Ausztrália kihátrált a franciák által az „évszázad szerződésének” nevezett, tizenkét dízelmeghajtású tengeralattjáró gyártására köttetett szerződésből, hogy helyette az AUKUS fejlesztési projekt keretében brit és amerikai segítséggel nukleáris meghajtású tengeralattjárókat készítsen. Nem ez az első alkalom, hogy az ausztrálok és a franciák között diplomáciai krízis alakul ki nukleáris ügyek kérdésében.

„Az utóbbi öt évben lényegesen megváltozott az ausztrálok megítélése külföldön” – mondja Sam Goff, aki két évtizede él és dolgozik Párizsban. Miután szeptember közepén Ausztrália felbontotta a tizenkét dízelmeghajtású tengeralattjáró megépítéséről szóló szerződést Franciaországgal, Goff olyasmit tapasztalt, amit eddig soha. Egy hétvégi vásárlás alkalmával szóba elegyedett egy franciával, aki, miután megtudta, hogy Goff hova valósi, rossz szájízzel beszélt az ausztrál kormány „hátbatámadásáról”.

„Nagyon meglepődtem – mondta Goff. – Ilyen még nem fordult velem elő. Ez volt az első alkalom Franciaországban, hogy amikor kiderült, hogy ausztrál vagyok, a válasz nem az volt, hogy »jaj, én is szeretnék eljutni abba a gyönyörű országba«, hanem az, hogy »ó jaj!«.”

Franciaországban akkora port kavart az ügy, hogy egyáltalán nem meglepő, hogy még az utcán is ez a téma. A francia külügyminiszter egyenesen „hátba szúrásnak”, míg a canberrai ausztrál nagykövet „hatalmas hibának” nevezte a szerződés felbontását. A francia média „diplomáciai krízist” emleget, az ausztrál miniszterelnököt egyenesen az ország „legnagyobb ellenségének” kiáltották ki, miközben az amerikaiak elkalkulált stratégiáját is firtatták.

Talán sem az ausztrálok, sem az amerikaiak nem készültek fel ilyen heves francia reakcióra, sőt arra sem, hogy emiatt a francia kormány visszahívja mind a washingtoni, mind a canberrai nagykövetét.

Ausztráliában az emberek a járvánnyal vannak elfoglalva

Mindeközben Ausztráliában sokkal kisebb visszhangja van az ügynek, köszönhetően annak, hogy az ausztrálok az év nagy részét szigorú lezárások alatt töltötték. Jelenleg Melbourne-ben folyamatosak a megmozdulások a kormány építőipari dolgozókra vonatkozó oltáskövetelményei és közegészségügyi intézkedései ellen.

Az emberek a szövetségi kormányt okolják amiatt, hogy az év elején tapasztalt alacsony esetszámok után nem sürgette eléggé az oltásprogramot, így a delta-variáns megjelenésére ismét a lezárás maradt az állami vezetők egyetlen lehetősége. A koronavírus által újonnan megfertőződöttek száma sem volt ilyen magas a pandémia kezdete óta, mint az elmúlt napokban. Így érthető, hogy a közvéleményt kevésbé érdekli, hogy az ausztrál kormány melyik országgal közösen épít majd tengeralattjárókat.

A kormány járványügyi intézkedéseit szkeptikusan szemlélők a franciákkal közös szerződés felrúgását is Scott Morrison miniszterelnök legújabb balfogásaként könyvelik el.

A hatékonyság hiánya

Egyes, a témával foglalkozó ausztrál elemzők azt állítják, hogy a szerződésből való kihátrálás egyértelműen a hatékonyság hiánya miatt történt.

Denise Fisher harminc évig dolgozott a diplomáciában, többek között az indiai–csendes-óceáni térségben; jelenleg az Ausztrál Nemzeti Egyetem ösztöndíjasa. Fisher a Szabad Európának elmondta, hogy „a Franciaországgal 2016-ban kötött szerződés, amely tizenkét dízelmotoros tengeralattjáró ausztráliai építésére vonatkozott, nehézségekkel küzdött, beleértve a hatalmas költségkiesést, késedelmeket stb.”.

A Politico részletesen elemzi, milyen problémák merültek fel a szerződéssel kapcsolatban. A felek már a kezdetekkor nem tudtak megegyezni. A tárgyalások három évig tartottak, mire 2019-ben végre aláírták a szerződést, amelynek kezdeti összege 31 millió euró volt, ám az idő előrehaladtával úgy tűnt, a végösszeg akár meg is háromszorozódhat.

