1985-ben új főtitkárt választottak a Szovjetuniót irányító kommunista párt élére, Mihail Gorbacsovot. Ő pár éven belül kivonta a szovjet katonákat a szövetséges országokból, és hagyta, hogy azok a saját útjukon járjanak. Így tudtak Magyarországon is szabad választásokat tartani 1990-ben. Gorbacsov hirdette ki ’91-ben, 30 éve, a Szovjetunió megszűnését is. Nemrég a tévés producer Zolcer János írt egy nem történelmi, hanem a most 90 éves politikus neki elmondott történeteiből álló könyvet Gorbacsovról. A Szabad Európa podcastjában beszélgettünk vele. Ezt olvashatják most.
Hogyan ismerte meg Gorbacsovot és miért kereste meg?
2000-ben már tizenvalahány éve éltem Németországban. Volt egy filmprodukciós cégem, a világ számos országában gyártottunk riport- és dokumentumfilmeket a nyugat-európai tévéknek. 2000-ben jött a gondolat, hogy szeretném megismerni azokat a nagy, élő politikusokat, akik ’89-90-91-ben a világot megváltoztatták, pozitív irányba terelték. Ennek kapcsán jött a kérdés, hogy ki legyen ennek a riportere, prezentátora. Így esett a választásunk Gorbacsovra, akit felkértem, ő elvállalta a feladatot, és elkezdtünk utazni és riportokat készíteni.
Akkor Gorbacsov narrálásával, illetve riporteri munkájával ön felvett egy interjúsorozatot.
Gorbacsov volt a sorozat prezentátora, tehát riportere, összekötő figurája. Felkerestünk olyan személyiségeket, mint az idősebb George Bush, Helmut Kohl, Simon Peresz. Nem egy interjú készült, hanem mindegyikkel 3-4 hetes együttlét volt.
Beszélgetésünk apropója, hogy ön ebből írt egy könyvet Gorbacsovról, amiben 35 sztoriját tette közzé. A másik apropó pedig az, hogy idén 30 éve bomlott föl a Szovjetunió, 1991 karácsonyán. Előtte augusztusban pedig volt egy puccs az akkor szovjet államelnök Mihail Gorbacsov ellen. Milyen embernek ismerte meg őt?
Végtelenül közvetlen, egyszerű, ahogy ő is szokta mondani: egy parasztgyerek. Elvitt a szülőfalujába, az észak-kaukázusi Privolnojeba, ahol nagyon szegényen nőtt fel. Az apja gépkezelő volt, traktort, kombájnt vezetett, amit ő is megtanult mellette. Akkor a Szovjetunióban mindenki csóró volt. Sőt, ő 1931-ben született, és három évre rá jött a hihetetlen nagy éhínség, amit Ukrajnában Holodomornak hívtak, és ami végigsöpört az egész nagy országon. Neki két nagybátyja és egy nagynénje meghalt, őt pedig a nagyapja azzal mentette meg, hogy a békákat, amiket a kis patakban fogott, megsütötte neki. Innen indult el Gorbacsov, ebből a nagyon szegényes, nagyon távoli világból, ahol nem volt se villany, se rádió. Amikor 18 évesen elindult Moszkvába, akkor ült először vonaton. A 20 kilométerre lévő iskolájába gyalog járt.
A gyerek Gorbacsov szüleivel az 1930-as években
Emlékeink szerint ezek az apparatcsikok, pártvezetők mindannyian egykaptafájú, szürke figurák voltak. Kintről nézve Gorbacsov sem különbözött nagyon tőlük.
Nagyon különbözött, mert már fiatal korától kezdve, amikor az egyetemre ment 20 évesen, akkor is úgymond disszidensnek nevezték, mert mindig kérdezett. Mindig valamit látott a dolgokban, mindig megpróbálta megérteni, és soha nem akarta tudomásul venni, hogy csak egyféle szín, egyféle világ, egyféle elmélet van: csak Lenin, csak a kommunizmus.
