Vlagyimir Putyin egy hónapon belül másodszor utazott a dél-oroszországi Rosztov-na-Donuba, ahol az ukrajnai háború állásáról tanácskozott a hadsereg vezetőivel.
Az orosz elnököt csütörtök este Szergej Sojgu védelmi miniszter és Valerij Geraszimov vezérkari főnök fogadta az ukrán határtól kevesebb mint száz kilométerre fekvő katonai központban.
Ukrajnában már huszonegy hónapja tart a háború, és mindkét fél súlyos veszteségeket szenvedett. Az elemzők szerint ráadásul a tél közeledtével még kisebb elmozdulásokra lehet készülni a több mint ezer kilométer hosszú frontvonalon.
Ehhez kapcsolódóan: Vörös zászlók – Visszatértek a szovjet jelképek az orosz hadseregbe
Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője leszögezte, hogy „miután nem állnak fenn a körülmények a politikai-diplomáciai rendezéshez, folytatjuk a különleges katonai műveletet”.
Kijelentette, hogy az ukrán elnök „kétségbeesetten ígérget újabb katonai sikereket aggódó szponzorainak (…) miközben fel kellene ismerniük, hogy nem fognak győzelmet elérni a harctéren”.
„Minél előbb rájönnek erre, annál előbb jöhetnek létre a rendezéshez szükséges feltételek” – mondta.
Ehhez kapcsolódóan: Ukrán elnök: Belső viták helyett az egység fenntartására van szükség
Arról is beszámolt, hogy tájékoztatták Putyint az ukrajnai hadművelet állásáról, és új fegyvereket, eszközöket mutattak be neki, köztük egy kínai terepjárót a RIA Novosztyi híradása szerint
Júniusban Rosztov-na-Donu volt a fő színhelye a Wagner-zsoldosok fegyveres zendülésének, akik rövid időre elfoglalták a déli katonai körzet főhadiszállását.
Az orosz elnök legutóbb október végén járt a városban, amikor szintén az offenzíváról tárgyalt a katonai vezetőkkel.
A mostani látogatás idején az orosz hadsereg újabb rakéta- és dróntámadásokat indított Ukrajna ellen. A légvédelemnek a csapások többségét sikerült elhárítania.
A kijevi államfői hivatal közölte, hogy az utóbbi nap során két ember halt meg az ellenség ágyúzásában az ország déli részén.