Az ausztrálok a tengeralattjárók befejezését 2035-re várták, de a projekt kitolódott, és már azt rebesgették, hogy csak 2050-re lettek volna kész. Pedig sürgető tényező, hogy a jelenlegi Collins-osztályú flottát 2026-ban üzemen kívül helyezik, illetve az is, hogy mindeközben Kína és a szigetország között megromlott a kapcsolat.

Kínai agresszió

Morrison azt állítja, hogy az új, AUKUS névre hallgató szövetség jobban megfelel az ország nemzetbiztonsági érdekeinek, főleg a fokozódó kínai fenyegetések tükrében. Az elmúlt időszakban a Kína és Ausztrália közötti kapcsolatra ugyanis diplomáciai és kereskedelmi csatározás volt jellemző.

Az ausztrál kormány szerint a kínai agressziót az amerikaiaknál sokkal enyhébben fellépő Franciaország nem lett volna képes ellensúlyozni.

Nic Maclellan ausztrál kutató és újságíró a kormány döntésével szembeni szkeptikus hangok közé tartozik. A csendes-óceáni térségben tevékenykedő újságíró a Twitteren azt írta, hogy a AUKUS sokféle következménnyel járhat, többek között azzal is, hogy „Ausztrália még inkább bekapcsolódik az USA nukleáris hadviselési stratégiájába és Kína megfékezésébe”.

Lehet, hogy Ausztrália és szövetségesei a végén még kiprovokálják azt a konfliktust, amelyet állítólag el akarnak kerülni.

Kulturális különbségek

Visszatérve a hatékonyságra: a franciák nem fogadják el, hogy tényleg ennek hiánya lehet a szerződés felbontásának egyik fő oka. Bár ha a francia társadalom működését összehasonlítjuk az ausztráléval, egyértelmű, hogy még a legkisebb, mindennapi ügyek intézésében is sokkal hatékonyabbak az ausztrálok, mint a franciák.

Nehéz lenne egy ilyen kaliberű szerződés összeomlásáért a kulturális különbségeket felelőssé tenni, de mégis érdemes erről is szólni. A Business Insider felsorolt néhányat azokból a frusztráló szokásokból, amelyek hozzájárultak a „deal” összeomlásához. Például a franciák szeretnek hosszú ebédidőt tartani, augusztusban nem dolgoznak, és akár 15 percet is késnek egy-egy megbeszélésről. Ausztráliában elképzelhetetlen lenne, hogy egy már késéssel induló projekten dolgozva valaki hosszasan akarjon ebédelni vagy egy hónapra elmenjen nyaralni.

Mindenesetre a franciák kíváncsian várják, végül mennyibe fog kerülni az atommeghajtású tengeralattjárók legyártása és üzemeltetése egy olyan ország számára, amely alig rendelkezik – a nukleáris orvoslást leszámítva – nukleáris tapasztalattal és szakemberekkel.

Ausztrália atomházassága

Ausztrália katonailag nagyban függ az Egyesült Államoktól, a második világháború óta főleg az amerikaiakra támaszkodik a nukleáris elrettentésben. A kapcsolat a két ország között olyan, mint egy házasság, amely hivatalosan sosem köttetett meg. Az ausztrál fél soha nem merte formai útra terelni a nukleáris paktumot, mert félt, hogy az amerikaiak a végén nem állnának ki mellette úgy, ahogy szeretné

A történelem során azonban Ausztrália gyakran kikívánkozott ebből a kapcsolatból. Általában olyankor „flörtölt” Franciaországgal, amikor saját, Amerikától független nukleáris elrettentő erejének kialakítását tervezte, amelyet aztán vagy belső, vagy külső nyomásra mindig feladott.

Franciaország, ahogy egy kapcsolaton kívüli harmadik gyakran teszi, azt hitte, hogy az általuk contrat du siècle-nek, azaz az évszázad szerződésének nevezett ügylettel tényleg több évtizedre szóló „házasságot” köt Ausztráliával.

Franciaország eleinte szintén az amerikai atomvédelmi ernyő alá tartozott, de 1960-ra már maga is atomnagyhatalommá vált. De Gaulle tábornok 1963-ban egy, az Élysée-palotában tartott sajtótájékoztatón így összegezte ezt: „Senki a világon, különösen Amerikában nem tudja megmondani, hogy ha szükség lenne rá, hol, mikor, hogyan és milyen mértékben használnának Európa védelmében nukleáris fegyvereket.”

Az ausztrálok első titkos nukleáris ügylete

A Kínától való félelem már belesodorta az ausztrálokat titkos ügyletekbe, akkor épp a franciákkal.