Elvitt a Lomonoszov Egyetemre, és elmesélte, hogy amikor ott jogot tanult, az első egy-két évben az idősebb, régi vágású tanárai úgy próbálták megmagyarázni a világ sokszínűségét, hogy elkezdtek beszélni arról, hogy milyen elítélendő dolgok vannak külföldön, ott miket tanítanak. Elővigyázatosan mindig hozzátették, hogy hát ez nem jó. De Gorbacsov megértette, hogy ezzel nekik akarnak megmutatni egy másik világot. Aztán jöttek az újabb idők, az 50-es évek, amikor eltávolítottak mindenkit az egyetemről, kemény világ következett. Majd jött Hruscsov, akkor megint reménykedtek, hogy hátha jobb lesz, de őt is eltették az útból. (Sztálin 1953-as halála után Hruscsov lett az SZKP főtitkára. Pártvezető-társai 1964-ben lemondatták, utána Brezsnyev uralkodott 1982-es haláláig. Utódai, Andropov és Csernyenko is 1-1,5 év után meghaltak, és ’85-ben lett Gorbacsov a pártfőtitkár – KGY)
Aztán jött Brezsnyev, a legendás brezsnyevi pangás.
Ez az időszak, amikor Brezsnyev kifejlesztette a saját doktrínáját, hogy ül a Kremlben, és onnan uralkodik, méghozzá nem csak a Szovjetunióban, hanem egész Kelet-Európában. Sőt, hozzájött Kuba, és jó pár ázsiai, latin-amerikai, afrikai ország.
A Brezsnyev-doktrína szerint a Szovjetuniónak joga van szuverén államok életébe is beavatkozni, ha azok eltérnek a szocializmus útjától. Gorbacsov egyik nagy tette volt, hogy ezt felszámolta.
Nem csak, hogy joga van, de ezeket az államokat a Kreml irányítja, és csak nagyon korlátozott joguk van a saját sorsukról dönteni.
Gorbacsov, Zolcer János, és az idősebb George Bush, volt amerikai elnök
Gorbacsov egyébként etnikailag orosz?
Ukrán.
A faluja orosz területen van, de ő ukrán. Ő magát szovjet embernek, ukránnak vagy orosznak tartotta?
Szovjetnek. Nagyon szovjetnek. A szovjetrendszerben nőtt fel. Tudni kell, hogy amikor ők felnőttek, az a generáció hihetetlenül hitt abban, hogy egy új világot hoz létre. Nagyon hittek Sztálinban, tisztelték, szerették. Gorbacsov nagyapját három évre elvitték a Gulágra (A Gulag a szovjet átnevelő, munkatáborok hálózatának neve volt – KGY). Csak azért, mert állítólag nem elég gondosan szedték össze a learatott búzát, és maradt a földön néhány mag. Ezért kellett neki három évig a Gulágon szenvedni. Kezemben volt az a dokumentum, amit akkor kiadtak róla.
Amikor hazajött, úgy, hogy gyakorlatilag bűntelenül volt bezárva, akkor sem azt mondta, hogy milyen ez a rendszer, milyen ez a Sztálin, hanem azt, hogy ha erről a Sztálin elvtárs tudna, akkor biztos megbüntetné azokat, akik őt a Gulágra küldték. Oroszországban vagy a környező államokban ma is rengeteg a Sztálin szobor, a Sztálin kép. Még mindig azt hiszik, hogy az a világ kemény volt, de legalább rend volt mindenütt.
Gorbacsov mikor jött rá, hogy a rendszer nem őrizhető meg tovább? Vagy egészen 1991-es megbuktatásáig abban bízott, hogy a Szovjetuniót és a szocializmust, ha megreformálva is, de fenn lehet tartani?
Nagyon sokáig úgy látta, hogy itt reformokra van szükség. Ő nem volt forradalmár, aki azt mondja, hogy vége, söpörjük el a rendszert, építsünk egy teljesen új társadalmi alapokon működőt. A felesége gyakran mondta neki, hogy itt nem lehet reformokat csinálni, el kell felejteni, újat kell létrehozni. Gorbacsov nagyon sokáig hitte - megkockáztatom, néha még most is -, hogy azt a rendszert kellett volna valahogy igazságossá, emberibbé, működőképessé tenni. De ez lehetetlen volt, fából nem lesz vaskarika. Folyamatosan próbálkozott, pedig a felesége már ’86 áprilisában, a csernobili katasztrófa kapcsán azt mondta, hogy ez egy intő jel, ez a rendszer ilyeneket fog produkálni.
