Jogvédő szervezetek és szakemberek szerint a tavaly elfogadott, sokak által homofóbnak mondott törvénnyel normalizálta az LMBTQ-csoport elleni előítéleteket a kormány. A közvéleménykutatások eredményei azt mutatják, a magyar társadalom többsége nem vált homofóbbá.
Még a nyári ülésszakban kerülhetnek olyan javaslatok az Országgyűlés napirendjére, amelyek „távol tartják az LMBTQ-propagandát a gyermekektől, az óvodáktól, iskoláktól,” nyilatkozta Répássy Róbert államtitkár nemrégiben a Mandinernek. Kérdés, hogy milyen további intézkedésekre utalhatott, amikor a homofóbnak tartott törvénymódosítással ezt a kormánypropaganda szerint már egyszer sikeresen elérték. Az államtitkár azt is hozzátette, „ezekből a szabályokból fog egyébként világossá válni az is, hogy a referendum célja nem a szexuális kisebbségek elleni támadás volt.” Ha a politikus szerint nem is az volt, vajon az érintettek hogyan élték meg a törvény bevezetése óta eltelt kicsit több mint egy évet?
Szivárványfóbiától az erőszak normalizálásáig
A Háttér Társaság szerint a törvény „normalizálta, elfogadottá tette az LMBTQI személyek elleni erőszakot.” Azt írják, az elfogadása óta eltelt egy évben több tucatnyian keresték meg jogsegélyszolgálatukat. Volt, akit tojással dobáltak meg, volt, akit megütöttek, volt, akit elbocsátottak a munkahelyéről, és volt, aki nem tudott kivenni szállást a szexuális orientációja miatt. Az áldozatok beszámolói alapján a legfélelmetesebb közben az volt, hogy az elkövetők sok esetben azzal igazolták tettüket, hogy már a törvény is az ő oldalukon áll.
A jogszabálymódosítás után a tanév több közoktatási intézményben is szivárványfóbiával kezdődött. Volt olyan óvoda, ahol a szivárványcsoportot átnevezték, a gyermek szivárványjelét lecserélték. Egy iskola előtt pedig majdnem rátámadtak a szülők egy anyukára, aki szivárványos esernyő alatt várakozott az esőben a gyerekére, azzal, hogy biztos reklámozni akarta a másságot a gyerekek között. (Persze nem ezekkel a kifejezésekkel.) Anyuka sírva rohant el a gyerekével.
Pál Márton, A család az család mozgalom egyik alapítója is rengeteg hasonló történetet tett közzé a közösségi oldalán. „Az osztályfőnökünk egyszer bejött órát tartani szivárványos zokniban. Miután vége volt az órának, nem engedték be a tanáriba anélkül, hogy levette volna a zokniját. Szimplán azért, mert szivárványos,” üzente egy követője az aktivistának. Más arról számolt be, hogy édesanyja síremlékét is megrongálták – valószínűleg az azon található szivárvány miatt.
Előre megyünk, nem hátra? Az LMBTQ-jogok terén nem biztos
Magyarországon 60 éve, 1962. július 1-jével dekriminalizálták a homoszexualitást, azaz akkor szűnt meg felnőtt férfiak egymás közötti, beleegyezésen alapuló kapcsolatának bűncselekménnyé nyilvánítása. Nezvál Ferenc igazságügy-miniszterként akkor azzal az indoklással terjesztette be a törvényjavaslatot, hogy a homoszexualitás biológiai jelenség, „született nemi elferdülés” , amitől a leggondosabb terápia ellenére sem lehet könnyen megszabadulni.
Az ILGA-Europe 2011 óta minden évben jelentést készít a világ 49 európai és 5 ázsiai országának LMBTQI-szempontból releváns jogszabályairól és joggyakorlatáról. Értékeléseikben eddig 2013-ban érte el a legjobb eredményt Magyarország, azóta 55 százalékról 30-ra csökkent a mutató értéke az LMBTQI-emberek egyenlőséghez, családhoz és a testi integritáshoz való joga alapján.
