A huszonhét tagállam kormányait tömörítő tanács szerdán szavaz a természet helyreállításáról szóló rendeletről, amelyet a másik társjogalkotó szerv, az Európai Parlament már elfogadott.
A gazdatüntetések és az Európai Néppárt tiltakozásának hatására felvizezett tervezet fontos eleme lesz a közösség ambiciózus klímavédelmi programjának, az úgynevezett zöldmegállapodásnak.
A jogszabály előírásai sokat enyhültek az eredeti javaslathoz képest az EU-s jogalkotási folyamat során, amelynek végére az Európai Unió Tanácsának szavazása tehet pontot a nap folyamán.
Noor Yafai, a The Nature Conservancy nevű globális környezetvédelmi szervezet vezetője üdvözölte a várható jóváhagyást, rámutatva: ez friss reményt ad arra, hogy a következő évtizedekben a kontinens fel tudja venni a küzdelmet az éghajlatváltozás és a biodiverzitás-csökkenés legsúlyosabb hatásaival.
Ehhez kapcsolódóan: Dr. Csecserits Anikó: „Ha nem akarjuk, hogy a Föld egy nagy homogén massza legyen, akkor vigyázni kell rá”
Ennek értelmében a tagállamoknak 2030-ra vissza kell állítaniuk a jó ökológiai állapotot a rendelet hatálya alá tartozó élőhelyek, köztük az erdők, vizes élőhelyek, folyók, tavak és korallágyak legalább harminc százalékán, 2040-re legalább hatvan százalékán, 2050-re pedig legalább kilencven százalékán.
Ehhez kapcsolódóan: Kevesebb kiskapu és sokkal több pénz kell a klímaváltozás tényleges megállításához
A tárgyalásokat bonyolították a viták az egyes előírások alóli mentességekről, a szabályok rugalmas értelmezéséről, aminek nyomán végül enyhítettek a rendelet szigorán.
Egyesek szerint az eredeti tervezet aláásná az élelmezésbiztonságot, az árak emelkedését vonná maga után, és ártana a gazdáknak.
Philippe Lambert, az EP zöldfrakciójának társelnöke úgy vélekedett, hogy a végleges szöveg tökéletlen, nem teljes és nem is eléggé ambiciózus. „De legalább van egy alapunk, amelyre építhetünk a következő ciklusban” – mondta.
A jogszabályt a jelenlegi formájában az Európai Parlamentben 329:275 arányban fogadták el előző nap, miután az Európai Néppárt a gazdák érdekeire hivatkozva úgy döntött, hogy ellene szavaz.
Ehhez kapcsolódóan: Felbecsülhetetlenek az ukrajnai háború környezeti kárai
„Fontos nap a mai Európa számára, minthogy a környezet védelméről és megőrzéséről átlépünk a helyreállítására” – jelentette ki az EP illetékes jelentéstevője, a szociáldemokrata César Luena.
„Az új törvény segíteni fog számos nemzetközi környezetvédelmi vállalásunk teljesítésében” – szögezte le.
Szakértők szerint jelenleg a kontinens élőhelyeinek több mint nyolcvan százaléka nincs megfelelő ökológiai állapotban.