Testreszabott közbeszerzések Áder alapítványától milliárdos értékben

Áder János

Hatszázmillió forintot tervez elkölteni a Kék Bolygó Alapítvány a fenntarthatóságról szóló rendezvény kommunikációjára, szervezésre több mint egymilliárdot. A kiírási szerződések viszont annyira speciálisak voltak, hogy csak olyan cégek indulhattak, akik dolgoztak már a Kék Bolygó Alapítványnak. Arra azért odafigyeltek, hogy ne csak egy pályázó legyen.

Március közepén két közbeszerzési kiírást is megjelentetett Áder János volt köztársasági elnök alapítványa. A Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány a Planet Budapest rendezvény lebonyolításához keres partnereket. Az egyik közbeszerzés a fenntarthatósági expó teljes médiakampányára szól, erre nettó hatszázmillió forintot szán Áder alapítványa. A második közbeszerzés a Planet Budapest tervezési és kivitelezési munkáira vonatkozik. Ennél a közbeszerzésnél nincs érték feltüntetve, csak annyit írtak, hogy előlegnek nettó ötszázmilliót számlázhat a szerencsés nyertes, ezen túl négy részszámla és egy végszámla nyújtható be. A pályázat ráadásul gyorsított eljárásban zajlik, amit azzal indokol Áder alapítványa, hogy csak februárban kapták meg a szükséges pénzt, de a rendezvényt ősszel tartják.

A két kiírás érdekessége, hogy a Kék Bolygó Alapítvány olyan feltételeket szab a reménybeli pályázóknak, amelyeknek nem túl sok cég tud megfelelni.

Mind a kommunikációs, mind a kivitelezési pályázatnál feltétel, hogy a pályázók az elmúlt három évben lebonyolítottak egy legalább tizenötezer fő részvételével lezajló, fenntarthatósági tematikájú, a nagyközönség számára ingyenesen látogatható, illetve sajtónyilvános rendezvény tervezését, szervezését, a kommunikáció esetében pedig médiakampányát.

Ezt a feltételt még kiegészítik olyanok, hogy a pályázó cégeknek milyen speciális végzettségű és tapasztalatú munkatársakkal kell rendelkezniük. Így például a médiaügynökségnek olyan, felsőfokú képzettségű képgrafikus alkalmazottal, aki „legalább öt év szakmai tapasztalattal rendelkezik fenntarthatósági tematikájú rendezvények kommunikációs kampányának grafikai tervezése kapcsán”.

Azt, hogy egy rendezvény szervezéséhez vagy annak kommunikációjához miért szükséges a fenntarthatósági témájú referencia, forrásaink szerint csak az magyarázhatja, hogy a közbeszerzést egy cégre vagy konzorciumra írták ki.

A Szabad Európa több, környezetvédelemmel és fenntarthatósággal foglalkozó szakembert is megkérdezett, és senki nem emlékezett más ilyen méretű, fenntarthatósági témájú rendezvényre, csak a Kék Bolygó Alapítvány rendezvényeire.

Múlt héten már eredményt is hirdettek mindkét közbeszerzésben, és valóban olyan konzorciumok nyertek, amelyeknek legalább egyik tagja dolgozott már Áder alapítványával.

A Planet Budapest 2021 megnyitóján a Greenpeace akciózott, mert szerintük a környezetvédelmi rendezvény álságos volt, mondván, a kormány valójában sokkal inkább rombolója a természetnek, mint védelmezője. A hvg.hu helyszíni riportja szerint ellentmondásosra sikerült a fenntarthatósági expó, mert noha a szervezők helyenként valóban sikeresen közvetítették a rendezvény fő üzenetét, és a pavilonok is papírból készültek, a díszletek, a Kínából importált műanyag szóróajándékok vagy a Mátrai Erőművet is üzemeltető MVM standja nem tükrözte a valódi fenntarthatóságot.

