A falu, amely tizenhét év után már nem kér sem a Fideszből, sem az ellenzékből

Gyújtogatás, festékkel összekent molinók és kapuk, szerbek utaztatása – Újszentivánon perzselő hangulatúra sikeredett az időközi választás

Hiába vetett be a Fidesz nagyágyúkat a múlt heti időközi választáson, leszerepelt az Újszentiván polgármesteri székéért induló jelöltjük. Pedig Ulbert Mónika mellett kampányolt Kósa Lajos, a párt alelnöke és Varga Judit igazságügy-miniszter is. Forrásaink szerint a Fidesz nagy nevei elől elhallgathatta a megyei pártvezetés, hogy a falu korábbi fideszes polgármestere bűnszervezetben elkövetett költségvetési csalás gyanújával már öt hónapja előzetes letartóztatásban van, mint ahogy azt is, hogy korábban már jogerősen elítélték választási csalás miatt. Az már csak hab a tortán, hogy több nyomozás is folyamatban van az egykori polgármester ellen, ami akár ráéghet a pártra is, de a megyei vezetésre biztosan. Minden idők legmocskosabb kampányaként emlegetik a falubeliek a mostanit. Tarlógyújtogatás, plakátrongálás, hazazavart szerb szavazók, kiugró részvételi arány és egy független győztes.

Kriminális

A tizenhét éve polgármester Putnik Lázárt még február 7-én hajnalban vitték el otthonából a NAV nyomozói. De nemcsak őt, hanem még aznap az önkormányzat pályázatíróját és egy építőipari vállalkozót is letartóztattak a nyomozók. A vőfélyből lett újszentiváni fideszes polgármester azóta is előzetes letartóztatásban van. A gyanú szerint egy 371 milliós munkásszálló megépítésére kapott a település 222 millió forint vissza nem térítendő támogatást a magyar államtól még 2017-ben. Csakhogy a polgármester a gyanú szerint túlárazta a projektet, nem is az végezte el a munkát, akivel papíron szerződött, és az épület 258 millióból meg is valósult. A maradék pénzből hetvenmilliót átutalt magának, épített néhány társasházat, a többi meg szőrén-szálán eltűnt.

A Szabad Európán az elmúlt csaknem két évben cikksorozatban mutattuk be,

Miután a polgármestert bilincsben vitték el a NAV nyomozói februárban, még aznap feloszlatta magát az újszentiváni önkormányzat. Csakhogy a pandémiára vonatkozó veszélyhelyzet miatt csak július 3-án tarthatták meg az időközi választást.

Összekent kampány

Az újszentiváni időközi választást megelőző kampány a falubeliek szerint az egyik legmocskosabb volt az elmúlt harminc évben.

„Itt mindent elkövettek, hogy befolyásolják a választást. Ennek ellenére vagy éppen emiatt, nem tudom, de 55 százalék volt a részvételi arány, majdnem kilencszáz fő szavazott. Itt valójában egy Fidesz-logóval ellátott csapat indult egy független csapat ellen. És az a furcsaság ebben, hogy egyébként két jobboldali beállítottságú polgármesterjelölt között folyt a harc” – mondta a Szabad Európának Rusin Csaba, az Élhető Újszentivánért Facebook-csoport adminisztrátora, aki a kampányban a Fidesz-tag, de egyébként függetlenül induló Bodó Imre csapatát erősítette. Még múlt péntek éjszaka fehér festékkel a gyökér feliratot festették fel a háza elé gyöngybetűkkel.

Választási molinók Újszentivánon hat méter magasban, festékkel összekenve

A Bodó Imre csapatába tartozó egyik képviselő házának kapuja is méteres obszcén feliratot kapott, ráadásul a polgármesterjelölt plakátjait is megrongálták, de a hatméteres magasságban kifeszített molinókat is. A fideszes jelölt Ulbert Mónika plakátjait sem kímélték a vandálok. Ment a magyaros adok-kapok rendesen, annyira, hogy rendőrségi nyomozás is indult az ügyben.

Az egyik képviselőjelölt házának kapuját is megrongálták a kampány alatt

Politikai zavar

Annak ellenére hogy Bodó Imre Fidesz-tag, mégsem őt támogatta a párt megyei elnöke, Bartók Csaba az időközin, hanem Ulbert Mónikát. Pedig a Fidesz újszentiváni szervezete az egykori országgyűlési képviselőt támogatta, azonban felsőbb politikai szinten mégsem ő kapta a narancslogót.

