Az ombudsmanhoz fordultak a szülők a debreceni technikumok összeköltöztetése miatt

Bethlen Gábor Közgazdasági Technikum – innen kiköltöztetnének

Aáry-Tamás Lajos első nekifutásra elutasította a beadványt, mert a szülők név nélkül keresték meg. Most az egyikük a nevét is vállalva újra próbálkozik. A Debreceni Szakképzési Centrum közben szóbeli tájékoztatást tart az iskolák tervezett összeköltöztetéséről és a két műszakos oktatás bevezetéséről, de a nyilvánosságot még mindig nem tájékoztatta a részletekről, így azt sem lehet tudni, hogy pontosan mikortól lépnek hatályba a több ezer diákot és szülőt, valamint számos pedagógust érintő intézkedések.

Szeptember 26-án a Debreciner írt először arról, hogy fűtési gondok miatt iskolák összeköltöztetéséről dönthet a Debreceni Szakképzési Centrum (DSZC). Két nappal később azt is sikerült megtudni egy névtelenséget kérő pedagógustól, hogy a centrum tizenegy tagintézményéből nyolcat érint a döntés, méghozzá az alábbi módon:

  • az Építéstechnológiai és Műszaki Szakképző Iskola a Péchy Mihály Építőipari Technikumba,
  • a Baross Gábor Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium az Irinyi János Technikumba,
  • a Bethlen Gábor Közgazdasági Technikum a Mechwart András Gépipari és Informatikai Technikumba,
  • a Kreatív Technikum pedig a Beregszászi Pál Technikumba költözik.

A témával kapcsolatos értesüléseinket a DSZC egy alkalommal sem cáfolta, ugyanakkor érdemben nem is válaszolt az átszervezéseket érintő kérdéseinkre, annak ellenére hogy szeptember 26-án még azt ígérték: ha az egyeztetések lezajlanak, tájékoztatni fognak minket az energiatakarékosságot célzó lépéseikről. Október 6-án aztán Tirpák Zsolt kancellár a debreceni önkormányzati televízióban ugyan a konkrét forgatókönyv ismertetése nélkül, de elismerte az összeköltözések tényét, amelyeket addigra már a szülőktől és pedagógusoktól kiszivárgó intézményvezetői levelek is megerősítettek. A DSZC honlapján és a centrum közösségi oldalán egyébként továbbra sem olvasható semmilyen hivatalos tájékoztatás a tervekről.

Bethlen Gábor Közgazdasági Technikum – innen kiköltöztetnének

A szülők már az oktatási jogok biztosához fordultak

Úgy tűnik, hogy a DSZC nemcsak az érdeklődő független sajtóval, hanem az érintett diákokkal és szüleikkel sem sokkal közlékenyebb. Legalábbis erről árulkodnak azok a levelek, amelyeket az elmúlt napokban kaptunk az információhiány miatt kétségbeesett szülőktől. Egyikük egy húsz kérdést tartalmazó üzenetet próbált eljuttatni a kancellárnak az összeköltöztetési ügyekkel érdemben foglalkozó sajtó nyilvánosságán keresztül. Többek között arra volt kíváncsi, mikor ad Tirpák Zsolt hivatalos tájékoztatást; milyen törvényi rendelkezés alapján fosztják meg a gyerekeket a délutáni sport- és zenei foglalkozásoktól, valamint a magánórák lehetőségétől; milyen jogszabály alapján hoztak döntést a szülőkkel és a diákokkal való egyeztetés nélkül; mi lesz a más településekről bejáró diákokkal; valamint miért okoznak hátrányt a DSZC tanulóinak az által, hogy 35 percre rövidítik a tanórákat.

Október 18-án egy újabb levelet kapott a debreciner.hu a Péchy Mihály Építőipari Technikum egyik diákjának hozzátartozójától, amelyben szintén arról számolt be, hogy az ő bevonásuk nélkül történik az összeköltözések előkészítése. Mint írta, a szülői közösség sikertelenül próbálkozott felvenni a kapcsolatot Nagyné Pálinkás Anikó intézményvezetővel, a fenntartóval és a Kulturális és Innovációs Minisztériummal (a levélben az Innovációs és Technológiai Minisztériumot említette, de ez a tárca ebben a formában már megszűnt), Aáry-Tamás Lajos, az oktatási jogok biztosa pedig arra hivatkozva utasította el a megkeresésüket, hogy a hozzá fordulók nem adták meg a nevüket és a személyes elérhetőségeiket. (Ezt a szerkesztőségünket megkereső szülő egyébként később pótolta.) A hozzátartozók elsősorban azt kifogásolták, hogy az átszervezések több ezer tanulót érintenek hátrányosan, nekik és szüleiknek aránytalan terhet jelentenek, valamint álláspontjuk szerint sérült a diákok oktatáshoz, továbbá a szülők véleménynyilvánításhoz való joga.

Az iskola és a DSZC vezetőinek küldött levelekből egyébként kiderül, hogy az intézményvezető és az osztályfőnökök szóban már szeptemberben adtak tájékoztatást a szülőknek és a gyerekeknek, ez azonban egyrészt további kérdéseket vetett fel bennük, másrészt az érintettek nem tekintik hivatalos tájékoztatásnak. Totyik Tamás, a Pedagógusok Szakszervezetének alelnöke a Debrecinernek nemrég azt nyilatkozta, hogy a szakképzési törvény alapján az intézkedési tervről végleges döntés előtt az érintett oktatói testületeknek és a szülőknek is állást kell foglalniuk. „Különösen a szülők hozzájárulása nélkül nem hozhat ilyen döntést a kancellár” – szögezte le a szakszervezeti vezető.

Egy, a Péchy ügyeire rálátó forrástól egyébként úgy tudni, hogy október 17-én fórumot tartottak az iskolában a szülői munkaközösség számára, amelyen Nagyné Pálinkás Anikó igazgató tájékoztatta a megjelenteket. (Minden osztályból két szülő vehetett részt.)

Még mindig nem tudni biztosan, mikor kell költözniük

A Debreciner úgy tudja DSZC-s forrásaitól, hogy a centrum október 24-én vezetné be a már többször elhalasztott, eredetileg október 3-ra tervezett átállást, de az időjárás függvényében ezt ismét későbbi időpontra csúsztathatják (a jelenlegi előrejelzések szerint a héten a nappali csúcshőmérséklet 20 Celsius-fok körül alakul). A Momentum egy október 18-i sajtótájékoztatón közölte, hogy az ő információik szerint november 7-i hatállyal vezetik be az összeköltözéseket.

Amennyiben a DSZC válaszol az üggyel kapcsolatban feltett kérdéseinkre, vagy más forrásból tudomást szerzünk az átszervezésekkel kapcsolatban, arról tájékoztatni fogjuk olvasóinkat.

Polgár Tóth Tamás cikke.