Mihai Mick évek óta tervezgette a szökését a kommunista Romániából. 1977 júniusában, egyévnyi aprólékos tervezés után a román fogorvos az éjszaka közepén, kezében nejlonzacskókkal – hogy a felszínen tartsák – és azzal az elhatározással, hogy új életet kezd, belevetette magát a Dunába.
A zacskókban egy öltöny és esernyő is volt, hogy helybélinek tűnjön, amikor a jugoszláv túlparton kibújik a vízből. Rágógumi is volt nála, hogy ne csattogjanak a fogai, és ne keltse fel a határőrök gyanúját.
Mick tudta, hogy a folyami átkelés veszélyes, de azt is tudta, hogy szárazföldön még rosszabb. „A Duna szélesebb és kevésbé őrzött” – magyarázta.
Románia és az akkori Jugoszlávia (ma Szerbia) határának délnyugati szakaszán a határ a Duna kanyargós vonalát követi. „Azt mondtam magamnak: el kell mennem, nincs visszaút. Elszánt voltam. Divicinél, a román parton beugrottam, és hagytam, hogy a víz vigyen. Nem úsztam árral szemben, a nejlonzacskók pedig olyanok voltak, mint az úszógumi” – mesélte Mick a Szabad Európának telefonon.
Orsova közelében a Duna túloldalán Szerbia hegyei látszanak
A hűvös víz lefelé vitte a folyón. Órákkal később Mick megérkezett a jugoszláviai Veliko Gradištébe, és megkezdte veszélyes útját a szabadság felé – gyalog, busszal, vonaton, erdőben aludva, hegyeken átkelve, míg végül több nap után kimerülten, de végre elérte az ausztriai menekülttábort.
Mick, aki ma fogorvos Bécsben, a szerencsések közé tartozott. Nicolae Ceaușescu elnyomó rezsimje elől menekülők százait, ha nem ezreit ölték meg vagy fulladtak vízbe, miközben kétségbeesetten igyekeztek átkelni a Dunán a szabadabb Jugoszláviába.
„A legvéresebb határ”
1989 előtt, amikor a kommunizmus összeomlott, Európa legvéresebb határaként emlegették a jugoszláv–román határt. Most, több mint harminc évvel később egy román állami intézet próbálja összegyűjteni a bizonyítékokat, hogy némi igazságot szolgáltasson az áldozatoknak, és ismereteket adjon át a már posztkommunista korszakban született fiatalabb generációknak.
Románia már korábban is küzdött problémás múltjával, de ez az első alkalom, hogy a nyilvánosság előtt vizsgálják a „legvéresebb határt”. Csehországgal, Lengyelországgal vagy Magyarországgal ellentétben Románia kevésbé volt sikeres a lusztrációs erőfeszítések terén, például a kommunista korszak biztonsági szolgálataival kapcsolatban álló tisztviselők eltávolítása vagy feketelistára helyezése kapcsán.
Létezik egy törvény, amely – legalábbis papíron – eltiltja a hivataloktól azokat, akik együttműködtek a Securitate nevű titkosszolgálattal. Azonban – mivel az aktákat nem tették teljesen nyilvánossá – nagyon nehéz a tisztviselőket ellenőrizni. Mindeddig csak néhány olyan személy volt, aki beismerte, hogy a rettegett szolgálatnak dolgozott.
Nicolae és Elena Ceauşescu a dél-romániai Olt megyében található múzeumba látogat
„Romániának óriási kötelessége van a kommunizmus áldozataival szemben. Igazságot kell szolgáltatnunk, akármilyen későn is” – mondta szeptember 29-én a Szabad Európának Alexandru Muraru, a kormány holokausztügyi és emlékezetpolitikai megbízottja.
Mia Jinga, aki a Kommunista Bűnöket Vizsgáló Intézetben a kutatási projektet vezeti, elmondta, hogy a kutatók olyan bizonyítékokat tártak fel, amelyek az erőszak széles körű alkalmazásáról tanúskodnak a menekülni szándékozókkal szemben. Az intézet munkatársai átnézik az aktákat és interjúkat készítenek az áldozatokkal, hogy jogi eljárás keretébe tereljék az eseteket.
„Van egy akta 1989 áprilisából, amely azt igazolja, hogy katonák és határőrök 98 golyót lőttek egy harmincfős csoportra, köztük tíz gyermekre és nyolc nőre, aki megpróbált átjutni a határon” – mondta Jinga a Szabad Európának.