Bodó Imre
Bodó Imre 1994–1998 között Tiszasziget alpolgármestere volt. 1998–2012 között Tiszasziget polgármestere volt, 1998-tól a Fidesz tagja. 2002–2010 között a Csongrád Megyei Önkormányzat megyei közgyűlésének tagja. 2006–2014 között országgyűlési képviselő. 2007–2010 között a Mezőgazdasági bizottság tagja. 2010–2012 között a Fenntartható fejlődés bizottságának tagja.


„Elképzelhetetlen, hogy tudja egy nagyon gyenge érdekérvényesítő erővel rendelkező politikus ezt az egészet átvinni, hiszen Bartók Csaba, aki a Fidesz szegedi elnöke, illetve Csongrád-Csanád 1-es választókerületének elnöke, a 120. volt az egyéni jelöltek listáján, ahol nyilván semmilyen eredményt nem ért el, kétszer bukott választást, soha nem nyert semmit, nem egy erős politikus, nem egy erős ember, és ennek ellenére sikerült keresztülvinnie a párt legfelsőbb vezetésénél azt, hogy ne Bodó Imre, hanem Ulbert Mónika kapja a Fidesz logót, akihez személyesen Varga Judit és Kósa Lajos jött le kampányolni” – mondta a Szabad Európának Szabó Bálint független szegedi önkormányzati képviselő, aki végigkövette az újszentiváni események sorozatát az elmúlt években.

Miután a megyei Fidesz elnöke áldását adta Ulbert Mónika indulására az újszentiváni időközin, nyomban be is indult a Fidesz nagyágyúinak mozgósítása. Először Varga Judit igazságügy-miniszterrel találkozott, aki biztosította támogatásáról a polgármester-aspiránst.

Varga Judit miniszter szerint Újszentivánon dr. Ulbert Mónika, a Fidesz–KDNP polgármesterjelöltje lett volna a garancia a község békéjére, biztonságára és gyarapodására.

Az igazságügy-minisztert Kósa Lajos váltotta a kampányban, aki aláírásokat is gyűjtött a Fidesz jelöltjével a faluban. Kósa Lajos akkor azt mondta: „Azért érdemes Ulbert Mónikát és csapatát támogatni (…) az időközi választáson, mert ő biztonságot, fejlődést és kiegyensúlyozottságot hozhat a településnek” – nyilatkozta a Fidesz alelnöke.

Annak ellenére hogy a korábbi fideszes Putnik Lázár több köztörvényes bűncselekményt is elkövetett, furcsamód a Fidesz nagypolitikusai sorra jelentkeztek be a kis falu nagy kampányába. Szabó Bálint szegedi politikus biztos benne, hogy a nagypolitikának fogalma sem volt arról, hogy mi folyik Újszentivánon, szerinte Kubatov Gábor pártelnök erőteljes kérésére találkozott Varga Judit és Kósa Lajos is Ulbert Mónikával.

A köztisztviselők napján Rétvári Bencének, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium parlamenti államtitkárának kellett volna felavatnia a korábbi jegyző márványtábláját Újszentivánon, és ha már ott van, kampányolnia is kellett volna egy kicsit Ulbert Mónikának. Csakhogy a terv befuccsolt.

„Már minden elő volt készítve a rendezvényre, hidegtál, sütemény, 130 fő meghívott vendég. Erre Rétvári Bence államtitkár és a Magyar Posta vezérigazgató-helyettese a hőségriadóra hivatkozva lemondta a szereplést” – mesélte Rusin Csaba.

Szabó Bálint szerint Rétvári Bence nem véletlenül mondta le az utolsó pillanatban a kampányt. A szegedi politikus elmondta, hogy mind a Magyar Postának, mind a Belügyminisztériumnak jelezte, hogy aggályosnak tartják, hogy a Magyar Posta mint független állami szerv vezérigazgató-helyettese egy nyíltan fideszes kampányra elmenjen úgy, hogy az egyik fideszes jelölt csapatában van egy ember, aki ráadásul a helyi posta vezetőjeként büntetett előéletű, mert közokirat-hamisításért, választási csalásért jogerősen elítélték.

