A Franciaországban élő majdnem nyolcmillió bevándorlóból körülbelül háromszázezren illegálisak. Közülük több tízezerre tehető azoknak a filippínóknak a száma, akiknek többsége a párizsi háztartásokban dolgozik. A hivatalos papírok nélkül itt élő filippínók a paradox francia jog értelmében bejelentett munkavégzéssel akár legalizálhatják is a státuszukat. A legalizáláshoz vezető úton az első lépés azonban törvénytelen.
„Nem is tudják itt a nők, milyen jó nekik: otthonról dolgozhatnak, a gyerekeik ott ugrálhatnak körülöttük. Nem úgy, mint a feleségem, aki minden este álomba sírja magát, miközben nézegeti a lányom fényképét” – mondja Andoy, a 33 éves filippínó férfi, aki 2017-ben érkezett Párizsba a nejével. (A történetünkben szereplő bevándorlók nevét kérésükre megváltoztattuk)
Két kisiskolás korú gyermeküket határozatlan időre a nagyszülőkre hagyták a Fülöp-szigeteken.
Andoy turistaként érkezett, de nem ment haza, amikor a vízuma lejárt
„Ti, ott ketten! Gyertek ide hozzám!” – kiáltott rájuk az egyik ellenőr a reptéren.
„Soha nem fogjuk elfelejteni azt a napot, sem én, sem a feleségem – meséli Andoy. – Felöltöztünk a legszebb ruhánkba, felvettük az ékszereinket, hogy gazdag turistáknak látszódjunk. A manilai reptéren nem is volt gond az ellenőrzésnél, Katarban sem, ahol átszálltunk, de amikor megérkeztünk a CDG-re (Charles de Gaulle repülőtér Párizsban), az ellenőrök bevittek minket egy kis szobába, ahol két órán keresztül faggattak.”
Andoy a zsebében lévő rózsafüzérbe „kapaszkodott”, miközben a felesége sírt. Bár volt érvényes turistavízumuk, az ellenőrök meggyanúsították őket, hogy hamisak a papírjaik.
„Hülyék vagytok mindketten! Menjetek haza!” – mondta az ellenőr, de mégis visszaadta az útlevelüket. Odakint a férfi sógora aggódva várta őket, hiszen mire ők kiértek, addigra a manilai járat minden utasa rég elhagyta a terminált.
Grace nem kapta meg a schengeni vízumot, ezért Horvátországba vett jegyet
A 31 éves filippínó nő, Grace főállású nounouként (dadaként) dolgozik Párizs külvárosában. Ő szintén élete legborzalmasabb napjaként emlékszik vissza az érkezésére.
Az út a repülőjeggyel, a vízummal és egy tanácsadó ügynök kifizetésével együtt nyolcezer eurójába került. Mivel nem kapta meg a schengeni vízumot, az ügynök javaslatára utastársával a Schengen-zónán kívül lévő Horvátországba váltottak jegyet párizsi csatlakozással. A terv az volt, hogy amikor Párizsba érnek, lekésik a Zágrábba induló gépet, és olyan kijáratot keresnek, ahol ellenőrzés nélkül kijuthatnak.
A két nő több mint fél napot bolyongott a CDG termináljai között. Az ellenőröktől azt az utasítást kapták, hogy váltsanak odabent új jegyet Horvátországba, és utazzanak tovább. Az ügynök telefonon arra biztatta őket, hogy próbáljanak kijutni, hazudjanak, ha kell. Akkor se aggódjanak, ha börtönbe kerülnek, majd talál nekik ügyvédet.
Tizenöt óra után egy ellenőr, akinek azt állították, hogy Zágrábba is csak azért mennének, hogy ott vízumot igényeljenek Franciaországba, megkérte, mutassák meg, mennyi pénz van náluk.
„Megmutattam a hétszáz eurómat, erre ez az arab nő kinevetett. Amikor mondtam neki, hogy nem leszünk koldusok, mert itt él és odakint vár a sógornőm, az utastársamnak pedig az anyja, megkegyelmezett, és kiengedett minket” – meséli Grace.
Közel harmincezer filippínó élhet Franciaországban illegálisan
Andoy és Grace története nem különös Franciaországban. A Centre d’observation de la société társadalomkutató központ 2017-ben háromszázezerre, vagyis a népesség fél százalékára becsülte a Franciaországban élő illegális külföldiek számát. Azt nehéz megbecsülni, hány filippínó él a gallok hazájában megfelelő papírok nélkül, hiszen az sem egyértelmű, hogy hivatalosan hányan tartózkodnak az országban.