Az ő jelmondatuk az volt, hogy így nem lehet tovább élni. Ezt pontosan tudták, érezték, nem csak ő, hanem Sevardnadze külügyminiszter, és sok más felső vezető is. De a legtöbben nem tettek érte semmit, mert úgy érezték, hogy a Kremlen belül megvan mindenük. Akik meg kint jártak az emberek között, mint Sevardnadze vagy Gorbacsov, azok tudták, hogy második-, harmadikként itt nem lehet labdába rúgni, mindig a legfelsőbb ember számít. Gorbacsov is azért akart első lenni, mert tudta, hogy ha nem az, akkor semmit nem ér a munkája, igyekezete. Erre is rengeteg példát hozok a könyvben, hogy mennyi mindenben, akár az orvosi ellátás, akár a mezőgazdaság területén mennyit akart ő változtatni, mennyi konkrét üggyel foglalkozott, és szinte egyikkel sem jutott előre, mert a Kremlben mindent lestoppoltak.
Most egy olyan korról beszélünk, ami igazából a 45 évnél idősebbeknek mond már csak valamit, hiszen 30 éve bukott meg a Szovjetunió. Miközben az egy világbirodalom volt, amitől döntően függ a mostani állapotunk, az, hogy most itt tartunk. Sz. Bíró Zoltánnak elolvastam egy tanulmányát, ahogy készültem erre az interjúra, és ő írja, hogy a Szovjetunió igazából el tudott volna vegetálni tovább is egy teljesen primer szinten. Ahogy Kuba sokáig tette, vagy ahogy Észak-Korea még most is működik. Nem volt belső feszítés a társadalomban, amikor Gorbacsov ’85-ben pártfőtitkár lett. És ő mégis előállt azzal, hogy reformokat akar. Vagyis az ő késztetése nagyon sokat segített a változásban.
Ezzel nem értek egyet, mert nem kell ahhoz Gorbacsovval beszélni, elég csak megnézni a korabeli felvételeket, hogy nem volt áru, nem volt semmi az országban…
De ehhez hozzászoktak az emberek 60 év alatt. Volt tíz év Hruscsov alatt, amikor voltak áruk.
Nem. Olyan mértékű hiány, mint a 80-as évek elején, nem volt. Jegyrendszer már volt a cár alatt is. De olyan mértékű nem, hogy gyakorlatilag semmi nincs. Nincs takaró, nincs ágynemű, nincs plüssmaci, nincs vodka, nincs vaj. Ilyen nem volt korábban. Az emberek a fizetésüket nem pénzben kapták, hanem ha üveggyárban dolgoztak, akkor üvegekben. És elutaztak 200 kilométert, hogy eladják, mert otthon nem tudták, és ott vettek valamit.
Gorbacsov, amikor ’85-ben megválasztották, az első Politbüro-ülésen megkérdezte: elvtársak, hogy van az, hogy van rakétánk, megyünk az űrbe, de nincs bugyi és nincs WC papír? Erről a többiek egyszerűen nem akartak hallani, mert a rakéta katonai titok, a bugyi meg intim dolog, erről ne beszéljünk.
’88-ban két héttel álltak az államcsőd előtt. Ha Németország, akkor nem segít, akkor Gorbacsov már fel volt készülve arra, hogy bejelentik az államcsődöt, amire még nem volt példa. Az emberek igenis hihetetlenül elégedetlenek voltak.
De az elégedetlenség nem látszott, így a vezetők nem voltak kényszerítve a változtatásra. Egy nagyon elnyomó rendszer volt, hihetetlenül erős erőszakszervezetekkel. ’85-86-ban nem lázadoztak az emberek.
De mikor lázadozott Oroszország vagy a Szovjetunió? 1917-ben sem lázadozott. Akkor is csak 22-en voltak, és nem kétszázezren, vagy két millióan. Ők sosem lázadoztak. Úgy történt a lázadás, hogy ivott mindenki, annyira, amit még soha nem lehetett látni korábban. Beleitták magukat a sárga földbe. Raiszának, Gorbacsov feleségének a testvére annyira ivott, hogy gyakran a Kreml tövében találták meg a katonák, és bevitték a Gorbacsovhoz. Gorbacsov bevezette az alkoholtilalmat, de nem tudott segíteni. Nagyon mély társadalmi gyökerei voltak a feszültségeknek.