A szervezet legutóbbi jelentésében – a Háttérhez hasonlóan – azt emelte ki , hogy megnőtt nálunk a gyűlölet-bűncselekmények száma, és hogy a 2021-ben elfogadott örökbefogadási jogszabálymódosítás tovább nehezítette, hogy az LMBTQI-csoport tagjai is örökbe fogadó szülők lehessenek. Egy férfit például azért nyilvánítottak alkalmatlannak, mert „azonos nemű párkapcsolatban élve nem tudná az Alaptörvényben megkövetelt szellemiségben felnevelni a gyereket.” Ugyanígy az Alaptörvényre, és az abban megfogalmazott „az anya nő, az apa férfi” elvre hivatkoztak egy leszbikus nő visszautasításakor. Közben, ahogy arról korábban írtunk, az elmúlt két évben ezer alá csökkent az örökbe adott gyerekek száma Magyarországon, miközben az állami gyermekvédelmi rendszerbe bekerülők egyre többen vannak.
Robog a gyűlöletúthenger, ki tudja hol áll meg?
2021. március 4-én vezető hír volt, hogy valakit a lakóhelyétől 160 kilométerre levő oltópontra hívtak be Covid elleni védőoltásra, és hogy eljárást indított a Médiatanács az RTL ellen, mert leadtak egy szivárványcsaládokról szóló társadalmi hirdetést. A Covidba addigra akkor már 40 ezren belehaltak Magyarországon. Utóbbival kapcsolatban pedig azóta másodfokon sem adott igazat a Médiatanácsnak az Ítélőtábla, amely kiemelte: a magyar Alaptörvény is hitet tesz az emberi méltóság, a szabadság és a szeretet értékei mellett.
Az LMBTQ-csoport ellen már régebben beindult a gyűlöletcunami. Szociálpszichológusok szerint a leszbikus- és melegellenességet az előítéletek és a heteroszexuális csoport felsőbbrendűségének érvényesítése táplálja, ami elsősorban nem tudásra, tapasztalatra, hanem hitre épül – épp ezért könnyebb az előítéleteket mindenféle tényszerű megalapozottság nélkül is átvenni. Ahogy azt korábban is megírtuk, itthon az egyik kezdőrúgást Kövér László végezte még 2019-ben, amikor arról beszélt, a melegeknek el kell fogadniuk, hogy másodrendű állampolgárok:
„egy normális homoszexuális tudja, hogy a világ rendje micsoda, hogy ő így született, ilyenné lett. Próbál ehhez a világhoz alkalmazkodni úgy, hogy nem tartja magát feltétlenül egyenrangúnak.”
A miniszterelnök 2020-ban már a gyermekvédelem jegyében szólalt fel az „LMBTQ-propaganda" ellen, a tusnádfürdői beszéd helyett írt cikkében vetítve előre az új kampánytémát, miszerint „a kiskorúaktól a genderideológiát és a szivárványos propagandát” távol kell tartani. Majd a Mi Hazánk mesekönyvdarálása után újból rákontrázott, megüzenve a homoszexuálisoknak, hogy „hagyják békén a gyerekeinket." Még mindig a Covid első hulláma tombolt, amikor Szájer József, az Alaptörvény egyik volt fideszes fogalmazójának szex- és kábítószerbotránya miatt csak decemberben, de a kormánypárt alkotmányba véste azt is, hogy „az anya nő, az apa férfi” , és csak házastársak fogadhatnak örökbe gyermeket. Innen már tényleg csak egy lépés volt a tavaly nyáron elfogadott homofóbnak vélt törvény.
Orosz mintára, de még szigorúbban – avagy „az, hogy az érintettek hogy látják, teljesen közömbös”
- Hiába próbálták figyelmeztetni a döntéshozókat gyermekjogi szakértők, hogy a szexuális edukáció nem azt jelenti, hogy erotikus jelmezben nemváltó műtétre akarnak rávenni ovisokat idegenek, sőt, hogy nem is csak a szexről szól.
- Hiába próbáltak lobbizni, hogy ha változtatásra van szükség, legyen annak kidolgozott szakmai alapja, ne politikai-ideológiai síkon történjen.
- Hiába kongatták a vészharangot, hogy járvány és digitális oktatás idején különösen szemellenzős politika, ha a törvényhozók nem veszik számításba, hogy a kiskorúak sokkal korábban és többször találkozhatnak pornográf tartalommal az interneten, mint LMBTQ-lobbival a közoktatási intézményekben.
- Hiába kérték aktivisták, hogy ne a gyermekjogok csorbításával védelmezzék a gyerekeket valamiféle kitalált ellenségképtől.
