Az izraeli hadsereg korlátozott szárazföldi katonai műveleteket indított Libanonban

Izraeli harckocsik manővereznek a libanoni határ közelében Izrael északi részén 2024. október elsején

Sokan számítottak az offenzíva megindítására, miután Izrael az utóbbi hetekben nagyszabású légitámadásokkal pusztította a Hezbollah síita fegyveres szervezet harcosait és állásait a szomszédos országban.

A hadsereg friss közleménye szerint Észak-Izraelre „közvetlen fenyegetést” jelentő Hezbollah-célpontokat támadtak Dél-Libanonban „pontos felderítési információkon alapuló, célzott és korlátozott” szárazföldi hadműveletekben. A szárazföldi erőket repülőgépekkel és tüzérséggel támogatják.

Megerősítették azt is, hogy a hadsereg addig folytatja műveleteit, „amíg el nem éri háborús céljait”, és továbbra is mindent megtesz az izraeli polgárok megvédése érdekében, továbbá azért, hogy az északi térségekben lakók visszatérhessenek az otthonukba.

Libanoni biztonsági források szerint az izraeli egységek kedd hajnalban lépték át a határt, mire az ország reguláris fegyveres erőit hátrébb vonták a térségből. Ezt hivatalosan nem erősítették meg, viszont nem is cáfolták.

Ehhez kapcsolódóan: Mi a Hezbollah, az Izrael ellen harcoló, iráni támogatású csoport?

A libanoni hadsereg hagyományosan jórészt kimaradt az Izraellel vívott fegyveres konfliktusokból, az utóbbi évben sem lőtte a szomszédos országot.

Egy keddi izraeli légicsapás az Al-Aksza Mártírjainak Brigádjai nevű palesztin radikális szervezet libanoni parancsnokát is célba vette. Sorsáról egyelőre nem tudni többet, illetve a libanoni mellett szíriai célpontokat is támadtak, ahol az állami média tudósítása szerint három civil is áldozatául esett a bombázásnak.

Szárazföldön is megindult az izraeli hadsereg, sok a halálos áldozat Dél-Libanonban

Naím Kasszem, a Hezbollah helyettes vezetője leszögezte: „Az ellenállási erők készen állnak a szárazföldi harcokra (…) Tudjuk, hogy a csata sokáig tarthat. Győzni fogunk, ahogyan győztünk a 2006-os felszabadításkor is.” Arról is beszámolt, hogy izraeli célpontokat támadtak Metulában.

Az izraeli szárazföldi offenzíva a közel-keleti konfliktus eszkalációját jelenti, sokan attól tartanak, hogy végül Irán, majd erre válaszul az Egyesült Államok is bele fog lépni.

A zsidó állam mostanra kiiktatta a Hezbollah felső vezetésének jelentős részét, a napokban legfőbb irányítójával, Haszan Naszr Alláhhal is végeztek, miután az utóbbi hetek során hat másik magas rangú parancsnokot likvidáltak.

Van, ahol meg sem említik, máshol nemzeti gyászt rendeltek el a Hezbollah-vezér halála miatt

Az izraeli hadsereg előző héten pusztító légicsapásokba kezdett a szomszédos Libanonban, több ezer célpontot támadva. Az egészségügyi minisztérium tájékoztatása szerint a halálos áldozatok száma már ezer fölött van, akiknek a negyedét teszik ki nők és gyerekek. Akár az egymilliót is elérheti azoknak a száma, akik lakóhelyük elhagyására kényszerültek a légi hadjárat miatt.

Hétfő óta a libanoni hatóságok szerint legalább 95 ember vesztette életét és 172 sebesült meg az izraeli légicsapásokban.

Ezzel párhuzamosan a Hezbollah is fokozta a támadásait, naponta több száz rakétát lő Izraelre, azonban a legtöbb lakott területen kívül csapódik be, a maradékot szinte kivétel nélkül leszedi a légvédelem. Izraelben legutóbb két katona esett ennek áldozatául szeptember 19-én a határ közelében, azóta nem halt meg senki.

Ehhez kapcsolódóan: Új háború kezdetét jelzik Izrael halálos légicsapásai Libanon ellen

A felek a Gázai övezetet uraló Hamász elleni izraeli katonai műveletek tavaly októberi megindítása óta szinte folyamatosan lövik egymást. A Hezbollah azt hangoztatja, hogy a palesztinokkal való szolidaritás jegyében rakétázza a zsidó államot. A Hamászt és a Hezbollahot is Irán támogatja, utóbbi azonban jóval erősebb, több tízezer harcosa van, és több mint 150 ezer rakéta áll a rendelkezésére.

Az Egyesült Államok tűzszünetre szólított fel, azt remélve, hogy elkerülhető a további eszkaláció, ami regionális háború kirobbanásához vezethetne. Az izraeli kormány jelenleg azonban nem látszik túl nyitottnak rá.

Készült a Reuters tudósításának felhasználásával.