Gorbacsov mikor látta be, hogy gazdasági reformok önmagukban kevesek, és az egész rendszert kell átalakítani? Egyáltalán belátta-e, hogy a szocializmus helyett új rendszer kell?
Én ezt a kérdést nem tettem fel neki, de, ahogy mondtam, véleményem szerint ő mindig azt szerette volna, ha a szocializmuson belül reformálnak, és ott történnek olyan lényeges reformok, amelyekről én már azt mondom, hogy az már nem is lett volna szocializmus. De arra ő sosem gondolt. Ahogy arra sem, hogy 1989 októberében Berlinben még megcsókolja két oldalról Honeckert (Erich Honecker a rendszerváltás után Nyugat-Németországgal újra egyesült NDK kommunista pártjának volt évtizedekig a főtitkára – KGY), és ez a csók bejárja a világot, aztán három hét múlva leomlik a berlini fal. Sok mindenre nem gondolt, amikor kiengedte a szellemet a palackból.
A könyvében is említi, hogy Ceaușescu (a román kommunista párt vezetője az 1989. decemberi romániai forradalomig, amikor kivégezték – KGY) 1989-ben a Varsói Szerződés csapatainak bevonulását kérte Magyarországra, ami, Lengyelország mellett, az élen járt a reformokban. Gorbacsov azért is döntött a Brezsnyev-doktrína felmondása mellett, magyarán amellett, hogy nem fog beavatkozni a csatlós államok életébe, mert a Szovjetuniót teljesen lerobbantotta a fegyverkezési verseny az USA-val, amely a 80-as években Reagan amerikai elnök csillagháborús terveivel tetőzött. A Szovjetunió nem tudta ebben Amerikát követni. Olvastam egy-két számot, hogy amíg az USA akkor a GDP-je 5-6%-át költötte fegyverkezésre, a Szovjetunió a legminimálisabb becslések szerint is tízen valamennyit. Gorbacsov belátta, hogy ahhoz, hogy jólétet adjon az embereknek, ahogy ön mondta, bugyi és WC papírt kell, nem több tank. De nem csak ezt tette, hanem ő indította el azt a folyamatot is, ami a kommunista párt elsődlegességét, kizárólagosságát felszámolta az országban.
Egyszer volt a gazdaság, és ezzel kapcsolatban a hidegháború, a fegyverkezés. Amíg Amerikában a termelékenység mondjuk 100 fokon volt, addig az oroszoknál lehetett 30-40. Na most ebből a 30-40-ből is többet akartak kivenni a katonai kiadásokra, mint Amerika abból az 5%-ból. Ez nem működhetett.
Másodszor volt a pártideológia. Rengeteg apparatcsik, az apparatcsik alatt értem a pártfunkcionáriust, dolgozott a 300 millió lakosú országban, akik nem termeltek, nem hoztak létre semmit. Ezeket kellett eltartania a sok-sok egyszerű munkásnak.
Gorbacsov a ’70-es években a mezőgazdaságért volt felelős. Rájött arra, hogy az országában minden megterem, a banántól a búzán keresztül a homárig, minden van. Önellátónak kéne lenniük, mindenből dúskálniuk kellene, és mégsem. Eljött Magyarországra, Németh Miklós vezette őt az országban (Németh Miklós a magyar kommunista párt egyik vezetője volt, aki később a szocialista Magyarország utolsó miniszterelnöke lett, és függetlenítette a kormányt a párttól – KGY), rengeteget tanult, át akarta adni otthon a tapasztalatait. Ez sem működött.
A párt megbénította az ország gazdaságos működését. A rengeteg nem termelő apparatcsik elvitte a javak nagy részét. Nekik külön üzleteik voltak, ahol minden élelmiszert megvehettek, rendszeresen kaptak autót, öltönyt, nyaralást. Olyan előjogaik voltak, hogy amikor megkérdeztem többször is Gorbacsovot, hogy min bukott meg a peresztrojka (Magyarul: átalakítás. Gorbacsov így nevezte a reformprogramját – KGY.), akkor azt mondta, hogy az apparatcsikokokon. Ő kiadta az utasítást, hogy mondjuk a hat órányi időeltérésre lévő Vlagyivosztokban is építsék le a kiváltságosok üzletét. Világos, hogy nem építették le. Bolondok lettek volna saját maguktól elvenni a javakat. Gorbacsov mondta nekem, hogy a Kremlben otthon voltam, a Kremlnek ura voltam, de már Moszkvában sem annyira, Vlagyivosztokban meg végképp nem.