Egy elhagyatott épület a romániai Teremia Mare (Máriafölde) faluban, az akkori Jugoszlávia határán. Az épületben a határőrök kihallgatták, megkínozták és megverték az elfogott szökevényeket
„Sajnos nincs információnk arról, hogy voltak-e áldozatok – mondta. – Gondoljunk csak bele: 98 golyót lőttek ki egyetlen embercsoportra, ez megmutatja nekünk (…) az erőszak mértékét és azt, hogy a határőrök bármikor készen álltak arra, hogy tüzet nyissanak bárkire, aki megpróbálta illegálisan átlépni a határt.”
„De mi a helyzet a parancsnoki lánccal? Kaptak utasítást? Nem volt parancs? Ki adta a parancsot? Milyen magas szintről jött a parancs?” – teszi fel a kérdéseket Jinga.
A Duna most már szerbiai oldalán több temetőben 150-200 ismeretlen ember sírja található. Itt olyan holttestek vannak, amelyeket a folyóból halásztak ki vagy a partra sodort a víz, és nem állapították meg a személyazonosságukat – mondta.
A dunai Đerdap-szurdok az egyik legnagyobb Európában
Arról, hogy hányan haltak meg a jugoszláv határon való átkelés során, nehéz pontos adatokat találni. Ceaușescu uralmának későbbi éveiből számos dokumentált esemény van. A frankfurti székhelyű Nemzetközi Emberi Jogi Társaság szerint 1988-ban négyszáz embert lőttek agyon, aki megpróbált elmenekülni Romániából, és „nagy számban fulladtak meg”, akik megpróbáltak átkelni a Dunán.
Az ENSZ menekültügyi szervezete szerint 1989-ben több mint ötvenezer román kelt át illegálisan a Dunán csónakkal vagy úszva.
Örvények és Kalasnyikovok
Orsova és a közeli Duna-parti terület, ahol egykor kétségbeesett románok próbáltak átszökni, ma már előkelő turisztikai célpont, tele villákkal, szállodákkal, jachtklubokkal és éjszakai szórakozóhelyekkel, amelyek közül néhányat illegálisan építettek.
A Dunán való átkelés legszűkebb pontját dunai forralóknak hívták – nevét a felszínén bugyborékoló örvényekről kapta, amelyek miatt a folyó úgy néz ki, mintha forrna. Legkeskenyebb pontján a folyó körülbelül kétszáz méter széles, bár gyakran nagyon mély, és alattomos áramlatok jellemzik.
A „forralók” éppoly festőiek, mint amilyen veszélyesek, a folyó a hegyeken átvágva természetes határt képez. De a drámai földrajzi adottságok miatt a disszidálóknak lehetőségük volt elbújni a Kalasnyikovval felfegyverzett járőröző határőrök elől.
Gyakran brutálisan bántak az elfogott menekültekkel. Richard Schmidt szökevény, aki 1987-ben a szárazföldi határon keresztül menekült Jugoszláviába, személyesen ismert négy vagy öt embert, aki meghalt az átkelési kísérletben. Többen még halotti bizonyítványt sem kaptak – mondta a Szabad Európának.
Schmidt – Mickhez hasonlóan – Délnyugat-Romániában, Nerău falu közelében indult a szabadság felé. „Tudtam, hogy másnap reggelre vagy halott, vagy szabad leszek” – mondta. Reggel biztonságban megérkezett a jugoszláviai Mokrinba.
Orsován a romániai születésű, ma az Egyesült Államokban élő Patrick Mateescu szobrászművész saját pénzén készítette ezt a szobrot, hogy emléket állítson azoknak a románoknak, akik a Dunán keresztül menekültek Nyugatra
Antoniu Marcu 1989-ben, 11 évesen próbált megszökni Romániából édesanyjával, a család egyik barátjával és annak fiával. A határ közelében kapták el őket az őrök, akik tüzet nyitottak, és „azzal fenyegettek, hogy megölnek minket – mesélte. – Amikor elfogtak, azt mondták, hogy a szerbek lelőttek volna minket, vagy egy szekér sóért elcseréltek volna.” Megbilincselték őket, bebörtönözték, és fel kellett vonulniuk egy helyi faluban, „hogy példát statuáljanak velünk”.
A román határőrök megverték és megfenyegették, hogy megölik a család barátjának 18 éves fiát, ha nem árulja el, kit fizettek le azért, hogy elvigye őket a határra. Az emberkereskedők fejenként húszezer lejt (akkoriban tízhavi bért), a gyerekekért feleannyit, tízezer lejt kértek – mondta a Szabad Európának.
Marcut és édesanyját visszaküldték Bukarestbe, ahol a fiú nem barátkozhatott a többi gyerekkel az iskolában, édesanyját pedig egy rövidárugyárba küldték alantas munkára. Szerencséjükre pár hónappal később kitört a forradalom.
