Immár hivatalos, hogy június 9-én lesznek az önkormányzati és EP-választások Magyarországon, miután Sulyok Tamás államfő kitűzte a dátumot.
A választások napja már azóta ismert volt, hogy az uniós szavazás lehetséges napjairól döntöttek Brüsszelben, miután Magyarországon csak vasárnap lehet választásokat tartani, és a megadott napok közül csak egy esett vasárnapra.
Sulyok Tamás köztársasági elnök kedden alaptörvényi kötelességének eleget téve kitűzte az Európai Parlament magyarországi képviselőinek választását, valamint a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek általános választását – közölte a Sándor-palota.
Az első alkalommal egy időben tartott választásokat 2024. június 9-én tartják.
Tavaly májusban döntöttek úgy az uniós nagykövetek, hogy idén június 6. és 9. között kell megtartani a 2024-es európai parlamenti választásokat. Miután Magyarországon csak vasárnap lehet választást tartani, ezért egyértelmű volt, hogy csak június 9-re eshet az EP-választás.
Ehhez kapcsolódóan: Játszd újra, Ursula! – dübörög az európai választási kampány
A magyar parlament kormánypárti többsége már korábban, 2022-ben eldöntötte, hogy egyszerre tartják meg az önkormányzati és az EP-választást. Költségcsökkentésre hivatkoztak, a kormány szerint akár tízmilliárd forint is megspórolható ezzel.
A kampányidőszak hivatalosan a választások előtt ötven nappal indul, ami április 20-ra esik.
Ehhez kapcsolódóan: Kinek kellenek, és kinek nem az ellenzéki pártok?