Habár Joszif Sztálin már hetven éve halott, szelleme mindenütt jelen van Vlagyimir Putyin egyre tekintélyelvűbbé váló Oroszországában. „Egyértelműen Sztálin örökségében élünk, amelyben a legfőbb dolog a félelem, az atomizáció és az alávetettség” – mondta egy aktivista.
A Tatárföld második legnagyobb városának számító Naberezsnije Cselniben Joszif Sztálin szovjet diktátor szokatlan szobra látható egy engedély nélküli magániskola területén.
Sztálint egy padon ülve ábrázolják, amint beszélgetésre készen hajol az elsétálók felé, invitálva az embereket, hogy foglaljanak helyet mellette. Testtartása és gesztusai is azt sugallják, hogy egyszerre figyel elmélyülten és magyaráz valamit türelmesen – ez éles kontrasztban áll uralma brutális valóságával.
Az egykori szovjet vezetőnek több mint száz szobra látható ma Oroszországban, a legtöbbet Vlagyimir Putyin immár huszonnégy éve tartó vezetése alatt állították. A Naberezsnije Cselniben található alkotás az, amely talán legjobban megragadja az ország ellentmondásos viszonyát az emberrel, akinek öröksége máig sokak életére jelentős hatással van, annak ellenére hogy ő maga hetven éve halott. Ezen örökség kulcsfontosságú részeit a Kreml is használja, miközben olyan etatista, nacionalista, militarizált jövőkép felé tart az ország, amely elemzők szerint ha nem is ideológiailag, de gyakorlatilag neosztálinista.
„A mai Oroszországban Lenin csak egy figura a mauzóleumban és a múzeumokban, semmi több” – írta 2020-ban a kétezres évek elején Izraelbe menekülő Leonyid Nevzlin orosz üzletember, aki szerint ezzel szemben Sztálin a mindennapi valóság része.
Hangsúlyozta: a Putyin-rezsimnek teljes mértékben definiált kapcsolata van Sztálinnal, a sztálinistákkal, a sztálinizmussal, ez pedig elsősorban a rezsim gyökereihez köthető, minthogy a KGB (és a többi szovjet biztonsági szolgálat) egyszerűen nem lehetett a sztálini eszme és gyakorlat ellen.
Arra is kitért, hogy a Sztálin egy különleges művelet, amelynek keretében a lakosságot bevonják a sztálinizáció folyamatába, neosztálinistákat toboroznak. „Kulturális-pszichológiai értelemben továbbra is sztálinista társadalom vagyunk” – fogalmazott.
Ruszlan Ajszin tatár aktivista és politikai elemző alávetettségként, konformitásként, valamint az egyén elszigeteltségeként írta le az általa „a nagy manipulátornak” nevezett Sztálin máig tartó örökségét.
„Egyértelműen Sztálin örökségében élünk (…) amelyben a legfőbb dolog a félelem, az atomizáció és az alávetettség” – tette hozzá.
Tisztelet és félelem
Sztálin rehabilitációja a Putyin-éra jellemzője azóta, hogy a korábbi KGB-tiszt hatalomra jutott csaknem negyed évszázaddal ezelőtt. A független Levada Központ már a kilencvenes évek eleje óta kérdezi arról az oroszokat, hogy kit tartanak minden idők legnagyobb személyiségének. 1994-ben a lakosság mintegy húsz százaléka nevezte meg a szovjet diktátort, és ezzel a negyedik helyen állt. 2012-re már az első helyen volt, és azóta is tartja a pozíciót. 2021-ben a válaszadók több mint negyven százaléka vélekedett így, 2023-ban 47 százalék mondta azt, hogy tisztelettel tekint Sztálinra.
Alekszej Levinszon, a közvélemény-kutató cég vezető elemzője augusztusban azt írta, hogy a tisztelet a modern nyelvben egyfajta meleg, őszinte érzelmet jelent, ugyanakkor a tisztelet tárgya által gyakorolt felsőbbség elismerését is. „Félnek tőlünk, ami azt jelenti, hogy tisztelnek minket – hallani ma gyakran. Ez gyakorta felbukkan a Sztálinnal kapcsolatban feltett kérdésekre adott válaszokban” – mondta.