„Jeleztem minden platformon – a Belügyminisztériumban, a parlamenti államtitkárságán is –, hogy nincs bajunk Rétvári Bencével, de ha idejön, akkor meg fogjuk tőle kérdezni, hogy tud-e ezekről a dolgokról, és ennek tudatában áll ide, vagy nem tud róla, és akkor megvezetik, de szerintem az meg nagyon csúnya dolog. Ráadásul vannak még folyamatban büntetőeljárások, és az is rendkívül aggályos, hogy a Belügyminisztérium második embere odaáll egy ilyen helyzetben, ahol azért nem mondhatjuk ki egyértelműen, hogy ne lennének esetlegesen érintettek azok is, akik mellett kampányol” – mesélte a Szabad Európának Szabó Bálint.

Rétvári Bence végül csak virtuálisan, videóban kampányolt a helyi fideszes jelölt mellett.

A választás napja

Július 3-án vasárnap megmozdult a falu, és szinte rekordot döntöttek, ugyanis nap végére kiderült, hogy a településen papíron élő 1600 lakosból csaknem kilencszázan mentek el voksolni. Ám a vasárnap nem volt túl békés. Az már meg sem lepte az újszentiváni lokálpatriótákat, hogy szerbeket akarnak bevetni a választás napján.

„Figyeltük az Újszentiván és a határ közötti nagyjából négy kilométeres útszakaszt, és magam két alkalommal láttam olyan kisbuszt, amelyben hatan-nyolcan ültek, és amikor a sofőrjét megkérdeztem, hogy hova viszi ezeket az embereket, az egyik azt mondta, hogy Újszentivánra, a másik meg azt, hogy nem visz senkit, rosszul látok. Majd elviharzott, és mire utolértem, addigra már csak azt láttam, hogy szalad hat-nyolc ember a mezőn, a kisbuszban meg már csak a sofőr ült. Biztos vagyok benne, hogy nem túl nagy létszámban, de befolyásolni akarták a választás végeredményét utaztatással” – mesélte egyik forrásunk.

Belgrádi rendszámú kisbusz is megjelent a választás napján a faluban, hat-nyolc embert próbáltak eljuttatni a választásra

Rusin Csaba is megerősítette, hogy utaztatni próbálták az embereket a szavazás napján, ráadásul Szerbiából, de mint mondta, felkészültek voltak.

„Belgrádi rendszámú kisbuszokkal hozták az embereket a határtól. Nem tudták őket kitenni az önkormányzat előtt, mert négy-öt autóval kísértük őket. Ezért inkább bementek Szegedre, majd felhajtottuk őket az autópályára, Budapest felé, onnan meg már nem volt visszaút” – mesélte Rusin Csaba.

A fantomszavazók elzavarása után azonban a választás napján két tűzeset is történt a falu környékén. Először egy tarló, aztán két órával később egy búzamező gyulladt ki. A tűzszakértő szerint szándékos gyújtogatás történt.

„Az egyik tűz Tiszasziget túloldalán, Mélyponton történt, ami az ország legmélyebb pontja, a másik pedig Tiszasziget és Újszentiván között. A tűzszakértő a második tűz eloltása után megállapította, hogy szándékos gyújtogatás történt” – mondta lapunknak Szabó Bálint.

Égett a búza Újszentiván határában a választás napján.

Vége

A falu lakosainak elege lett a Fideszből. A Választás.hu adatai szerint a szavazatok több mint 36 százalékát az a Bodó Imre gyűjtötte be, aki a megyei pártvezetéstől nem kapta meg a Fidesz logóját, így függetlenként indult. Az újszentiváni választásra jogosultak közül 895-en mentek el ikszelni, ez 55,49 százalékos részvételi arány.

A végeredmény:

Bodó Imre, független, 324 szavazat (36,61 százalék)

Dr. Binszki Olivér, független, 291 szavazat (32,88 százalék)

Ulbert Mónika, Fidesz–KDNP, 220 szavazat (24,86 százalék)

Maczelkáné Minyó Judit, független, 40 szavazat (4,52 százalék)

Waltrich Csaba, független, 10 szavazat (1,13 százalék)

A képviselő-testületbe egyetlen fideszes sem került be, amire nem volt példa a faluban a rendszerváltás óta.

„Vasárnap éjjel zárult le a Putnik-korszak végérvényesen. Rendkívül erős felhatalmazással bír a most megválasztott képviselő-testület, és az erős jelzés, hogy hatvanszázalékos részvételi arány volt ezen a szavazáson. Megmozdult a falu, legitim választáson hozott egy döntést, amit mindenkinek tiszteletben kell tartania” – mondta Rusin Csaba.

Információink szerint Bodó Imrének, Újszentiván vasárnap megválasztott polgármesterének Kövér László gratulált SMS-ben.