Végeredményben a Szovjetuniót az etnikai különbözőségek robbantották szét. Azzal, hogy Gorbacsov csökkentette a központ erejét, erősítve például a helyi tanácsokat, a 15 tagköztársaság is megerősödött, és már ’88-ban elkezdődtek a függetlenségi törekvések.
Ez egy természetes folyamat. Amikor szabadság van, amikor az emberek gondolkodhatnak, cselekedhetnek, és ennek nincsenek következményei, akkor világos, hogy egy lettnek és egy örménynek mi köze van egymáshoz? Mi köze van a magyarnak a skóthoz? Semmi. Ezeket mesterségesen, erőszakkal bevitték egy államba. Éltek, ahogy éltek egy ideig, de minden, amit erőszakkal összehozunk, az előbb vagy utóbb felrobban. Gorbacsovnak is azt vágják a fejéhez, hogy ő szétverte a Szovjetuniót. Nem kellett azt nekem szétverni, mondta, széthullott az magától. Én nem vettem el az emberektől semmit, hanem visszaadtam nekik azt, ami a letteké, ami a magyaroké, a grúzoké. Ha ez a bűnöm, akkor legyen.
A jogi keretek megvoltak ehhez, mert a tagköztársaságok formális önállósága, vagyis, hogy mindenki kiléphet az államszövetségből, benne volt már a szovjet alkotmányban is. Gorbacsov mit gondolt a nacionalizmusról? Úgy tűnik, ebben a régióban még mindig ez a leghatékonyabb eszme egy politikai közösség összekovácsolására.
Gorbacsov orosz. Egy olyan orosz, akiben, ahogy a legtöbb oroszban, benne van egy nagy adag nacionalizmus. De nála úgy érzem, hogy ez egészséges, mert csak annyit szeretne, hogy a nemzetének jó legyen.
Ugyanakkor én nagyon sokat vagyok Moszkvában, és látom, hogy az orosz már ott sem hajlandó utcát söpörni, WC-t tisztítani, takarítani, elvégezni a kétkezi munkát. Azt mondják, hogy jöjjön a tadzsik, a kirgiz, végezzék el azok a piszkos munkát, az nekünk, oroszoknak nem való. Valójában ilyen volt a hozzáállás a Szovjetunió ideje alatt is, főleg a déli államok felé. Azok egy kicsit alsóbbrendűek, mi, oroszok, pedig felsőbbrendűek vagyunk. Ez is hozzájárult a folyamathoz, hogy amint egy picit szabadabbá vált, akkor mindenki menekülni akart ebből a nyomásból: nekünk az oroszok ne parancsoljanak.
1991 augusztusában, tehát 30 éve, ő a Szovjetuniónak volt az államfője, ami addigra, az ő pártfőtitkári munkájának köszönhetően, már végrehajtói jogosítványokat is kapott. Nem csak egy báb volt, ahogy korábban, vagy amilyen nálunk Losonczi Pál volt. Mi vezetett ahhoz, hogy Gorbacsovot meg akarták buktatni? Beszéljen nekünk erről a puccsról.
Képzeljünk el egy országot, ahol a pártvezetés, a Kreml, a politikai bizottság 14 taggal végtelenül jól él. A pártvezetésnek meggyőződése, hogy az ő jólétüket a kommunizmus, a szigor, a kényszer tartja össze. Gorbacsov viszont mindent ellenkezőleg akar csinálni. A sajtó írjon szabadon, a gazdaság legyen szabad, lehessen vállalkozni, és ’90-ben megszünteti magát a kommunista pártot is. Tehát elveszi az előjogokat, ami felháborította a helyettesét, akit ő tett ebbe a pozícióba, Janajevet. Aki a KGB főnökkel (A KGB volt a szovjet titkosszolgálat – KGY), és másokkal elkezd szervezkedni. Azt mondják, ez nem mehet így tovább. Ceaușescu is azt mondta ’89 nyarán, hogy Magyarország letért a szocializmus építésének útjáról, meg kell őt támadni, vissza kell őt vinni erre az útra. Moszkvában is azt mondták, hogy Gorbacsov letért az útról, anarchia, káosz van az országban, kell egy új, erőskezű ember. Szervezkedtek, a szervezkedésbe be akarták vonni Jelcint is, aki később Oroszország első embere lett. (A Szovjetuniónak 15 tagköztársasága volt, köztük Oroszország. Amikor a Szovjetunió megszűnt, a tagköztársaságok önálló államok lettek – KGY) Jelcin alkoholista volt, de azért annyi esze volt, hogy azt mondta nekik, hogy én nem biztos, hogy részt veszek, kivárok. Ugyanakkor nem szólt Gorbacsovnak sem arról, hogy figyelj, mert szervezkednek ellened.