Fegyvert szegezve
Ugyan a Romániából menekülni igyekvőkkel szembeni erőszakról szóló történetek mostanra lassan napvilágot látnak, az elkövetőkről kevesebbet tudunk.
Jinga, a Kommunista Bűncselekményeket Vizsgáló Intézet vezető kutatója elmondta, hogy szervezetük szándékosan a hetvenes és nyolcvanas évekre összpontosít, „mert valószínűleg így megtalálhatjuk az áldozatokat és az elkövetőket is”.
Valeriu Pera 21 éves volt, amikor azt a feladatot kapta, hogy őrizze a Románia és az akkori Jugoszlávia közötti öt kilométeres folyószakaszt.
Valeriu Pera nyugalmazott határőr jelenleg Drobeta-Turnu-Severin településen él
A határőrök Kalasnyikovokkal és hatvan lőszerrel voltak felfegyverkezve, és azt mondták nekik, hogy a disszidálóknak fegyverük van, és veszélyesek. „Kockázatos volt, néhány menekülő ránk lőtt – mondta el egy interjúban a Duna menti Drobeta-Turnu-Severin településen. – Mi fiatalok voltunk, ők pedig jól felkészültek.”
„Néha láttuk őket a Dunán, ahogy menekülni igyekeztek és megzavarodtak. Erős áramlatok voltak arra, és az emberek vízbe fulladtak. Veszélyes volt – mondta Pera. – A víz rengeteg veszélyt rejt, éles sziklák és örvények, a Dunában senki sem jó úszó.”
„Sokan fulladtak meg, és néhányukat lelőtték. Figyelmeztették őket, majd lelőtték” – mondta, hozzátéve, hogy „voltak túlkapások”. Elmondása szerint évente 25-30 szökevényt adott át személyesen a rendőrségnek.
Pera világnézete, amely Ceaușescu Romániájának nyomás alatt lévő légkörében alakult ki, a nyolcvanas évek végén kezdett megváltozni, amikor elkapott egy orvost, aki szökni próbált. Az orvos elmondta neki, hogy „Romániában minden romokban hever”, nincs orvosi ellátás, élelmiszer, fűtés, és hiányoznak az olyan alapvető szabadságjogok, mint a külföldre utazás vagy külföldi könyvek olvasásának joga.
„Ő volt az első, aki egyenesen elmondta, hogy el akar szökni Romániából, de megijedt, amikor meglátta, milyen széles a Duna” – mesélte.
„Észrevettem, hogy 1987-től kezdve képzett emberek menekülnek az országból: hegesztők, orvosok, ápolók. Kiderült, hogy a jugoszlávok nem küldik őket vissza, továbbmehettek Ausztriába, Kanadába, Izraelbe és Ausztráliába.”
„Rájöttem, hogy a románok a románok ellen vannak, de nem bújhattam ki a felelősség alól. Azonban életre szóló leckét kaptam az orvostól. Megpróbáltam végezni a munkámat, de nem olyan buzgón, mint korábban, igyekeztem hallgatni és megérteni” – mondta.
Tönkremenve
A nyolcvanas évek végén Romániában egyre keményebbé vált az élet, ahogy Ceaușescu megpróbálta visszafizetni az ország hatalmas külföldi adósságait: adagolták az élelmiszert, a fűtést és az energiát, és minden másként gondolkodót eltiportak.
Nem minden menekülő volt ellenzéki vagy szenvedett nehézségek miatt. Még azok is keresték a lehetőséget a menekülésre, akiknek viszonylag jól ment Ceaușescu brutális és visszás uralma alatt.
Emberek gyülekeznek a Román Kommunista Párt Központi Bizottságának bukaresti székháza előtt, miután Ceauşescu 1989. december 22-én helikopterrel elmenekült az épületből
Északabbra, a határ mentén, a Dunától távolabb Sânnicolau Mare városa nagyon közel van a ponthoz, ahol a román, a szerb és a magyar határ ér össze. Ahogy a rendszer a nyolcvanas évek végén összeomlott, és ahogy az emberek egyre jobban szenvedtek a hiánytól, minden éjjel körülbelül harminc ember menekült el a hármas határ menti városból.
Az 57 éves Cristian Anghelescu a délnyugat-romániai Universitatea Craiova labdarúgócsapatának kapusa volt. Jó fizetése volt, nyugati árukhoz és ruhákhoz jutott hozzá, ami a legtöbb román számára nem volt elérhető, és tudta nézni a szerb tévét, ami szórakoztatóbb volt, mint a román közszolgálati televízió által akkoriban kínált kétórás műsor Ceaușescuról.
