A varsói kínai nagykövetség nyomást gyakorol a lengyel kormányra, hogy törölje a kínai származású, Ausztráliában élő ellenzéki művész, Badiucao kiállítását – derül ki a Szabad Európa birtokába jutott e-mailekből. A kiállításnak otthont adó művészeti központ is azt állítja, hogy a nagykövetség megfenyegette.
Egy, a Szabad Európa birtokába jutott e-mail szerint a varsói kínai nagykövetség igyekszik nyomást gyakorolni a lengyel kormányra, hogy törölje az ellenzéki művész, Badiucao művészeti kiállítását a lengyel fővárosban.
A nagykövetség által június 7-én a lengyel kulturális és nemzeti örökségi minisztérium magas rangú tisztviselőinek küldött levélben egy kínai diplomata azt írja, hogy a kiállítás támadás „Kína és a kínai vezetők” megítélése ellen, és sérti „a kínai emberek érzéseit”.
Az e-mail azzal folytatódik, hogy a Lengyelországban megrendezésre kerülő kiállítás árthat a Peking és Varsó közötti „kétoldalú kapcsolatnak”, és találkozót kér a minisztérium vezető munkatársaival.
„Nem akarjuk, hogy Lengyelországban ilyen kiállítást rendezzenek, amely aláássa a kínai–lengyel kapcsolatokat” – írta Vei Csiao, aki a varsói kínai nagykövetség kulturális ügyekért felelős új tanácsosaként mutatkozott be, és a nagykövetség kulturális ügyekért felelős fiókjáról küldte az e-mailt.
A levél – amelynek tartalmáról először a Szabad Európa számolt be – a legújabb epizódja annak, hogy a kínai tisztviselők cenzúrázni akarják Badiucao kiállításait. A művész politikailag érzékeny munkáiról híres, amelyek bírálják a hongkongi és a hszincsiangi elnyomást, a Kínai Kommunista Párt válaszát a koronavírus-járványra, az 1989-es Tienanmen téri leszámolást és általában Hszi Csin-ping kínai elnököt.
A varsói kiállításnak az Ujazdowski-kastély Kortárs Művészeti Központ ad otthont. Közölték, hogy a kínai nagykövetség munkatársai is nyomást gyakoroltak rájuk, hogy mondják le a tárlatot, sőt személyesen is felkereste őket egy magas rangú képviselő, aki követelte, hogy töröljék a kiállítást és távolítsák el a városszerte kihelyezett plakátokat.
„Szeretnénk kifejezni aggodalmunkat és megdöbbenésünket a varsói kínai nagykövetségnek az Ujazdowski-kastély Kortárs Művészeti Központ felé irányuló, több napja tartó akciói miatt, amelyek célja a kiállítás törlése” – áll a múzeum június 9-i sajtóközleményében. Azt is állították, hogy Kínán belül blokkolták honlapjuk elérését.
A minisztérium válasza az e-mailre nem szerepel a Szabad Európa által megszerzett közleményben, és nem világos, hogy beleegyeztek-e a találkozóba a nagykövetség tisztviselőjével. Az Ujazdowski-kastély közölte, hogy nem hátrál meg, jövő héten megrendezi a kiállítást.
A lengyel Kulturális és Nemzeti Örökség Minisztériuma és a varsói kínai nagykövetség nem válaszolt a Szabad Európa megkereséseire.
A show folytatódik
A varsói Badiucao – a jelenleg Ausztráliában élő, álnevet használó művész – harmadik nemzetközi kiállítása. A kínai tisztviselők minden egyes kiállítás esetében nyomást gyakoroltak a szervezőkre és a fogadó ország kormányára.
2022 májusában Prágában rendezték a művész legutóbbi nemzetközi kiállítását. A csehországi kínai nagykövetség munkatársai akkor is megpróbáltak hatni a Badiucao munkáit bemutató galériára, hogy törölje a kiállítást, és megkeresték a cseh kormányt is, hogy követeljék ezt.
2021 novemberében kínai tisztviselők szintén sikertelenül próbáltak nyomást gyakorolni egy, az olaszországi Bresciában található galériára, hogy álljon el Badiucao kiállításának megrendezésétől. A tárlat számos olyan provokatív művet tartalmazott, amelyek Kínán belül tabunak vagy akár törvényellenesnek számító témákat érintettek.
A washingtoni George Washington Egyetemen a kínai nagykövetséghez kötődő diákcsoportok kezdeményezték, hogy távolítsák el az egyetemről azokat a posztereket, amelyek Badiucao gerillaművészeti kampányának részét képezik, és témájuk a Kínában rendezett 2022-es téli olimpia.
„A kínai nagykövetség agresszív fellépése nemcsak személyes emberi jogaim és a szólásszabadság elleni támadás, hanem súlyos beavatkozás Lengyelország szuverenitásába” – mondta Badiucao a Szabad Európának a kínai követség közelmúltbeli varsói próbálkozásáról.
Kínában régóta valóságos a cenzúra a kulturális szférában. A szabad véleménynyilvánítás amúgy is szűkös tere tovább zsugorodott, amióta Hszi 2012-ben az ország vezetője lett.
Kína sikeresen terjesztette ki határain túlra hatalmas cenzúrarendszerét – amelyet növekvő gazdasági ereje és politikai befolyása táplál –, nyomást gyakorolva külföldi médiumokra, vállalatokra, sportszervezetekre és kormányokra.
Badiucao elmondta, hogy nagyra értékeli a legutóbbi incidens kapcsán kapott lengyelországi támogatást, és visszautasítja a kínai tisztviselők azon állítását, hogy munkája sérti az országot vagy népét.
„Kína-ellenesnek kiáltanak ki – mondta. – Kínában született művészként szeretem az országot és az ott élő embereket. Ezért kritizálom a kínai kormányt” – mondta.