Az elmúlt időszakban egyre több szó esik arról, hogy rákényszerül-e Magyarország arra, hogy ismét a Nemzetközi Valutaalaphoz (IMF) forduljon segítségért. Ez egyelőre nem tűnik reális forgatókönyvnek. Kovács Álmossal, a Pénzügyminisztérium korábbi államtitkárával arról beszélgettünk, hogy milyen tárgyalófél az IMF, és hogyan zajlottak a 2008-as hitelfelvétellel kapcsolatos egyeztetések a valutaalappal. Ez a Szabad Európa podcastjának szerkesztett változata.
Magyarország utoljára 2008-ben vett fel hitelt a Nemzetközi Valutaalaptól (IMF). A technikai tárgyalásokat a kormány részéről Kovács Álmos, a Pénzügyminisztérium államtitkára vezette. Király Júlia, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) korábbi alelnöke így emlékezett vissza a 2008-as tárgyalásokra:
„Október 11-én, szombaton délelőtt Washingtonban Kovács Álmossal együtt léptem be az IMF egyik kis tárgyalójába. Álmos a nyolcvanas években az egyik legszínesebb, legkevésbé a szocialista bürokráciába illő kollegám volt az Országos Tervhivatalban, aki időközben volt már pénzügyminisztériumi helyettes államtitkár, jegybanki alelnök, majd szakállamtitkár. Már nem egy IMF-tárgyaláson vett részt.”
Your browser doesn’t support HTML5
Aki tudja, milyen tárgyalópartner az IMF - podcast Kovács Álmossal
Az elsők között dőltünk
Kovács Álmos a Szabad Európa podcastjában elmondta, hogy 1990 óta négy IMF-hiteltárgyaláson vett részt. A legelső ’90-ben volt, az új kormány megalakulása után, amikor a nemzetközi tartalékok kezelhetetlen szintre csökkentek, és az országnak mindenképpen finanszírozásra volt szüksége. Az utolsó a 2008-as volt.
Magyarországot az elsők között érte utol a krízis 2008-ban, bő három héttel a Lehman Brothers csődje után. A kormány már október 9-én az IMF-hez fordult pénzügyi segítségért. A jegybank és a kormány részéről megnyugtató nyilatkozatok láttak napvilágot, hogy minket ez nem fog érinteni, ehhez képest három héttel később már fel kellett hívni az IMF-et.
Kovács Álmos szerint a Lehmann csődje után az volt az általános vélekedés, hogy azok az országok és intézményi befektetők lehetnek bajban, akik megvették ezeket az úgynevezett rossz minőségi kötvényeket. A magyar bankrendszer nem vásárolt ilyet.
„Ami a helyzetet megváltoztatta, az a Lehman Brothers csődje volt. Akkor a befektetők azzal szembesültek, hogy elképzelhető olyan eset, hogy egy biztosnak hitt intézmény össze tud dőlni. Nem biztos, hogy mindenkit megmentenek” – mondta.
Magyarországon azért láttak kockázatot, mert rendkívüli mértékben megnőtt a bankok és az ország külföldi adóssága. A devizahitelezés volt a nagyobb probléma.
„A bankok ekkorra valóban elhibázottnak tekinthető devizahitelezési politika keretében hosszú távra nyújtottak devizahiteleket, ehhez pedig rövid távú hiteleket vettek fel a nemzetközi pénzpiacon. Ez nagyon könnyen és simán ment, ezen lehetett is keresni” – mondta Kovács Álmos.
A szakember szerint viszont óriási volt a megújítási kockázat, hiszen háromhavonta a befektetőknek újra meg kellett újítaniuk ezeket a hiteleket ahhoz, hogy a hosszú hitelállományt finanszírozni lehessen.
„Amikor elemzők ezt a problémát észrevették, akkor hirtelen úgy találták, hogy Magyarország kockázatos. Abban nyilvánult meg, hogy nem a bankrendszerben, hanem az államkötvények piacán következett be lefagyás. Egyik napról a másikra megállt a magyar állampapírok forgalma” – tette hozzá.
Ekkor teljesen megállt a forgalom, mert mindenki eladni akart, és senki nem akart magyar állampapírt venni. Ugyanaznap szembesült a kormány és a Magyar Nemzeti Bank (MNB) azzal a ténnyel, hogy a magyar állampapírok iránti kereslet megszűnt, és komoly veszélye volt annak, hogy a lejárt magyar állampapírokat nem lehet megújítani, újabb hitelt nem lehet majd felvenni.
A miniszter szobája
Ez a nap 2008. október 9-én volt. Kovács Veress János pénzügyminiszter szobájában ült, ott volt Simor András, az MNB elnöke és Szarvas Ferenc, az Államadósság Kezelő Központ vezetője, és bejött a miniszterelnök, Gyurcsány Ferenc is. Kovács visszaemlékezése szerint érezték, hogy ebben a helyzetben valamit lépni kell.
Simor András úgy gondolta, hogy azonnal az IMF-hez kell fordulni, és felhívta a valutaalap Magyarországért felelős igazgatóját. (Magyarország végül húszmilliárd eurós kölcsönt kapott az IMF, az Európai Bizottság és a Világbank hármasától, igaz, utóbbi szervezettel végül nem állapodott meg, és a pénzt sem hívta le.)