A Gorton-kormány Kína nukleáris arzenáljának fejlesztése következtében – attól tartva, hogy az USA nem felétlenül állna ki Ausztrália mellett egy atomtámadás esetén – 1969-ben kitért az atomsorompó-szerződés aláírása elől, és titkos egyezséget kötött az atomprogramok terén addigra már tapasztalattal rendelkező Franciaországgal. A megállapodás egy Jervis Bayben megépítendő, ötszáz megawattos atomreaktorról szólt, amely alkalmas lett volna akár katonai célra is felhasználható, magasan dúsított urán előállítására.

A Whitlam-kormány 1973-ban azonban ratifikálta az atomsorompó-szerződést, egyben végleg végett vetett Ausztrália nukleáris törekvéseinek azzal, hogy kihátrált a Jervis Bay-projektből.

Antinukleáris mozgalom

Ausztrália az elmúlt fél évszázadban híressé vált atomenergia-ellenességéről.

A Jervis Bay-i projekt elvetésében is szerepet játszott az ausztrál nép antinukleáris hozzáállása, amelynek köszönhetően a kilencvenes évek közepén a mostanihoz hasonló diplomáciai krízis alakult ki a franciák és a szigetország között.

Az ausztrálok tömegmegmozdulásokat szerveztek, amikor Franciaország nukleáris tesztelésbe kezdett a csendes-óceáni térségben. A közvélemény nyomására 1995-ben az ausztrál kormány befagyasztotta védelmi kapcsolatait Franciaországgal, aminek következtében Párizs akkor is visszahívta a canberrai nagykövetét.

„A Franciaország és Ausztrália közötti kapcsolatok komolyan megromlottak a csendes-óceáni francia nukleáris kísérletek idején, a hatvanas évek végétől a kilencvenes évekig. Az akkori SPF (ma Csendes-óceáni Szigetek Fóruma) által vezetett, évekig tartó összehangolt ellenállás miatt világszerte, többek között az ENSZ-ben is rosszallóan tekintettek ezekre a kísérletekre, amelyeket Franciaország végül 1996-ban leállított. Franciaország és Ausztrália, ahogy most is, fenntartotta a diplomáciai kapcsolatot” – mondta Fisher.

Az országban az 1998-as ausztrál sugárvédelmi és nukleáris biztonsági törvény és a nemzetközösség környezetvédelméről és a biológiai sokféleség megőrzéséről szóló 1999. évi törvény tiltja az atomenergia-termelést. Egyes államokban más nukleáris tilalmak is léteznek.

Ezenkívül „Ausztrália ratifikálta a dél-csendes-óceáni nukleáris fegyvermentes övezetről szóló szerződést és a nukleáris fegyverek elterjedésének megakadályozásáról szóló szerződést” – emlékeztet Fisher.

Az atomenergia mint környezetbarát energiaforrás

Ausztrália antinukleáris hozzáállása a kilencvenes évek óta igen lassan, de változni kezdett. A kétezres évek elejétől, az urán árának növekedésétől kezdve több kormány fontolgatta – főleg környezetvédelmi szempontokat figyelembe véve – az áttérést a szén- és gázalapú energiáról az atomenergiára.

Nem mellesleg a Föld urántartalékának több mint egyharmada Ausztráliában található, az ország a világ harmadik legnagyobb exportőre. Az atomenergia bevezetését sürgetve az új-dél-walesi állam 2019-ben indítványozta az urániumbányászatra és a nukleáris létesítményekre vonatkozó tilalmak hatályon kívül helyezéséről szóló törvény módosítását, de az állam kormánya nem fogadta el.

Bruno Tertrais, a francia Montaigne Intézet stratégiai ügyekért felelős főmunkatársa, geopolitikai és stratégiai elemző a párizsi agytröszt oldalán megjelent elemzésében kifejtette, miért válik most, a nukleáris meghajtású tengeralattjárók kapcsán ismét aktuálissá az ausztrálok számára egy civil és katonai atomprogram kidolgozásáról szóló diskurzus.

„Természetesen a reaktorok szinte biztosan nagymértékben dúsított uránt (HEU) használnak majd, a jelenleg az amerikaiak és a britek által használt technológiát. Ezzel szemben a franciák az alacsonyabb dúsítású urán (LEU) észszerűbb útját választották, amely közvetlenül nem használható bombagyártásra. Mindez azt eredményezheti, hogy Ausztráliában újjáéledhet a vita a civil – vagy akár katonai – nukleáris program kifejlesztéséről, mivel a 2016-os francia ajánlat technikailag nem akadályozta meg hosszabb távon a nemzeti nukleáris meghajtási program kifejlesztését.”

AUKUS, de miért nem AUFRUS?

A franciák tehát nem először kerülnek összetűzésbe Ausztráliával nukleáris ügyekben.