Mihail Gorbacsov felesége, Raisza ravatalánál 1999-ben
Gorbacsov augusztus 14-én elutazott a családjával, feleségével, lányával, unokákkal a Fekete tenger partjára nyaralni. Egy hét múlva a moszkvai puccsisták külön repülővel leküldték a KGB 9. ügyosztályának a vezetőjét, aki Gorbacsov testőrségének is a főnöke is volt. Elfoglalták a nyaralót, lefegyvereztek mindenkit. Gorbacsov és a család egy kis lakosztályban maradt, 3-5 katonával elzárva. A KGB-tiszt és Gorbacsov naponta kétszer, háromszor találkoztak. Két napon keresztül egyezkedtek. Pontosabban kényszeríteni akarták Gorbacsovot, hogy írjon alá egy nyilatkozatot, miszerint ő beteg, nem tudja ellátni a feladatait, ezért lemond, és átadja a hatalmat a helyettesének, Janajevnek. Gorbacsov erre kikelt magából, hogy hogyan képzelik ezt, rögtön telefonálni akart. De teljesen el volt zárva a külvilágtól. Szerette volna felhívni Genscher barátját Németországból, Bush elnököt, Kremlben az irodáját, de senkit nem tudott. Állandóan nyomás alatt volt. Beszéltem az unokákkal is erről. Kényszeríteni akarták, de Gorbacsov azt mondta, hogy nem. A feleségével, Raiszával megbeszélték, hogy történjen bármi, kivégzik őket, bárhogyan kényszerítik, nem hajlandók engedelmeskedni.
Miért voltak ilyen puhák a puccsisták? Az előző 70 évben ez nem okozott volna gondot. Hruscsovot is eltávolították.
Azért, mert Hruscsov például ebbe belement. Vele megbeszélték, hogy holnaptól adja be a lemondását, ő pedig beadta. Gorbacsov viszont nem adta be. De nem találtak orvost sem, aki hajlandó lett volna azt mondani, hogy Gorbacsov beteg. Ilyet is kerestek.
’91-ben már gyorsabbak voltak a kommunikációs lehetőségek, tehát a puccsisták is tudták, hogy kell adni látszatot a dolognak. Pontosan tudta Janajev is, hogy a nyugati kölcsönök, a nyugati segítség, a nyugati hitel nélkül nem tudnak tovább létezni, úgyhogy nagy hiba lett volna, ha elzárják magukat a világtól.
Közben pedig Moszkvában Jelcin a puccsisták ellen fordult, és a nép is kiment az utcára.
Először a nép fordult ellenük, és részben a katonák is. Jelcin pedig felismerte azt, hogy hova kell állni.
Ezután Gorbacsov is talált magának szövetségeseket a lenti testőrök között, ahogy írja a könyvben.
Igen, volt ott két kis testőr. Az egyikük parancsnokával hosszan beszélgettem, aki elmondta, hogy a kis katona mennyit vívódott, hogy kinek is engedelmeskedjen. Egyrészt ott van a KGB főnöke, a magas rangú tiszt, az is a parancsnoka, másrészt a védett személy, Gorbacsov, aki a haderőnek, mindennek a parancsnoka.
A kiskatonára rárontott a KGB-s parancsnoka azzal, hogy engedj be a Gorbacsovhoz. Gorbacsov életében egyszer adott tűzparancsot, nekik. Azt mondta, ha valaki ide be akar jönni, akkor felhatalmazlak, hogy lőjetek. És a kiskatona ezzel élt volna. A parancsnoka erre nem volt felkészülve, mert a Szovjetunióban nem fordult még elő, hogy a KGB legnagyobb osztálya vezetőjének valaki nemet mondjon. Akkor már Moszkvában sem volt meg a hátországuk. Onnan is azt kérték, hogy gyertek vissza, rosszul állnak a dolgok, Gorbacsov nem akar aláírni, a nép az utcán, Jelcin a tankokon.
