„A lángot nem égetheti el a tűz”: 22 kép 2022-ről a Szabad Európa fotóriportereitől
Roman Ratusni újságíró búcsúztatása Kijevben június 18-án. „Június 18-án Kijevben búcsúztatták az ismert közéleti aktivistát és újságírót, Roman Ratusnit. Sok könnyes arcot lehetett látni a gyászolók néma tömegében, akik azért jöttek, hogy leróják kegyeletüket. Ratusni az orosz invázió első napjától kezdve részt vett a Kijev környéki harcokban, később pedig belépett a hadseregbe. Július 5-én lett volna 25 éves. Június 9-én halt meg a hazájáért harcolva az Izjum melletti csatában. A lángot nem égeti el a tűz, Roman” – írta a kép készítője, Szerhij Nuznenko
Kiégett orosz katonai járművek Bucsában. A képet Szerhij Nuznenko készítette, aki azt mondta: „Ez az orosz hadsereg egyik első oszlopa, amely bevonult Bucsába. A fénykép március 1-jén készült. Március 3-án az orosz hadsereg elfoglalta a várost. A kép hátteréhez hozzátartozik, hogy március 1-jén, amikor odamentünk, mindenki össze volt zavarodva, senki sem értette, hogy mi történik, mire számíthat. Két nappal később az orosz csapatok elfoglalták a várost. Nem tehetek róla, de folyton azt kérdezem magamtól, hogy azok az emberek, akikkel beszéltem – és akiket arra buzdítottam, hogy meneküljenek – élnek-e még egyáltalán”
A kormányellenes tüntetésen meggyilkolt demonstrálókra emlékeznek február 13-án a kazahsztáni Almatiban. A 2022 elején az üzemanyagárak elszabadulása miatt kitört békés tüntetések később erőszakos zavargásokba torkolltak, amelyet brutális rendőrségi fellépés követett, amikor Kaszim-Zsomart Tokajev elnök lőparancsot adott a rendőröknek. Az összecsapásokban több száz ember vesztette életét
Mariupol február 5-én. A fotót Amos Chapple kollégánk készítette, aki ezeket a sorokat írta hozzá: „Ez a fotó kevesebb mint három héttel azelőtt készült, hogy Oroszország megtámadta Ukrajnát és lerombolta Mariupolt. Furcsa volt akkor ott lenni, és hallani, ahogy a helyiek azt mondják, hogy lehetségesnek tartják az inváziót, miközben folytatták mindennapi életüket. Egy helyi férfi a parton azt mondta nekem, szerinte a közelgő invázió esélye körülbelül ötven-ötven százalék. Aztán csak úgy elsétált a párjával és a pórázon tartott macskájukkal, mintha a világon semmi gondjuk nem lenne”
Egy orosz Grad rakétavető kiégett roncsai és egy katona holtteste Harkiv közelében február 25-én, egy nappal azután, hogy Vlagyimir Putyin elrendelte a „különleges katonai műveletet” Ukrajna ellen (Fotó: Marjan Kusnir, Szabad Európa)
A Kijev melletti Irpiny március 11-én. „Határ halál és élet között. A horizonton füst száll fel a megszállt Bucsából. A harcok elől menekülni próbáló, csapdába esett civilek fehérbe öltözve, fehér zászlókkal a kezükben merészkedtek elő. Egy katona azt mondta: hiába vannak fehérben, ha visszamennek Bucsába, az oroszok megölik őket” – mondta a fotót készítő Szerhij Nuznenko
Salome Barker szivárványos maszkban a tbiliszi városi bíróság előtt, ahol épp újságírók elleni erőszak ügyében döntenek április 4-én. 2021. július 5-én tüntetés kezdődött a georgiai fővárosban tervezett LMBTQ Pride felvonulás ellen. A tüntetők melegjogi aktivistákra és újságírókra – köztük a Szabad Európa két riporterére – támadtak. „Létfontosságú, hogy legyen szabad média és civil aktivizmus Georgiában, mert ez ad lehetőséget arra, hogy hallassuk a hangunkat az emberi jogokról, az egyenlőségről, az igazságszolgáltatás szabadságáról, a demokrácia minőségéről és minden olyan kérdésről, amely segíti az ország fejlődését és egy jobb jövő megteremtését”
Jura, az ukrán harckocsivezető a donyecki Novoluhanszk közelében június 11-én (Fotó: Szerhij Nuznenko, Szabad Európa)
A kazahsztáni Altin Dala természetvédelmi terület a Kosztanaj régióban. Itt él az őshonos kulán, másik nevén az ázsiai vadszamár, amely a szamárhoz hasonlít, de olyan gyors és fürge, mint a ló
A srebrenicai népirtás ötven újonnan azonosított áldozatának maradványait tartalmazó koporsók sorakoznak egy potočari csarnokban július 10-én, a temetés előtt (Fotó: Szadik Szalimovics, Szabad Európa)