De még őt sem kímélték meg a kései Ceaușescu-évek csapásai – a tönkremenetel, amelyet a menekülő orvos megjósolt. „Hajnali 3-kor kellett kelnem, és hét-nyolc órát állni sorban a fiamnak szükséges tejkészítményért – mondta Anghelescu. – Nem maradok itt – mondtam. Tudok ennél jobbat.”
1988-ban szökött át a Dunán és jutott el Belgrádba, de ott letartóztatták, és visszaküldték Romániába, ahol megverték és börtönbe zárták. Anghelescu szerint „hosszabb büntetést kapott azért, mert volt nála kemény valuta, mint az illegális átkelésért”.
„Amikor kijöttem a börtönből, kitaszított lettem. Senki sem akart alkalmazni, mivel büntetett előéletű voltam” – mondta, ezért ismét megpróbált megszökni Magyarországon, majd Csehszlovákián keresztül. Ismét elkapták, és visszaküldték Romániába, míg végül sikerült megszöknie, mert háromezer márkát és egy aranyórát adott szerb és albán csempészeknek, hogy egy autó csomagtartójában az Egyesült Királyságba vigyék. „Átkeltem egész Európán. Éjszaka mentünk.”
„Még mindig él bennem a trauma a történtek miatt. Éjszakánként izzadva ébredek, és azt hiszem, hogy ottfelejtettem a kapuskesztyűmet.”
A múlt feltárása
Romániában soha nem jelentek meg hírek a szökésekről, mivel Ceaușescu minden olyat eltussoltatott, amely kedvezőtlen színben tüntette fel rezsimjét. Volt azonban egy figyelemre méltó kivétel.
Nadia Comaneci sztártornász 1989. november 27-én éjjel Romániából Magyarországra szökött, ami világszerte hatalmas hír volt, majdnem akkora, mint az 1976-os montreali olimpián, elért tökéletes, tízpontos gyakorlata.
Miközben a román társadalom még mindig csak lassan néz szembe a múlttal, az olyan szervezetek, mint a Kommunista Bűncselekményeket Vizsgáló Intézet egyre több fényt derítenek a merész szökésekre és gyakran brutális következményeire.
„Romániának – más kelet- és közép-európai volt kommunista országokhoz képest – továbbra is nagy problémája van a kommunista korszakból származó bűncselekményekkel kapcsolatos igazságszolgáltatással” – fejtette ki Muraru kormánymegbízott.
„Az 1989-es forradalmat követő 1990-es pereket és az Alexandru Vișinescu és Ion Ficior [egykori kommunista börtönparancsnokok] elleni két híres pert leszámítva, amelyek emblematikus ügyek voltak, Romániában azóta sem vizsgáltak ki más ilyet” – mondta.
A Duna Orsova felől
A tervek szerint Románia ezt úgy orvosolná, hogy az ügyészségen belül létrehoznának egy osztályt, amely a kommunizmus nevében elkövetett bűncselekményekkel, a holokauszttal kapcsolatos bűntettekkel, valamint a háborús bűnösök és az antiszemita cselekmények népszerűsítésével kapcsolatos bűntettekkel foglalkozna. Nyolc, ezeken a szakterületeken képzett ügyész fog kifejezetten ezekkel foglalkozni – mondta Muraru a Szabad Európának.
Mick, a Bécsben élő román fogorvos elmondta, hogy a román kommunista rendszerben félresikerültnek érezte magát. „Európainak tartottam magam, de el voltam zárva, és nem találkozhattam más nemzetiségű emberekkel. Ez abszurd volt” – mondta.
Mint a Szabad Európa többi interjúalanya, Mick is azt mondta, szeretné, ha szélesebb körben ismertté válnának a kommunista Romániából elmenekült emberek történetei, különösen azoké, akik meghaltak. A volt labdarúgó Anghelescu szerint fontos, hogy a szökevényeket többé ne szennyezze be a közönséges bűnöző címke, és ismerjék el őket politikai szökevényeknek.
Jinga vezető kutató szerint az áldozatoknak „a kommunizmus többi áldozata mellett kell helyet kapniuk”, és reméli, hogy év végéig néhány esetet a nyilvánosság elé tud majd tárni. Románia megemlékezik a forradalom alatt meghalt 1300 emberről, és lépéseket tett annak a több százezer politikai fogolynak az elismerésére, akiket 1945–1964 között tartottak fogva.
„Nagyon fontos, hogy igazságot szolgáltassunk – mondta Muraru. – Az óra ketyeg, minden nappal kevesebb az esélye a túlélőknek és azoknak, akik a gyilkosságokban és a visszaélésekben bűnösök.”