Befejezte hatéves küldetését, és visszatért a Földre a japán űrszonda, amely mintákat gyűjtött egy aszteroidáról. A kutatók azt is remélik, hogy ennek segítségével többet tudhatnak meg akár a földi élet eredetéről is.
Az űrkutatás története során ez volt az első alkalom, hogy még az űrben sikerült jelentős mennyiségű mintát venni egy aszteroidáról. A Hajabusza-2 űrszondát még 2014-ben bocsátották fel a japán Tanegesima szigetén található űrközpontból, azzal a céllal, hogy mintákat gyűjtsön a Föld mellett elhaladó Ryugu aszteroidáról. A szonda tavaly novemberben érte el a kisbolygót, és sikerült is begyűjtenie nagy mennyiségű, az égitestből származó anyagot.
A misszió Twitter-oldalán vasárnap jelentették be, hogy szombaton megtalálták a kapszulát. A vasárnap délelőtt tartott sajtókonferencián Cuda Juicsi projektmenedzser úgy fogalmazott: "a Hajabusza-2 hazatért". "Megtaláltuk a kincsesládát. A kapszulakollekció tökéletes" - tette hozzá.
Megtaláltuk a kincsesládát.
A japán űrügynökség, a JAXA elnöke azt mondta, a szonda kétszer is leszállt az aszteroidára, a második alkalommal egy kisebb robbanóanyagot is elhelyezett annak felszínén, és az így keletkezett kráterből gyűjtött kőzet- és gázmintákat.
Történelmi jelentőségű
Korábban a kisbolygók összetételéről csak felvételek alapján spekulálhattak a tudósok vagy kénytelenek voltak a Földdel korábban összeütközött meteoritok maradványait vizsgálni.
A japán miniszterelnöki hivatal külön Twitter-üzenetben köszöntötte a sikert, és egyben a tudományos kutatások folytatását ígérte.
A JAXA közlése szerint a Hajabusza2 vasárnap befejezte hatéves küldetését, és a mintákkal együtt landolt az ausztrál sivatagban, ahonnan Japánba szállították a kapszulát. A szonda visszaérkezését Tokióban élőben közvetítették, a Reuters tudósítása szerint nagy tömeg ünnepelte a sikeres landolást, sokan egészen elérzékenyültek.
4,6 milliárd éves időkapszula
Az aszteroidák a csillagászok szerint a Naprendszer fiatal éveiben keletkeztek, vagyis régebb óta léteznek jelenlegi formájukban, mint a bolygók. Becsléseik szerint a Ryugu belsejében található anyagok 4,6 milliárd éve elzártak a külvilágtól.
Egy elmélet szerint az aszteroidák Földdel ütköző darabjai hozzájárultak az élet kialakulásához is, így juthattak el olyan vegyületek a bolygónkra, amelyek szükségesek az élőlények fennmaradásához. A japán kutatók szerint elképzelhető, hogy a most összegyűjtött mintákban is megtalálhatók a szerves anyagok kémiai alkotóelemei.
Ehhez kapcsolódóan: A Nemzetközi Űrállomás fedélzetére léptek a SpaceX űrhajósaiIngyenes mobilalkalmazásunkkal bárhol és bármikor elérheti a Szabad Európa weboldalának tartalmát. Töltse le díjnyertes applikációnkat a Google Play vagy az Apple Store kínálatából!