A vitatott lépéssel a bírálók szerint a hatalom teljes ellenőrzése alá kerül a Szlovák Rádió és Televízió (RTVS).
Márciusban emberek ezrei tüntettek Pozsonyban az erről szóló tervezet ellen, sok helyi újságíró, az ellenzék és a nemzetközi sajtószervezetek mellett az Európai Bizottság is élesen kritizálta az intézkedést.
Robert Fico populista miniszterelnök azt állította, hogy azért van nagy szükség a változtatásokra, mert a közmédia politikailag elfogult, és „konfliktusban áll a szlovák kormánnyal”.
A javaslat értelmében új szervezet fogja felváltani a régit.
A parlament, amelyben a kormánykoalíciónak többsége van, várhatóan júniusban fogja jóváhagyni az erről szóló jogszabályt.
Your browser doesn’t support HTML5
Érinti-e Ukrajnát Szlovákia új, oroszbarát elnöke?
Az átalakítást Martina Šimkovičová kulturális miniszter, az ultranacionalista Szlovák Nemzeti Párt (SNS) politikusa dolgozta ki, aki korábban egy dezinformációk terjesztéséről ismertté vált internetes oldalnak dolgozott.
A tárcavezető szerint a jelenlegi rendszer kizárólag a fősodorbeli véleményeknek ad teret, minden más a cenzúra áldozatául esik. Az RTVS határozottan visszautasította ezt.
Több tízezren tüntettek Pozsonyban Fico ellen, aki be akarja zárni a pártját is vizsgáló korrupcióellenes ügyészséget
A tervezet alapján egy olyan tanács fogja kiválasztani az új közmédia igazgatóját, amelynek kilenc tagját a kulturális minisztérium és a parlament jelöli ki. A jelenlegi igazgató mandátuma elvileg 2027-ig tart.
Az újságírók elleni kirohanásairól ismert Fico nemrég ellenségének nevezett egy nagy tévécsatornát, két országos lapot és egy online hírportált.
Ehhez kapcsolódóan: Az Európai Parlamentben is összeállt az Orbán–Fico-tengely
A bírálók attól tartanak, hogy Szlovákia a régi-új miniszterelnök alatt le fog térni korábbi, Nyugat-párti pályájáról, és Magyarország útját fogja követni.