A Szerbia az erőszak ellen nevű koalíció a múlt hétvégi választások alatt tapasztalt szabálytalanságok feltárására szólította fel az Európai Uniót és tagállamait.
A legfőbb ellenzéki blokknak számító tömörülés azt írta levelében, hogy nem ismerik el a törvényhozási és tartományi választás eredményét, és azt kérte, hogy a közösség is járjon el hasonlóképp, amíg nem folytatnak le teljes körű nemzetközi vizsgálatot.
Sokan azzal vádolják az EU-t, hogy a balkáni térség stabilitása érdekében szemet huny a demokratikus helyzet romlása felett a tagjelölt Szerbiában.
„Itt a nagy esély az Európai Unió számára, hogy visszanyerje a szerb állampolgárok bizalmát” – emelte ki Dragan Đilas, a koalíció egyik vezetője.
Az illetékes sérelmezte, hogy a hatalom több módon is befolyásolta a végeredményt, szavazatvásárlást emlegetett, illetve kitért a sajtó elfogultságára és arra, hogy állítólag negyvenezer embert szállítottak a szomszédos Bosznia-Hercegovinából a szerb fővárosba, hogy a kormánypárt a maga javára billentse a mérleget.
Aláhúzták: „Rendkívüli fontosságú Szerbia és az egész térség számára, hogy végre eljöjjön a demokrácia az országba.”
A december 17-i választást a voksok 46,7 százalékának megszerzésével a kormányzó Szerb Haladó Párt (SNS) nyerte meg. A második helyen az ellenzéki Szerbia az erőszak ellen nevű lista végzett a szavazatok 23,69 százalékával. Az eddigi kisebbik kormánykoalíciós partner, a Szerbiai Szocialista Párt (SPS) lett a harmadik 6,55 százalékkal.
Az ellenzék szerint ugyanakkor Aleksandar Vučić elnök pártja csalással nyert Belgrádban. A hatalom ezt határozottan tagadta, és hangsúlyozták, hogy mindent meg fognak tenni a nép választáson is kifejezett akaratának megóvása érdekében.
Vučić csütörtökön arról számolt be, hogy a hatóságok „fontos levelet állítanak össze egy fontos ország lehető legbrutálisabb beavatkozásáról a szerbiai választási folyamatba”, az országot azonban nem nevezte meg.
A Szerbia az erőszak ellen nevű koalíció az eredmény megsemmisítését és új választás kiírását követeli. Hétfő óta több ezren vonultak utcára a fővárosban ennek érdekében.
Ehhez kapcsolódóan: Szabálytalanságokat észlelt a szerbiai választásokon, teljes körű vizsgálatot kér az EU-s megfigyelő
Nemzetközi megfigyelők is számos szabálytalanságról és igazságtalan feltételről tettek jelentést egyebek mellett a sajtó pártossága, szavazatvásárlás és a források egyenlőtlensége miatt.
Az Európai Bizottság illetékesei a héten aggályukat fejezték ki ezen értékelésekkel kapcsolatban, és hangsúlyozták, hogy hiteles vizsgálatot kell lefolytatni az ügyben.
Daniel Serwer, az amerikai Johns Hopkins Egyetem politológiaprofesszora közölte, hogy kétségtelenül a Szerb Haladó Párt győzött, de nem tisztességes, számára erősen kedvező választási rendszerben.
A független Kutatási, Átláthatósági és Elszámoltathatósági Központ (CRTA) előző nap arról számolt be, hogy Bosznia-Hercegovinából és az egykori Jugoszlávia más utódállamaiból is szavazókat utaztathattak Szerbiába.
Az Orbán Viktor egyik első számú külföldi szövetségeseként számon tartott Aleksandar Vučić november 1-jén oszlatta fel a 250 fős parlamentet, miután egyre nőtt a nyomás a kormányon a tizenkilenc ember halálát okozó májusi lövöldözések nyomán kirobbanó tiltakozások miatt.