A kormánysajtóban viszont egyértelmű sikerként mutatták be a Planet Budapest 2021-et: a Hype&Hyper például cikksorozatot közölt a kiállításról, az Origótól a PestiSrácokon át az Indexig pedig többen is átvették az MTI írását, amelyben Joó István kormánybiztos elmondta, hogy „több mint száz országból érkeztek résztvevők a világtalálkozóra, tíz tudományos panelbeszélgetésen, szakmai tanácskozáson tekintették át” a fenntarthatóság témáját, az expó elérte legfontosabb célkitűzését, mert a látogatók közül „sok iskolás arról számolt be, az expón látottak után ők is tenni akarnak a környezet védelméért”.


A hatszázmilliós kommunikációs tendert a Media Traffic Innovation nevű, a piacon szinte ismeretlen cég nyerte, amely az utóbbi években négy-ötmilliós profitot termelt négyszázmilliós árbevétel mellett. A szigorú pályázati kiírásoknak nem is tudtak megfelelni, ezért alvállalkozónak bevonták a pályázatba a Clair & Curtis Communication nevű, kisebbnek számító médiaügynökséget. A cég árbevétele 2021-ben 421 millió forint volt, tehát a hatszázmilliós szerződés mindkét cégnek komoly megrendelésnek számít.

A Clair & Curtisnek viszont már megvan a kellő tapasztalata: ők szervezték ugyanis 2022-ben a VIII. Nemzetközi Természet- és Környezetvédelmi Fesztivált – amelynek gazdája a Kék Bolygó Alapítvány. Az alapvetően természetfilmek vetítésére épülő rendezvényt hirdetve a Clair & Curtis tulajdonosa, Simon-Tábori Éva körbeturnézta a kormánymédiát, és már az is kiderült, hogy idén is ők szervezik a gödöllői természetfilmes fesztivált. Simon-Tábori Éva kis cége rövid időn belül tehát három megbízást is elnyert a Kék Bolygó Alapítványtól. Azt, hogy ennek volt-e köze ahhoz, hogy Simon-Tábori cége egy húszfős „oktatói kabinetet” (informatikai eszközök, projektor, bútorzat) ajándékozott a hódmezővásárhelyi honvéd-középiskolának, nem tudjuk, de a felajánlást emléklappal köszönte meg Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter.

A pályázaton még egy induló volt, az Akció Reklámügynökség. Ez Borókai Flóra (Borókai Gábornak, az első Orbán-kormány szóvivőjének, a Hír TV alapítójának lánya) cége, amely az elmúlt években több megbízást is kapott az Áder-féle alapítványtól, de dolgoztak a Matolcsy György vezette jegybanknak is.

Ami a rendezvény lebonyolítását illeti, ott végül egy 1,15 milliárd forintos ajánlat nyert, amelyt az Unger Zsolt Grafikai Szolgáltató adott be. Unger referenciája sem független a Kék Bolygó Alapítványtól: ő volt a Planet Budapest 2021 kreatív vezetője, aki bemutatta a kiállítást a sajtónak. Az ő alvállalkozója a Krakout Film, amely egy animációs stúdió, és a neves piaci ügyfelek mellett (Mastercard, Paramount) olyan állami megrendelői is voltak, mint a közmédia, a Szerencsejáték Zrt. vagy a Szépművészeti Múzeum.

Erre a tenderre sem egy ajánlat érkezett, volt egy érvénytelen pályázat is: az Innovea Europeanek nincs honlapja, 2018-as alakulása óta pedig bevétele sem volt (a 2022-es adatok még nem érhetők el), a tulajdonosa viszont egy bizonyos Homolya Szilvia, aki korábban a kommunikációs tendert elnyert Simon-Tábori Évával állt üzleti kapcsolatban.

Kérdéseinket elküldtük a Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítványnak, ha kapunk választ, megírjuk.

Ehhez kapcsolódóan: Uniós pénzeső a magyar félsivatagra: Homokhátság, a záportározó-nagyhatalom