Két nappal később már Washingtonban volt a magyar küldöttség, bár amúgy is mentek volna, mert akkor volt az IMF szokásos éves küldöttgyűlése. Általában az MNB elnöke és a pénzügyminiszter képviseli az országot, de 2008-ban akkora volt a baj, hogy inkább itthon maradtak.
Király Júlia, az MNB alelnöke és Kovács Álmos, a PM államtitkára utazott ki és kezdte meg a puhatoló egyeztetéseket a valutaalap magas rangú vezetőivel. Itt olyan problémák kerültek elő, hogy a korábbi IMF-hitelt mindig a Magyar Nemzeti Bank vette fel, a jegybank nem finanszírozhatja az államot.
„Rögtön jeleztem, hogy ha az MNB felvesz egy hitelt, az nem segít. Akkor volt egy kis vita az IMF-szakértők között, mert néhányan közölték, volt, aki azt mondta, hogy akkor szó sem lehet semmiről” – mondta Kovács Álmos. Aztán John Lipsky vezetésével nagyon gyorsan jelezték, hogy ugyanúgy felveheti a magyar állam, illetve a pénzügyminisztérium a hitelt, mint a nemzeti bank.
Ekkor derült ki az is, hogy mivel Magyarország EU-tagország, nem fordulhat közvetlenül az IMF-hez. Az Európai Unió csatlakozik a valutaalaphoz, képviselői egyenrangú tárgyalófelek lesznek az IMF-delegációban.
Kovács Álmos szerint azért került a képbe a Világbank, mert rendkívül nagy volt a hiteligény, sokkal nagyobb, mint amit az alapszabály szerint az IMF nyújtani tud. Ezért úgy gondolták, hogy minden lehetséges forrásra szükség van, és jelezték, hogy a Világbankot is be kellene vonni.
„A valutaalap és az EU szakértői velünk együtt az igazi kockázatot a bankrendszerben látták. Ezért azt gondolták, hogy nem elég az a szokásos állami hitelfelvétel, ami arra szolgál, hogy az állam finanszírozási igényét addig, amíg a piacról nem lehet újra finanszírozni, fedezze” – mondta Kovács. Arra törekedtek a tárgyalások során, hogy bebiztosítsák a bankrendszert. Ha a bankok nem tudják megújítani rövid lejáratú hiteleiket, álljon rendelkezésre egy IMF-hitel.
Ezt kérte az IMF
Az IMF-tárgyalások fókuszában a költségvetési hiány csökkentése állt. Kovács szerint meglepetés volt, hogy az IMF kisebb mértékű hiánycsökkentést is elfogadhatónak tartott volna, mint az Európai Unió. Az EU szigorúbb volt a deficit kérdésében, mint a valutaalap.
A kormány abból indult ki, hogy a várható gazdasági visszaesésből adódó hiány növekedésnek felét különböző intézkedésekkel lehet csökkenteni. A másik felét viszont a hiány növelésén keresztül el kell szenvedni, mert a deficit még nagyobb mértékű csökkentése tovább mérsékelte volna a GDP-t, ami megállíthatatlan folyamatokat indított volna el. Itt az volt a gond, hogy ha nem nő a gazdaság, akkor csökkennek az adóbevételek, eleve kevesebb pénze lesz az államnak
„Ezt az érvelést a valutaalap lényegében elfogadta, és ez nagy ugrás volt a kilencenes évekhez képest. Talán ebben a valutaalapot segítette a délkelet-ázsiai válság, ahol először szembesültek ezzel, hogy van olyan megoldás is egy fizetésimérleg-probléma kezelésére, ami nem feltétlenül az államháztartási hiány csökkentésén keresztül próbál javulást elérni, hanem megpróbálja fenntartani a gazdaság növekedését” – mondta.
Nem segítette a magyar kormányt, hogy furcsamód a Magyar Nemzeti Bank is a nagyobb hiánycsökkentés mellett érvelt.
Kovács szerint a korábbi IMF-tárgyalásokon a kormány és az MNB egyértelműen ugyanazt az álláspontot képviselte, most viszont nem volt egységes. Kovács szerint ezen a megbeszélésen a valutalap könnyebb tárgyalófél volt, mint az Európai Unió.
Abban, hogy az Európai Unió elfogadta, elég komoly szerepe volt a valutaalapnak. A háttértárgyalásokon az IMF győzködte az EU-t arról, hogy ez a rendkívül merev magatartás nem fog eredményre vezetni. Végül megállapodtak abban, hogy a várható hiánycsökkentés felének megfelelő lépéseket elvállalta a kormány a kiadási oldalon, a másik felével pedig a hiánycélt lehetett növelni.
Így kell az IMF-fel tárgyalni
Mi lenne, ha ismét az IMF-hez kellene fordulni? Kovács szerint úgy kell tárgyalni, hogy mindig azt kell nézni, mi a jó az országnak. Természetesen az, ami az országnak jó, az nem biztos, hogy mindig minden egyénnek is jó. De az, hogy most az országnak mi a jó, azt rá lehet bízni a szakértőkre.
„Szemben a közhiedelemmel a valutaalap a tárgyalások során szintén azt próbálja megkeresni, hogy mi jó az országnak. A hangsúlyok lehetnek különbözők, de valójában nem igaz, hogy az IMF egy ellenség, aki rosszat akar. Az országnak jót akar. Persze úgy akar jót, hogy a hiteleket vissza tudjuk fizetni” – mondta Kovács Álmos.