Futárok sakkoznak a Margit hídon a kata módosítása elleni egyik hídfoglaláson július 18-án
Rozsdás szovjet szimbólum egy régi gyár falán az oroszországi Tatár Köztársaságban, Kazan Admiraltejszkaja (tatárul Biszbalta) városrészében augusztus 1-jén. A terület 2023-ban ünnepli fennállásának 305. évfordulóját. Nagy Péter orosz uralkodó alapította 1718-ban. Kezdetben az orosz hajóépítés központja volt, a szovjet időkben a bőr és az orvosi berendezések gyártásáról volt ismert. A hatóságok többször ígéretet tettek a történelmi negyed rekonstrukciójára, de eddig nem valósult meg (Fotó: Andrej Grigorev, Szabad Európa)
Füst száll fel egy orosz rakétacsapás után a szántóföldről az ukrajnai Donyecki területen augusztus 8-án. „A háború fő hadszíntere Ukrajna keleti részére helyeződött át: különösen a Donyecki és a Luhanszki területre. Az ukrán csapatok a Donbász vetett mezőin manővereztek. A termés leégett, de a katonák tartották a védelmi vonalakat” – írta a kép készítője, Marjan Kusnir
Szarvasgomba-vadászat Észak-Bulgáriában augusztus 9-én. „Évek óta hallottam, hogy szarvasgombát keresnek a bolgár erdőkben, de sokáig úgy tűnt, hogy ez is egyike azoknak a ködben maradó, ismeretlen dolgoknak, amelyekhez túl nehéz hozzáférni. Aztán találtam egy szófiai idegenvezetőt, akinek kapcsolatai voltak a szarvasgombaiparban. Rajta keresztül sikerült megismerkednem Ivajlo Penev szarvasgombavadásszal és két imádni való kutyájával, akik szó szerint nem tudták visszafogni örömüket a munka megkezdésekor” – írta a fotó készítője, Amos Chapple
Ukrán katonák aknavetővel tüzelnek Donyeck térségében augusztus 10-én (Fotó: Marjan Kusnir, Szabad Európa)
A tizennyolc éves taxis, Alisah utast szállít a dél-pakisztáni Karacsi utcáin augusztus 25-én. A lányt cukorbeteg édesapja tanította meg vezetni, mielőtt hat hónappal korábban meghalt. Azóta Alisah tartja fenn a családot iskola mellett
Denisz az ukrajnai háború kitörése előtt régész és tanár volt. Most egy aknavetős egység katonája. A képen éppen pihen a harcok szünetében, augusztus 25-én. „Miközben a lövészárokban ültünk, a történelemről, az ókorról beszélgettünk. Arról, hogy ásatásokat vezetett délen, és arra tanította a fiatalokat, hogy őrizzék meg a kulturális örökségüket. Együtt nevettünk azon, hogy ő most régészeti ásatások helyett lövészárkot ás a Donbászban. Nincs háború fekete humor nélkül” – írta a képről Szerhij Nuznenko
Nyilvános hajvágással emlékeznek a 22 évesen elhunyt iráni Mahsza Aminire Koszovóban. A fiatal lányt azért tartóztatta le és gyilkolta meg az erkölcsrendészet, mert nem megfelelően viselte a fejkendőjét. Az eset után Iránban tüntetések indultak, a világ számos pontján pedig női szolidaritási megmozdulások kezdődtek
Egy titkos jugoszláv haditengerészeti bázis mellékhelyisége a montenegrói Kotori-öbölben 2022 novemberében. „Ez a kép saját életre kelt: a Reddit címlapjára került, és kommentelők százai vitatkoztak az ilyen vécé előnyeiről és hátrányairól. Egyetlen nap alatt a Szabad Európa fotógalériája hirtelen több tízezer megtekintést kapott a Google-keresésekből. Egy orosz Instagram-influenszer rémisztő képeket posztolt a szibériai nyilvános vécékről, és azt írta ehhez a fotóhoz: megtalálta a megoldást, hogyan lehet egy vécé öntisztító” – írta a képről a fotó készítője, Amos Chapple
December 27-én Pakisztánban nők mellett férfiak is tüntettek az ellen, hogy a tálibok Afganisztánban megtiltották az iskolába járást a 16 évnél idősebb lányoknak
Az oktatásért, a pedagógusok béremeléséért és a polgári engedetlenségük miatt kirúgott tanárokért tüntettek több ezren Budapesten október 23-án…
…ahogy november 26-án is. Hiába azonban az egy éve tartó tiltakozás, a pedagógusok semmit sem tudtak elérni, sőt januárban reálbércsökkenéssel kell szembenézniük
2022-ben háború robbant ki a szomszédban, tömegek tüntettek a jogaikért Kazahsztánban, nők azért, hogy iskolába járhassanak Afganisztánban, pedagógusok, diákok egy jobb közoktatásért Magyarországon. A Szabad Európa fotóriportereinek képeiből válogattunk.