Mindenesetre úgy látszik, hogy a Kínával folytatott kereskedelmi és diplomáciai konfliktus, illetve Biden agresszívabb Kína-ellenes politikája Ausztráliát megint az amerikai nukleáris elrettentés ernyője alá csábította.

Tertrais szerint annak ellenére, hogy a Macron vezette ország a csendes-óceáni térségben egyetlen európai uniós országként van jelen, és az angolok és amerikaiak mellett szintén atomnagyhatalomnak számít, azért maradhatott ki az új egyezményből, mert egy új angloszféra kezd szerveződni a világban.

„Ez a partnerség egyben az angloszféra politikai hatalmának jelentős megerősödését is jelzi, amelyet Franciaországban gyakran – tévesen – angolszász néven emlegetnek. Ennek jelentősége jól ismert, különösen az Öt Szem nevű klub (Kanadával és Új-Zélanddal) diszkrét keretei között történő hírszerzési információcsere miatt. Az érintett országok nemrégiben emlékeztek meg az ANZUS- (Ausztrália, Új-Zéland, Egyesült Államok) szerződés hetvenedik évfordulójáról. Ami Londont illeti, a részvétele tökéletesen illeszkedik a Brexit utáni globális Nagy-Britannia stratégiájába. Lehet, hogy a franciáknak fáj, de mégsem teljesen abszurd, amit egy magas rangú amerikai tisztviselő mondott, miszerint »nincs jobb szövetségesünk, mint az Egyesült Királyság és Ausztrália«.”

Nic Maclellan, a csendes-óceáni térségben tevékenykedő ausztrál újságíró Twitteren azt írta, hogy a régió szigetországai nem fogadták lelkesedéssel Ausztrália új ügyletét, továbbá hangsúlyozta, hogy az ország kapcsolata Új-Zélanddal sem lesz konfliktusmentes ezek után.

„Az ANZUS-tól az AUKUS-ig: Ausztrália további bekapcsolása az angloszférába még inkább elszigeteltté teszi Új-Zélandot a jelenlegi stratégiai gondolkodásban. Új-Zéland kétpárti atomellenes politikája és a nukleáris fegyverek tilalmáról szóló szerződés ratifikálása, a TPNW hosszú távú feszültségeket fog okozni.”

Az ausztrálok második titkos nukleáris ügylete

Kevin Rudd, Ausztrália egykori miniszterelnöke szerint „a franciáknak joguk van a haragra”, hiszen az ausztrálok nem vitatták meg velük, hogy a dízel helyett áttérnének az atommeghajtású tengeralattjárók építésére, illetve hiányolta, hogy még új pályázatot sem írtak ki, amelyre a franciák is pályázhattak volna.

Fisher azonban úgy véli, a titoktartásra azért volt szükség, mert a francia kormány a már meglévő szerződésben lévő érdekeltsége miatt valószínű megnehezítette volna az új deal megkötését.

„Számos érv szólna amellett, hogy Ausztrália titokban készüljön fel egy olyan stratégiai vízválasztó eseményre, mint az AUKUS, és ez indokolt is lenne. Az a tény, hogy a francia kormány többségi tulajdonosa a Naval Groupnak, kétségtelenül súlyosbította a helyzetet. Mégis, Franciaország számára mindez – ahogy a külügyminisztere fogalmazott – a bizalom elárulásának, hátba szúrásnak számított, ami dühhöz és keserűséghez vezetett” – írta Fisher az ausztrál John Menadue közpolitikai folyóiratban.

Az amerikai–ausztrál–francia viszony jövője

Míg Ausztráliának többek közt az atomenergiához fűződő politikáját, addig Franciaországnak a szövetségeseihez fűződő viszonyát kell átgondolnia.

Tertrais szerint nekik, franciáknak „óvakodnunk kell az elhamarkodott politikai következtetésektől, és nem szabad elfelejtenünk, hogy a Biden-kormányzat nem a Trump-kormányzat. Az utóbbi nem törődött szövetségeseivel. A jelenlegi törődik velük – de talán nem mindegyikükkel.”

Sam Goff, egy ausztrál nő, aki amerikai férjével él Franciaországban, szintén Trumpot hozza szóba az ügy kapcsán: „Lassan kezdem itt úgy érezni magam ausztrálként, ahogy a férjem érezte magát a Trump-kormány idején.”

A közeljövőben, úgy tűnik, nem csak a Goff házaspár aggódhat azon, hogy a franciák hogy ítélnek meg egy ausztrál–amerikai házasságot.

Készült a France24, a Le Monde, a Le Figaro, a Politico, a Business Insider, a The Guardian, az ABC, az Instiut Montaigne és a francia Stratégiai Kutatási Alapítvány oldalán megjelent tanulmány felhasználásával.