Megfigyelők szerint azóta fejlődik a Sztálin-képnek és a szovjet múlt lélektani örökségének manipulációja a Kreml által, amióta Putyin 1999-ben először államfő lett. Eleinte Sztálint „hatékony menedzserként” ábrázolták, aki győzelemre vezette a Szovjetuniót a náci Németországgal szemben. Képét szinte mindig a második világháborúhoz kötötték, egyre gyakrabban bukkant fel plakátokon, ez mutatja a háborúban vállalt szovjet szerep dicsőítését Putyin által.
Idővel azonban lazult a kapcsolat Sztálin és a második világháború között, és a diktátor egyre szélesebb kontextusban kezdett megjelenni – a reklámoktól kezdve a művészetekig. Kiemelten és pozitívan tüntették fel a kormány által országszerte rendezett soviniszta Oroszország: Történelmem kiállítások tucatjain.
Az utolsó szovjet vezető, Mihail Gorbacsov idején Sztálin jórészt csak bűnei elítélésének kontextusában jelent meg, amikor a glasznoszty időszakában hátborzongató részletek kerültek nyilvánosságra a korszakból. Elemzők szerint ugyanakkor mostanra Sztálin képe teljesen normalizálódott a hétköznapi emberek körében.
Szovjet veterán Joszif Sztálin sírhelyénél egy megemlékezésen a moszkvai Vörös téren 2020-ban
„Sztálin állandóan jelen van a nyilvános térben – mondta Denisz Volkov, a Levada Központ igazgatója egy 2021-es interjúban. – Alekszandr Arhipov folklorista csaknem százötven szobrot számolt össze az országban. Ezeket részben alulról jövő kezdeményezések keretében állították. Időnként a Kommunista Párt segít, de alapvetően alulról jövő sztálinizmusról van szó. Nosztalgia egy vezető, egy erős kéz iránt” – húzta alá.
Putyin alatt Oroszország olyan állapotot ért el, amely „érett tekintélyelvűségként” írható le – jelentette ki a számos tudományos oktatási programot létrehozó Ilja Kolmanoszvkij biológus.
Szavai szerint ez azzal járt, hogy „a társadalom nem a mindennapi életét éli, hanem állandó mozgósítás állapotában van. (…) Az állam állandó mobilizációban, fenyegetettségben tartja az embereket, ami igazolja az autokráciát és az erőskezűséget” – közölte.
Sztálin mellett a hírhedt szovjet titkosrendőrséget megalapító Feliksz Dzerzsinszkij rehabilitációja is megkezdődött ezzel párhuzamosan Oroszországban. A KGB moszkvai székháza előtt álló Dzerzsinszkij-szobor 1991. augusztusi lebontására akkoriban a tekintélyelvű uralom és az elnyomás elutasításának jeleként tekintettek.
De szeptemberben felállították az orosz külföldi hírszerzés (SZVR) ugyancsak moszkvai központja előtt a szobor egy valamivel kisebb változatát. Az ügynökség akkori igazgatója, Szergej Nariskin volt KGB-tiszt, Putyin szövetségese mondott beszédet az avatáson. Azt mondta, hogy Dzerzsinszkij „a jóság és az igazság elveire alapozott jövő megteremtéséről álmodott”.
Egy hónappal később, október 24-én Sztálin-mellszobrot avattak a közép-oroszországi Kirovi területen lévő Orlov gyermekparkjában. A ceremónián a diktátor dédunokája, Szelim Benszád és Dzerzsinszkij dédunokaöccse, Vlagyimir Dzerzsinszkij is részt vett. A város polgármestere akkor elmondta: azért döntöttek a szobor felállítása mellett, mert korábban ugyanott állt Sztálin szobra. A helyi sajtó jelentése szerint a lakosság körében közel sem mindenki támogatta a kezdeményezést, panaszok is érkeztek az ügyészségre.
Két múzeum meséje
Alekszej Zorov kommunista üzletember 2020 nyarán háromméteres Sztálin-szobrot állított fel a saját telkén, Borban. Alekszandr Kiszeljov, a város polgármestere ellenezte az engedély nélküli szoborépítést, és vizsgálatot kezdeményezett a rendőrségnél. A hatóságok néhány nappal később arra jutottak, hogy nem történt szabálysértés, ugyanis a szobor pusztán „díszítő kerti figura”, így azóta is ott áll.
Tavaly júniusban Zorov múzeumkomplexum építésébe kezdett ugyanott, Sztálin Központ néven. Azt mondta, hogy a személyes gyűjteményéből származó darabokat fog kiállítani. A projekt 2021-es bejelentése heves vitákat gerjesztett a helyi közösségimédia-oldalakon.