- Hiába hívták fel a figyelmüket, hogy minden szakmai és tudományos alapot nélkülöz, ha a pedofíliát összemossák a homoszexualitással, a kriminológiai statisztikák szerint a bántalmazók többsége heteroszexuális és az áldozat közeli rokona vagy ismerőse.
- Hiába kérték gyermekjogi szervezetek, hogy ha már gyermekvédelemmel szándékozik foglalkozni a parlament, vegyen elő (mert vannak) releváns kérdéseket, mint például azt, hogy miért szül mindennap öt mélyszegénységben élő kiskorú lány gyermeket, vagy hogy hogyan lehet a magyar jogrendszert alkalmasabbá tenni rá, hogy megvédje a gyermekeket a családon belüli bántalmazástól. (Ezzel kapcsolatban például Répássy Róbert a fentebb már idézett Mandiner-interjúban azt válaszolta: „Valószínűleg soha sem fogjuk tudni megelőzni, hogy hozzátartozók, szülők egyik napról a másikra kivetkőzzenek emberi mivoltukból.”)
- És hiába hívták fel az aktivisták a döntéshozók figyelmét arra is, hogy a tabusításnak komoly következményei lehetnek az LMBTQ fiatalok között, akiknek többsége az ILGA kutatása szerint épp azért követ el öngyilkosságot, mert elviselhetetlennek tartják a kirekesztést és zaklatást a családon belül, vagy az iskolai, a kortársi és a vallási közösségekben.
A parlament tavaly nyáron mégis elfogadta az orosz mintájú törvénymódosítást, ami még szigorúbb lett, mint az eredeti orosz jogszabály – írta már akkor Rácz András, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem docense, a posztszovjet térség és Oroszország kül-, biztonság- és védelempolitikáját kutatója.
Ahogy magyarázta ugyanis, az eredeti, 2013-as orosz törvény nem mosta össze szándékosan (már a címében is) a pedofíliát a homoszexualitással, és „csak" a hagyományostól eltérő szexuális kapcsolat ábrázolását és népszerűsítését tiltotta a 18 év alattiak körében, míg a magyar verzió sokkal szélesebb körű tiltást vezetett be, tehát „tartalmilag a magyar jogszabály-tervezet lényegesen szélesebb körű és szigorúbb LMBTQI ügyekben, mint az orosz," írta a docens.
Nem mellesleg a nemváltoztatás jogi elismerését lehetetlenné tevő törvényt – széleskörű nemzetközi és hazai szakmai tiltakozás ellenére – a parlament már a pedofiltörvény elfogadása előtt egy évvel, 2020 májusában bevezette. Vitája pedig már a Kövér László által kijelölt úton zajlott, amikor a KDNP-s Vejkey Imre az érintettek kifogásait közvetítő Szél Bernadettnek válaszolva azt mondta: „Az, hogy az érintettek hogy látják, teljesen közömbös.”
Amikor a politika emeli létjogosultságra a homofóbiát
„El kell fogadnunk, hogy mindig lesznek antiszemiták, idegengyűlölők és homofóbok – nem lehetséges az előítélet-mentes társadalom. Ám mivel az előítéletek skálája nagyon széles, a legfontosabb, hogy az előítéleteket a maguk helyén tartsuk, és azt megakadályozzuk, hogy komoly befolyással legyenek például a politikai döntéshozatalra”, idézi Takács Judit a leszbikusokkal és melegekkel kapcsolatos társadalmi attitűdöket vizsgáló tanulmányában az egyik legjelesebb magyar szociálpszichológust, Erős Ferencet, a miniszterelnök előbb már idézett „hagyják békén a gyerekeinket” - üzenetével kapcsolatban.
Fentiek fényében talán nem meglepő, hogy a lengyeleken kívül Magyarországon gondolják a legtöbben úgy, hogy az LMBTQ személyek elleni előítélet és erőszak fokozódásának legfőbb oka a magyar jogszabályokban és a politikában történt negatív változásokban keresendő.
