Júliusban jött volna ki az EU-s „digitális illeték" terve, de most amerikai kérésre eltolták, amíg a globális minimumadót meg nem beszélik. Az új illeték elsősorban olyan nagy cégeket érintett volna, amelyek nem ott adóznak, ahol az értékteremtés történt.
Erős amerikai nyomásra elhalasztja az Európa Bizottság a techcégekre tervezett új elvonás, a „digitális illeték" tervének bemutatását. Eredetileg júliusban közölték volna.
Az USA arra hivatkozott, hogy amíg a globális minimumadóról egyezkednek az országok, addig jobb lenne, ha az Európai Unió nem jönne elő egy nagy új adóval.
Az új adó várhatóan elsősorban amerikai cégeket érintett volna. Az adóztatás alapja ugyanis az, hogy ha például egy magyar ügyfél kedvelései, keresési előzményei alapján adnak el neki egy terméket a neten, vagy a hasonló adataival akár másnak jobban célozva adnak el valamit, akkor hozzájárul az értékteremtéshez.
Viszont az itt keletkezett érték után a cég lényegében ott adózik, ahol jónak látja. Jellemzően ott adóznak ezek a vállalatok, ahol nagyon alacsonyak az adókulcsok. Így egyrészt nem a megfelelő ország szedhet adót, másrészt azok a cégek versenyhátrányba kerülnek, amelyek rendesen adóznak, mert például kizárólag Magyarországon működnek.
Az új adó tervének leállítása érdekében Janet Yellen amerikai pénzügyminiszter is Európába jött, több uniós vezetővel és Ursula von der Leyennel is tárgyalt az ügyben. Az EU évek óta próbálja ezt az adót bevezetni, itt követheti az eddigi eseményeket.
Ehhez kapcsolódóan: Bidentől a Kongresszusig: kétpárti nyomás alatt az amerikai Big Tech