Árvíz szempontjából nincs ideális helyen Magyarország, és az éghajlatváltozás várhatóan súlyosbítani fogja a helyzetet. A jó hír az, hogy ha tudjuk ezt, elfogadható kockázat mellett fel lehet rá készülni.
Döntően külföldről, nagy folyókon keresztül érkezik víz hozzánk. Magyarország a Kárpát-medence közepén fekszik, meglehetősen sík területen, ennek következtében meglehetősen kitett az árvíznek.
Európában meglehetősen sokan élnek magas árvíz-veszélyeztettségű területeken, a népesség arányában nézve a környékbeli országok jó részén nagyobb az árvízveszély, mint Magyarországon.
Nem csak az számít, hogy hányan laknak a környéken, de áttekintésre alkalmas, mivel ez lakóingatlanokat, közintézményeket, munkahelyeket, kulturális örökséget és egyéb, kapcsolódó értékeket jelentenek az emberéletek mellett.
Magyarország az utóbbi években sem volt kiugró európai szinten ezen a területen. A mediterrán országoknak jóval gyakrabban kellett árvízzel küzdeniük az elmúlt két évtizedben.
A régiónkban lakók mindenesetre régóta együtt élnek az árvíz kockázatával: az első nagyobb árvizet István király uralkodása alatt, 1012-ben jegyezték fel, vízállásjelentést pedig már a XVII. század óta használunk.
Emlékezetes árvizek
A két leghíresebb árvíz valószínűleg az 1838-as pesti és az 1879-es szegedi. Az előbbinél nagy havazás és esőzés után jégdugók is duzzasztották a Dunát, majd március 13-án éjjel a Váci utca környékén átszakadt a pesti gát. A belvárosban több mint két méter magasan állt a víz, a pesti házak fele összedőlt, tízezrek váltak hajléktalanná. A katasztrófát máig rengeteg emléktábla és vízszintjelzés őrzi a környéken.
Az 1879-es, a „szegedi árvíz, mely az Alföld legvirágzóbb városát dönté romba, egyike azon megrázó katasztrófáknak, miket sötét betűkkel fog följegyezni a történelem” – írta Mikszáth Kálmán. Jelentős részben magának hozta össze az állam a Tisza szabályozási hibái révén. Március közepén történt a baj, a várostól északra szakadt át a gát, a víz pedig három hónapra elöntötte az egészet, teljesen lerombolva.
A szegedi Templom tér víz alatt 1879-ben
Az elmúlt száz évben is bőven voltak jelentős árvizek. 1956-ban komoly gondot okozott az eső, a havazás és a sok jégtorlasz. Már Paksnál majdnem tízméteresre duzzadt a Duna vízállása, a hadsereg pedig hiába próbálta szétbombázni a jeget. A gátak átszakadása után Baja és Mohács környékéről hatvanezer embert telepítettek ki 39 községből, az áradás után több mint kétezer szarvastetemet találtak Gemenc környékén. Lényegében öt-hat évente előfordul említésre méltó árvíz.
2002-ben, 2010-ben és 2013-ban olyan árvíz volt, ami miatt ezres nagyságrendben kellett kitelepíteni az embereket. A legutóbbira emlékezhetnek a legtöbben, egyrészt azért, mert több tízezer önkéntes segített a védekezésben – és végül sikerült is kizárólag anyagi károkkal és egy teljesen kitelepített településsel átvészelni –, másrészt talán azért, mert a hazai politikusok is ott kezdték el először nagy mennyiségben bevetni árvizes reklámvideóikat.
Klímaváltozás
Az éghajlatváltozás kapcsán a vízügyesek azzal számolnak, hogy Magyarország egyszerre lesz aszályoktól és árvizektől is komolyan veszélyeztetett. Nem feltétlenül sokkal több vagy kevesebb csapadék fog esni a régióban, de szélsőségesebben, például rövid időszak alatt jóval több.
Főleg a téli-tavaszi árvizek veszélye nőhet a nagy folyóknál, miközben nyáron tartósan alacsony lesz a vízállás, a kisebb vízfolyások pedig ideiglenesen kiszáradhatnak.
Egyre ritkább lehet Magyarországon a következő évtizedekben a hóeséses, fehér karácsony, ha a klímaváltozás pesszimistább helyi szcenáriói igazolódnak be; inkább esős karácsonyokra kell készülni. A hó helyett érkező eső az árvizekre is érdemi hatással lesz.
A vizek, vízfajták eltérően reagálnak a klímaváltozásra, de az biztos, hogy mindegyik érzékeny a hőmérséklet és a csapadék érdemi változására.
Gyakoribb villámárvizekre kell készülni, amikor rövid idő alatt óriási mennyiségű csapadék hullik egy kisebb területre, a talaj pedig képtelen levezetni ennyire gyorsan. Különösen veszélyes lehet ez a városokban, ahol az aszfalt erős vízzáró réteget képez. A Másfélfokon bővebben is olvashat a villámárvizek jelentőségéről.
A vízügy vagyonkockázati felmérése alapján döntően a Tisza környéke a legveszélyeztetettebb, az összes vagyoni kockázat nyolcvan százaléka idetartozik. Utána jön a Duna Budapest és Baja közötti szakasza, illetve a Duna szigetközi része.
Figyelni kell, és alkalmazkodni
Az együttélés az árvíz lehetőségével annak tudomásul vételét is jelenti, hogy soha nem várható százszázalékosan biztonságos megoldás ellene. Ha technológiailag megoldható is, jellemzően nem racionális; leegyszerűsített példával: senki sem szeretné harminc méter vastag betonteknőbe áttenni az egész Tiszát.
Nagy valószínűségű árvízveszély itt az, ahol harminc év alatt várható legalább egy komoly árvíz
A megfelelő alkalmazkodás nagyjából azt jelenti, hogy a társadalom és a gazdasági élet is igazodik a vízügyi szakemberek folyamatos kockázatértékeléséhez. Nem a lakosságnak kell gátőrködnie, de például a településfejlesztési tervektől az ipari engedélyekig számos területnek kell alkalmazkodnia egy elfogadható mértékű kockázathoz például a vasúti közlekedésben, és elvárható, hogy az érintettek maguk is tegyék meg az észszerű óvintézkedéseket a károk megelőzése érdekében.
A kifejezetten árvízvédelmi beruházásoknál az adott helytől függ, mi a jó megoldás. A nagy építkezéseknél például sokszor olcsóbbak és hatékonyabbak a természetközeli megoldások, ilyenre Magyarországon is van példa. Például a töltések karbantartása vagy megemelése, biztonsági tározók kialakítása, vagy olyan zsiliprendszer kiépítése, amellyel az ár egy részét át lehet irányítani a környékbeli kisebb vizekbe – azaz akkor lehet megtenni a legfontosabb árvízvédelmi lépéseket, amikor nincs árvíz. A vízügyesek célja így elsősorban a megelőzés és csak aztán a védekezés. Ha érdeklik a magyar árvízkockázat-kezelési tervek, itt utánanézhet tervezési egységenként (Duna, Tisza, Dráva és Balaton környéke).