„Ez része a történelmünknek, mellesleg nem is a legrosszabb része. (…) A nagy Szovjetunió építésének korszaka. Eddig csak az összeomlásának volt emlékhelye, a Jelcin Központ” – írta egy felhasználó.
A 2015-ben Jekatyerinburgban megnyitott Jelcin Központ régóta bírálatok kereszttüzében áll az orosz nacionalisták és kommunisták részéről. Pavel Grudinyin kommunista elnökjelölt 2018-ban a bezárására szólított fel. Tavaly az igazságügyi minisztérium bejelentette, hogy vizsgálat indult a létesítmény ellen az úgynevezett külföldi ügynökökről szóló, drákói törvény alapján.
„A Jelcin Központtal szemben kellene felépíteni a Sztálin Központot, és akkor összehasonlítható lenne a látogatók száma” – vélekedett másvalaki az interneten.
A Kommunista Párt bori szervezete közölte, hogy a Sztálin Központ fiókintézményt nyit a szibériai Barnaulban is. „Más oroszországi régiókból is érkeznek megkeresések” – tudatták.
A december 16-i megnyitón az Oroszország Kommunistái nevű párt törvényhozója, Szergej Mataszov arra tett ígéretet, hogy „a sztálini módszerrel fognak elbánni” Jelcin és a bebörtönzött ellenzéki vezető, Alekszej Navalnij támogatóival. A kiállításon látható egy Mataszov személyes gyűjteményből származó Sztálin-mellszobor is, amelyet egy erdőben találtak elásva 2017-ben.
„Sztálin együtt él mindannyiunkkal” – hangsúlyozta egy látogató.
Értékek ütközése
Az Ukrajna elleni invázió tavaly februári megindítása óta országszerte megrongálták, lerombolták és eltávolították a sztálinizmus áldozatainak többtucatnyi emlékművét. A sztálini politikai elnyomás áldozatainak emléket állító plaketteket épületeken elhelyező, Utolsó Cím nevű projekt vezetői arról számoltak be, hogy gyakorlatilag hetente tűnnek el az emléktábláik.
Alekszandra Polivanova, a Memorial emberi jogi szervezet vezetője kiemelte, hogy Oroszország súlyos értékütközésen megy keresztül.
A sztálini elnyomást dokumentáló és tanulmányozó, 2022-ben másokkal megosztva Nobel-békedíjban részesített Memorialt 2021-ben felszámolták Oroszországban, mert állítólag megsértette a külföldi ügynökökről szóló törvényt. A moszkvai bírósági meghallgatáson az ügyész látszólag felfedte a valódi okát annak, miért üldözi a kormányzat évek óta a szervezetet.
„A Memorial bepiszkítja a történelmünket. Arra kényszerít bennünket – a győztesek és leszármazottaik nemzedékét –, hogy bizonygassuk a történelmünket” – mondta.
Polivanova aláhúzta, hogy amikor valami különösen borzasztó támadást hajtanak végre ukrán városok ellen – lakóházakat találnak el, sok ember meghal –, akkor Oroszországban hirtelen virágok jelennek meg különböző emlékműveken. „Általában Leszja Ukrajinka és Tarasz Sevcsenko (ukrán költők) szobraira helyezik őket, de gyakran visznek virágot a szovjet terror áldozatainak emlékműveire is” – mutatott rá.
„Ezáltal az emberek spontán módon összekötik a jelenlegi orosz kormány és a szovjet állam bűneit. (…) Nagyon fontos szakaszát látjuk a szovjet állami terror megértésének” – közölte.
Polivanova hangsúlyozta, hogy egyre többen érdeklődnek a sztálini időkben meggyilkolt vagy eltűnt felmenőikről a Memorialnál. Úgy véli, hogy az érintettek egy része azért kezd a családja történetének kutatásába, mert az elnyomottakkal szeretne azonosulni az elkövetők helyett, ezzel is kicsit eltávolítva magát az ukrajnai háborús agresszortól.
Szergej Parhomenko aktivista kijelentette, hogy ez az értékütközés mutatja a Memorial által évtizedek óta végzett munka sikerét és jelentőségét.
Rámutatott: a Memorial sokat tett azért, hogy a társadalomban téma legyen ez az örökség, az emberek megismerjék a városuk és az utcájuk történelmét, beszéljenek a bűntudatról, az igazságtalanságról. „Ez pedig mélységesen elfogadhatatlan Putyin rezsimje számára” – összegzett.