A csipgyártó vállalat akár 8,5 milliárd dollár támogatást és 11 milliárd dollár hitelt is kaphat a Joe Biden vezette kormányzattól az amerikai félvezetőipar fellendítését célzó program keretében.
A megítélt támogatásokat az Intel arizonai, ohiói, oregoni és új-mexikói gyárának fejlesztésére fordítják a tervek szerint, ezáltal összesen mintegy harmincezer munkahely jöhet létre.
Gina Raimondo kereskedelmi miniszter kijelentette, hogy a megállapodás nyomán 2030-ra az Egyesült Államokban állíthatják elő a világ legfejlettebb csipjeinek húsz százalékát. Tájékoztatása szerint ennek aránya jelenleg nulla.
Ehhez kapcsolódóan: Kínát felháborítja a technológiai ambícióit fenyegető amerikai csipkorlátozás
Több amerikai vállalat előkelő helyen szerepel a globális félvezetőipar rangsorában, azonban a gyártást az utóbbi évtizedekben szinte teljes egészében kiszervezték külföldre, amit a Fehér Házban mostanra súlyos gazdasági és nemzetbiztonsági kockázatnak látnak.
„A kudarc nem opció. A világszínvonalú csipek képezik a magját innovációs rendszerünknek, különösen a mesterséges intelligencia és a katonai fejlesztések terén. Nem lehet, hogy csak tervezzük a csipeket, Amerikában is kell gyártanunk őket” – figyelmeztetett a tárcavezető.
Ehhez kapcsolódóan: 250 milliárd dolláros amerikai megaprogram Kína ellen
Az amerikai félvezetőipar fejlesztése céljából kétpárti támogatással 2022-ben útjára indított szövetségi program keretében ez a negyedik, egyben az eddigi legnagyobb összegű támogatás, amelyet megítéltek. Ennek nyomán akár százmilliárd dollárnyi beruházásra is sor kerülhet a következő öt évben.
„Meghatározó pillanatként tekintünk erre az Egyesült Államok, a félvezetőipar, valamint az Intel szempontjából is” – szögezte le Pat Gelsinger, az Intel vezérigazgatója, aki a második világháború óta eltelt időszak legkritikusabb iparpolitikai törvényének nevezte a CHIPS Actet.
A washingtoni adminisztráció tisztségviselői kiemelték, hogy az amerikai csipgyártók állami támogatás nélkül nem hajtanának végre hazai beruházásokat a szükséges mértékben.
Ehhez kapcsolódóan: Joe Biden elrendelte az amerikai befektetések korlátozását a kínai technológiai ágazatokban
Más vállalatok is részesültek már a CHIPS Act finanszírozásából, például a GlobalFoundries, a Microchip és a BAE Systems. A TSMC-nek is ígértek támogatást egy arizonai üzeméhez, amelyben Apple- és AMD csipeket fognak gyártani.
Egyre erősödnek az aggodalmak azzal kapcsolatban, hogy a fejlett félvezetők gyártásának ma több mint kilencven százaléka Tajvanhoz köthető, amelyet Kína saját szakadár tartományának tekint, és folyamatosan azzal fenyeget, hogy akár katonai erővel is kész elfoglalni a de facto független szigetországot.