Tényleg visszatért a nyugalom?
A kiégett városháza Almatiban. Tokajev elnök a KBSZSZ-nek mondott beszédében kifejtette, hogy visszatért a nyugalom az országba, miután leverték a korrupció és a magas üzemanyagár miatt kirobbant tüntetéseket
Egy boltos próbál rendet tenni egy, a tüntetések alatt kifosztott áruházban Almatiban január 11-én
Az észak-koreai állami hírügynökség jelentése szerint hiperszonikusrakéta-tesztet hajtottak végre sikeresen január 12-én. Az eseményt állítólag személyesen felügyelte Kim Dzsongun észak-koreai vezető és húga, Kim Jodzsong
Bolgár tüntetők csapnak össze a rendőrökkel egy, a járványügyi szigorítások ellen szervezett demonstráción Szófiában január 12-én
Betiltott ünnepet elevenítettek fel a szerbek január 9-én, a boszniai szerbek fővárosaként jegyzett Banja Lukában. 1992-ben ezen a napon kiáltották ki a boszniai szerbek a függetlenségüket és indították el a négy éven át tartó véres, súlyos etnikai tisztogatással járó polgárháborút, ezért az ünnepet még 2015-ben betiltotta a bíróság. Január 9-én mégis több ezer néző előtt vonultak fel a boszniai szerb rendvédelmi csapatok hatalmas zászlóval, katonai járművekkel
Ukrán katona a lövészárokban Avdijivka közelében, nem messze az oroszbarát szeparatisták frontvonalától január 8-án
Az ausztrál bevándorlásügyi miniszter, Alex Hawke pénteken ismét visszavonta a hússzoros Grand Slam-győztes Đoković vízumengedélyét, mert nem vette fel a koronavírus elleni oltást
Nemzetközi jégszoborfaragó verseny Moszkvában
Sarki fény az orosz murmanszki tundra fölött január 10-én
Seregélyek az izraeli Beér-Seva városa fölött az égen január 10-én