A Fülöp-szigetek külügyminisztériumának adatai szerint ugyanis 2014-ben már több mint 45 ezer filippínó élt Franciaországban. A francia statisztikai intézet, az Institut national de la statistique et des études économiques azonban 2017-ben csak 18 ezer itt élő Fülöp-szigetekiről adott számot.
Ebből csak arra lehet következtetni, hogy a Franciaországban papír nélkül élő filippínók száma több ezer, de akár több tízezerre is tehető.
Filippínó férfi takarít egy párizsi lakásban
Az érkezés után kezdődött az út neheze
Párizsban eleinte mind Andoy és felesége, mind Grace a rokonaiknál szálltak meg, egy-egy, maximum 15 négyzetméteres garzonban összezsúfolva.
Andoynak az első munkáit is a sógora szerezte.
„Hamarosan takarító, bébiszitter, háziállatszitter, kertész, autómosó, betegápoló, sőt kém lettem. Egy nő egyszer arra kért, hogy kémkedjek a barátja után. Egész nap követnem kellett a metróból a munkába” – meséli nevetve Andoy, aki ennél furcsábbakat is tapasztalt párizsi munkái során.
Első itt szerzett munkáját egy fiatal francia nőnél kapta, akihez naponta járt takarítani.
„A lakás mindig makulátlan volt, nem is volt igazából szüksége takarítóra. Hamarosan kiderült, hogy a Madame méhnyakrákban szenved, de a betegségét titkolja a családja elől. Engem kért meg, hogy kísérgessem a kórházba” – meséli Andoy, aki később etette-itatta is a beteg nőt.
„Egyik nap, amikor megérkeztem, köszöntem, »Bonjour Madame«, de nem jött válasz. Hallottam, hogy folyik a víz a fürdőszobában, odamentem, és ott feküdt a földön. Sokkos állapotba kerültem.”
A ház alatt lévő bárban segítettek Andoynak mentőt hívni, de már késő volt. A nő elveszítette az életét, a férfi pedig a munkáját.
Pedig ennél a munkáltatónál jó sorsa volt, mert be volt jelentve.
A filippínók a háztartási alkalmazottak „Mercedes Benzei”
A franciák a filippínókban többek között azért bíznak meg, mert ők is katolikusok, és rendkívül tisztelettudóan tudnak viselkedni: Madame-nak és Monsieur-nek hívják az őket alkalmazókat.
A francia antropológusok folyóiratában azt írják, hogy a filippínók tisztában is vannak piaci értékükkel: azt mondják magukról, hogy „mi vagyunk a háztartási munkát végzők között a Mercedes Benzek”. Mivel jól beszélnek angolul, szinte tényleg státuszszimbólumnak számítanak, főleg hogy a filippínó dadák 12-15 eurós óradíját nem mindenki tudja megfizetni.
A nyelvtudásuk miatt az itt élő külföldiek, köztük a magyarok is szívesen alkalmazzák őket.
Ferencet a munkája hozta Párizsba. Két éven át heti kétszer fél napot járt bébicsőszködni egy Maria nevű filippínó nő a családjához. „Mint mindenhol, köztük is megvannak a rafináltabbak. Ez a nő nagyon jól menedzselte magát és a férjét is – mondja Ferenc. – Egy idő után kérte, hogy jelentsük be. Majd kifizettette velünk azokat a napokat is, amikor nem is dolgozott: a munkaszüneti napokat, vagy amikor nyaraltunk. A lezárások alatt is végig fizettünk neki. Ez heti hatvan-hetven eurót jelentett.”
Ferencéknél Maria nem lett bejelentve, egyszerűbb volt a családnak zsebbe kifizetni a 13 eurós órabért.
A párizsi filippínó közösség tagjai együtt szilvesztereznek
Nem a bevándorlók keresik az illegális munkát, hanem csak az jut nekik
Hogy miért nem jelenti be minden munkáltató a háztartásbeli alkalmazottakat? Az egyik oka ennek, hogy a bejelentéssel járó ügyintézés olyan bonyolult, hogy a filippínókat általában szívesen alkalmazó külföldiekből álló, úgynevezett expatkolónia gyakran nem tud megküzdeni a feladattal. Az „expatek” ügyeinek intézésére külön cégek szakosodtak, mint az évi kétszáz új ügyfelet is kiszolgáló Your Friend in Paris, amelyet a 2007-ben Lengyelországból érkező Justyna Simmons alapított.
Simmons a háztartási alkalmazottak bejelentésében is segíti klienseit. Szerinte nemcsak a bürokrácia tartja vissza az ügyfeleket, hanem egyben félnek is papírok nélkülieket alkalmazni, illetve sokallják azt az összeget, amelyet a bejelentés után az órabéren felül ki kell még fizetniük.