Hiába jött ki jól a puccsból Gorbacsov, már csak négy hónapja volt a hatalomból. Be kellett jelentenie, hogy a Szovjetunió felbomlik. Ennek a közvetlen kiváltó oka az volt, hogy a három legfontosabb tagállam, Oroszország Jelcin vezetésével, Ukrajna és Fehéroroszország azt mondták, hogy ők kiszállnak.
Jelcin volt a fő oka, mert megérezte, hogy itt most neki terem a babér.
Addigra a baltiak, a grúzok, örmények már deklarálták a függetlenséget…
De addigra Gorbacsov ezekkel már megállapodott, hogy lehetne lazább szövetségben, lassabban tovább csinálni a függetlenedést, és az még működhetett is volna. De Jelcin megérezte, hogy itt most cselekedni kell, és cselekedett. Nem csak a tankokra állt föl, hanem politikailag is támadta Gorbacsovot. Olyannyira, hogy amikor Gorbacsov 1991. december 25-én este hétkor a televízióban elmondta a lemondó beszédét, a beszéd alatt Jelcin már kicseréltette a Kremlben a lobogót.
De december 24-én megszűnt a Szovjetunió, nem volt állam, amit Gorbacsov vezessen.
De azt Gorbacsov szüntette meg az ő deklarációjával. Nem volt más lehetősége. De az utat, ami odáig vezetett, Jelcin kövezte ki.
Gorbacsovot nyugaton még most is istenítik, értékelik, mind a közvélemény, mind a politikai elit. Keleten a csatlós államokban elfeledték, Oroszországban pedig sokan a Szovjetunió sírásójának tartják. Mit köszönhetünk neki?
Például azt, hogy Szabad Európa Budapesten működhet. Ide tartozik, hogy az egyik legnagyobb zavaróállomás Kelet-Európában a Felvidéken, Rimaszombat mellett volt. Azt például Gorbacsov szüntette meg. Amikor a Szovjetunió megtámadta Afganisztánt (1979-ben – KGy), akkor a Szabad Európából értesültek, hogy ez a háború kitört. Ő és Sevardnadze nem is tudtak arról, mire készül Brezsnyev.
Mit köszönhetünk neki? Véleményem szerint ő a világtörténelem egyetlen olyan politikusa, aki világméretű változást hozott, de nem erőszakosat, hanem vér nélkülit. Minden elődje véres kezű volt, vért hozott és nem békét. Ha Gorbacsov nem ad szabad kezet Németh Miklósnak 1989 nyarán, hogy kiengedheti a kelet-németeket, amivel gyakorlatilag megindult Kelet-Európa felbomlása is, akkor az se történt volna meg.
Ha abból indulunk ki, hogy a Szovjetunióban Hruscsovon kívül minden pártfőtitkár élete végéig uralkodott, akkor még mindig lehetne Szovjetunió, hiszen Gorbacsov él, még mindig ő lehetne a pártfőtitkár. Még mindig lehetne Varsói Szerződés, Kelet-Európa. Talán nem lenne internet, sem online rádió, sem Facebook. Ezt nem egyetlen tollvonással, hanem egy lépéssorozattal érte el, de végeredményben azt mondta Németh Miklósnak, Honeckernek, hogy a ti dolgotok, mit tesztek.
Beszéltem Castroval, aki elmondta, hogy addig minden nap jöttek a szovjet hajók, aztán nem. Hívta a Gorbacsovot, hogy mi van, miért nem küldtök? Aki azt mondta, nem küld több hajót, mert nincs. Éljetek meg magatoknak, intézzétek a dolgotokat. Ezt mondta mindenkinek. A ti sorsotok a ti dolgotok. Mi kivonjuk a katonáinkat, intézzétek az életeteket.
Ingyenes mobilalkalmazásunkkal bárhol és bármikor elérheti a Szabad Európa weboldalának tartalmát. Töltse le díjnyertes applikációnkat a Google Play vagy az Apple Store kínálatából!