek, amiket Obama a választás állítólagos befolyásolása miatt vetett ki Moszkvára. Flynnt és Donald Trump több más korábbi tanácsadóját is elítélték abban a nyomozásban, amely az orosz befolyást is vizsgálta. Az oroszok tagadják, hogy befolyásolni próbálták volna a 2016-os amerikai választásokat. Trump elnöki kegyelmével Flynn megússza az esetleges börtönt.
Michael Flynn pere régóta húzódott, ő volt az egyetlen tisztségviselő a Fehér Házban, akit elítéltek a Robert S. Mueller által vezetett, és a róla elnevezett Mueller-jelentésről híressé vált nyomozásban. Mueller nyomozása végül arra jutott, nem lehet egyértelműen megállapítani, hogy összejátszott-e az elnök csapata az oroszokkal.