„A fizetéssel kapcsolatban itt van példának az egyik ügyfelem, aki 3500 eurót fizetett ki a dadusáért (egy hónapra). Ebből hétszáz euróról a CAF (francia családtámogatási alap) azonnal gondoskodik, majd a fennmaradó 2800 euróból ötven százalékot visszakap. Az ötvenszázalékos adójóváírás 15 ezer kifizetett euróig jár, még akkor is, ha nem Franciaországban fizet valaki adót. Így akár 7500 eurót is visszakaphatnak egy évben” – magyarázza Simmons.
„Sokan nem akarnak segíteni a külföldi embereknek, és azt hiszik, hogy illegálisan dolgoznak” – mondja Andoy, akinek hosszú időbe telt olyan munkaadókat találnia, akik hajlandók voltak bejelenteni a párórás takarítást vagy gyermekmegőrzést.
A svájci Lausanne Egyetem társadalomtudományi intézetének docense, Sébastien Chauvin szociológus jelentős kutatásokat végzett a párizsi bevándorlók foglalkoztatásával kapcsolatban, és alátámasztja, amit Andoy mond: az illegális bevándorlóknak nem könnyű bejelentett munkát találniuk.
„Nem a bevándorlók választják a nem bejelentett munkát, hanem rájuk kényszerítik. Így a be nem jelentett munkavégzés elleni küzdelemért és az egyes ágazatokban a rendszeresebben bejelentett foglalkoztatásért az állam és a munkaadók a felelősek, nem pedig a migránsok” – mondja Chauvin.
A legalizáláshoz vezető úton az első lépés törvénytelen
Andoy és felesége ma már csak olyan helyen vállalnak munkát, ahol be is jelentik őket. Több európai országban, így Franciaországban azzal ösztönözik bejelentett munkavállalásra is a kormányok az illegális munkavállalókat, hogy egy bizonyos idő elteltével lehetővé teszik számukra munkavállalási és társadalmi státuszuk rendezését.
„A francia törvények nagyon ellentmondásosak. Egy cég például sosem vehetne fel senkit, akinek nincs munkavállalási engedélye, de ha magánszemély vagy, akkor ez jogi szürke terület (…) mert ha jószándékból teszed, nem vádolhatnak meg. Van egy nagyon világos eljárás arra is, hogyan kell csinálni (…) hány havi fizetést kell igazolni, mit kell tenni a bejelentés érdekében, de a folyamat elindításához el kell követni egy törvényellenes lépést. Ez lenyűgöző” – fejti ki Justyna Simmons.
Ezt a világos eljárást Franciaországban 2012 novemberében az akkori belügyminiszter, Manuel Valls tette közzé a Valls-körlevélben, amelyben leírják, hogy a már itt élő, papírokkal nem rendelkező illegális bevándorlók hogyan rendezhetik helyzetüket, legalizálhatják státuszukat a munkavállaláson keresztül. Így például aki már három évet eltöltött Franciaországban papírok nélkül, s ebből igazoltan két évig heti 35 órában bejelentett munkát végzett, megkaphatja a tartózkodási engedélyt.
A szükséges óraszámot több munkáltatótól is össze lehet szedni. Pontosan ezt teszi Andoy is. „Az egyik családnál ingyen dolgozom, mert hálás vagyok, hogy bejelentettek. Szükségem van a papírokra, így nem kérek tőlük pénzt, bár erősködtek, hogy kifizetnek, de engem az érdekel, hogy minél előbb láthassam a gyerekeimet” – mondja Andoy.
Simmons ügyfelei is szívesen segítenek abban, hogy összejöjjön a szükséges óraszám alkalmazottaiknak. A Your Friend in Paris a kliensek dadusainak és takarítóinak is segít a tartózkodási engedélyek iránti kérelmek benyújtásában.
„Össze kell gyűjteniük az összes okmányt (munkaszerződések, bérpapírok, útlevek), és le kell adni a dossziét. Ezt én úgy hívom, hogy az igen vagy nem dosszié, mert ha megfelelsz a kritériumoknak, meg kell adniuk a tartózkodási engedélyt” – magyarázza Simmons.
A belügyminisztérium jelentése szerint Franciaországban 2018-ban a munkavállalás útján 8050 fő kapta meg a tartózkodáshoz szükséges papírokat.
A szociológus Sébastien Chauvin szerint nehéz követni, hogy más európai országokban hányan rendezik így az állapotukat, mert sok helyütt nem feltétlenül úgy jelennek meg az évi statisztikában, mint „törvényesítettek”, hanem simán csak úgy, mint „újonnan érkezett bevándorlók”.
Ehhez kapcsolódóan: A migránsoktól már nem, újabb vírusoktól viszont félnek a magyarok