Magyarországon „ az előítélet-mentesség normája a jogalkotásban, a társadalmi intézményekben és a médiában egyaránt hiányzik. Az előítéletekre épülő közbeszéd és gyűlöletbeszéd, valamint az előítéleteket visszatükröző és egyben igazoló diszkriminatív jogi szabályozás pedig normalizálhatja az egyes megkülönböztetett társadalmi csoportok felé irányuló negatív attitűdöket,” írja ugyanott Takács Judit. Persze működhetne éppen ellenkezőleg is a dolog. Azokban az országokban, ahol a politika nem gyűlölendő céltáblának kiáltja ki az LMBTQ-csoport tagjait, hanem ugyanolyan állampolgárként épp ugyanolyan jogokat biztosít számára (mint például a házassághoz vagy az örökbefogadáshoz való jog), mint heteroszexuális állampolgárainak, ott nagyobb a társadalmi elfogadásuk is.
A több éve tartó LMBTQ-ellenes kampány és jogszabály-módosítások lassan hatnak a társadalomra. Egy felmérés szerint az elmúlt öt évben Olaszországgal holtversenyben még pont dobogós helyezést értünk el azon a téren, hol nőttek Európában a leginkább az LMBTQI emberekkel szembeni előítéletek.
Egy másik kutatás eredménye szerint a magyarok a muszlimok és romák után annak örülnének a legkevésbé, ha azonos nemű pár lenne a szomszédjuk. Utóbbi esetében azért azt is meg kell jegyezi, hogy míg a válaszadók 32 százaléka volt elutasító ebben a kérdésben, csak egy kicsivel kevesebben (30 százalékuk) válaszolták azt, hogy jól vagy nagyon jól éreznék magukat ilyen szomszédságban.
Listahajtók vagyunk azon a téren is, hogy mennyire hagyjuk, éljék szabadon a melegek az életüket (például a franciákhoz vagy a finnekhez képest), de a 2018-as adatokhoz viszonyítva mintha javult volna a helyzet, és egyre többen gondolnák így itthon is.
Az országgyűlési választásokkal egybekötött népszavazáson 1,7 millióan szavaztak érvénytelenül, annak ellenére, hogy a háború kitörése előtt ez volt gyakorlatilag a kormány egyik legfőbb kampánytémája.
Az érvénytelen szavazás egy dolog, de ha arról van szó, hogy ki kell állni az LMBTQ csoport képviselői mellett, akkor már nem olyan sokan vállalnák a konfrontációt:
A Pew Kutatási Központ 2013 után 2019-ben is nemzetközi közvéleménykutatást végzett a homoszexualitás elfogadásáról 38 ezer ember és 39 ország részvételével. Ennek eredményei azt mutatják, az, hogy mennyire elfogadó egy ország, nemcsak magának az országnak a gazdasági fejlettségi szintjétől vagy politikai berendezkedésétől függhet, de a megkérdezettek iskolai végzettségétől, korától (egyes országokban a nemek között is jelentős különbség mutatkozott, a nők toleránsabbnak bizonyultak) és pártpreferenciájától.
Nemzetközileg és Magyarországra nézve is igaz például, hogy a fiatalabbak, a magasabb iskolai végzettséggel rendelkezők és a baloldali pártok támogatói elfogadóbbak és nyitottabbak az LMBTQ emberekkel. Utóbbira viszonylag egyszerű a magyarázat a szociálpszichológusok szerint: a populista, jobboldali pártok támogatói saját jogaik megsértésének élik meg az LMBTQ-csoport tagjainak jogi "követeléseit".
A kormánypropaganda és a jogszabály-módosítások ellenére az Ipsos felmérése szerint 2013 óta jelentősen nőtt Magyarországon azoknak az aránya is, akik szerint jogilag sem szabadna akadályozni, hogy azonos nemű párok összeházasodhassanak.
Társadalmi elfogadás ide vagy oda, Magyarországon az azonos nemű párok nem házasodhatnak össze, nem fogadhatnak örökbe gyereket:
A politikai közbeszéd ellenére a fenti kutatások eredményei alapján a magyar társadalom többsége nem vált homofóbbá. És még ha Répássy Róbert fenti kijelentése nem kecsegtet túl nagy reménnyel afelől, tervezi-e a kormány újra megosztani a társadalmat a melegkérdéssel, az megjósolhatatlan a szakemberek szerint is, lesz-e ennek bármilyen létjogosultsága a rezsicsökkentés módosítása, a gazdasági válság, a Covid következő hulláma és a szomszédunkban dúló háború közepette.