Egy évekkel ezelőtti modellezés 250 milliárd forintra saccolta a Paksi Atomerőmű ismételt üzemidő-hosszabbításának várható költségeit. Szeptemberben több mint egymilliárd euróra taksálták, december elején pedig már másfél milliárdra. A projekt még drágulhat, de ez vele a kisebbik gond.
Az oroszok tudnak atomerőművet építeni, és a tudásukat, valamint a beruházási potenciáljukat exportálni is képesek. Erről aktuálisan Bangladestől Törökországon át Kínáig számos ország épp most győződik meg, de Európában az oroszok már csak baráti országban építenek atomerőművet. Belaruszban például igen: novemberben állt üzembe az Oroszországon kívül épített első, VVER–1200-as nukleáris blokkokkal üzemelő atomerőmű (második egysége). Finnországban pedig nem: a Paks II.-projekthez hasonlóan e típus engedélyezése is megfeneklett, majd energiabiztonsági és védelmi kockázatok miatt Helsinki az oroszok Kijev ellen indított inváziójára válaszul leállította a Hanhikivi–1 építésének előkészítési folyamatát.
Januárban lesz tíz éve, hogy Orbán Viktor Moszkvában Vlagyimir Putyin tenyerébe csapott, és hogy a magyar kormány nagyon szeretne baráti országnak látszódni. A 2022. február vége óta tartó ukrajnai harcokra válaszul adott EU-s szankciós politika azonban a korábbiaknál is jobban nehezítette a Paks II.-projekt tényleges elindítását. Az új magyar (orosz) atomerőmű paksi építése még mindig az előkészítési fázisban van, így – mivel a 2010 óta regnáló kormányzati erő mindent erre a kapcsolatra és projektre tett fel – az új energiakorszak kihívásai az ötletelés mellett egy korábban elutasított terv reaktivizálását is kikényszerítik: azt, hogy a lassan kiöregedő Paksi Atomerőművet nem küldik nyugdíjba a 2030-as években, hanem tovább akarják üzemeltetni.
De jó megoldásnak minősíthető-e a második paksi üzemidő-hosszabbítás?
Még húsz év?
December elején a parlament 170 igen, nyolc nem és egy tartózkodó szavazat mellett elfogadta azt a jogszabályt, amely húsz évvel meghosszabbíthatóvá teszi a Paksi Atomerőmű reaktorainak működését. Noha az egyes blokknak 2032-ig, a Paks–2-nek 2034-ig, a Paks–3-nak 2036-ig, a Paks–4 blokknak pedig 2037-ig aktív jogosítványa van az áramtermelésre, a kormány igyekszik hamar lefutottnak nyilvánítani ezt a kérdést. A nemzetközi szaksajtóban Aszódi Attilát, a paksi bővítés egykori államtitkárát idézték, aki megjegyezte, hogy e megerősítést nem írja elő szabályozás, erre a „szentesítésre” nem lett volna szükség, de a voksolás jelzi, hogy erős a politikai akarat. Azt már nem tette hozzá az egykori szakpolitikus, hogy a műszaki, gazdasági, technológiai és környezetvédelmi érveknél is előbbre való lett ezáltal a Paksi Atomerőművel kapcsolatos elképzelés, ahogyan az a konklúzió is kimaradt, hogy e lépés annak a kormányzati narratívának a bukása, amely a paksi atomerőmű üzemidejének 2032–2037 közötti lejártával, a „kapacitás fenntartásával” indokolta Paks II. építését.
Azzal, hogy a kormány nem engedné leállni a Paksi Atomerőművet, utólag Aszódi politikai pályafutását is zárójelbe teszi. A BME Nukleáris Technikai Intézetének egyetemi tanára 2014 és 2017 között a Paksi Atomerőmű teljesítményének fenntartásáért felelős kormánybiztos volt, majd két évig az atomerőmű kapacitásának fenntartásáért felelős államtitkár. Aszódi a parlamentben 2018 októberében éppen arról beszélt, hogy „ahhoz, hogy az atomenergia megmaradjon az energiamixben, szükségünk van új blokkokra, hiszen a harmincas évek után a mostani blokkok műszakilag már nem fognak tudni megfelelni, nem fognak tudni tovább működni”. Ezen a helyzeten az sem változtat, hogy most már mást állít: a napokban a Portfolio közölte azt a levezetését, amelyben amellett érvelt, hogy miért logikus további 30-35 évig működtetni a negyvenes éveibe forduló Paksi Atomerőművet.
Legfeljebb hatvan
Nem csak Aszódi Attilától hallható gondolatmenet az, hogy bár az atomerőműveket eredetileg harminc-negyven évnyi működésre építették, a technológiai és műszaki fejlődésnek köszönhetően a reaktorok hatvan-nyolcvan, de akár száz évig is üzemben tarthatók lehetnek. Nehéz lenne ezt nem hit alapon, hanem tapasztalati úton megerősíteni, mert egyetlen ennyire idős nukleáris reaktor sincs a világon. A legrégebbi, ma is működő-termelő atomerőmű 54 éves: a svájci Beznau reaktorai 1969 és 1972 óta üzemelnek, és aktuálisan is képesek évente mintegy 6 TWh villamos energia megtermelésére (Összehasonlításul: a Paksi Atomerőmű tavalyi termelése 15,8 TWh volt, a magyarországi fogyasztás pedig 47 TWh.) Az első kereskedelmi célú svájci atomerőmű folyamatos működéséről szóló történetnek is van azonban egy apró szépséghibája: 2015-ben az 1-es reaktor körüli vizsgálatok mintegy ezer repedést, üreget és anyagváltozásra utaló jelet találtak, a gőzfejlesztőben azonosított rendellenességek miatt pedig az erőművet három évre leállították, és csak 2018 márciusában indították újra.
Igaz ugyan, hogy a francia nukleáris flottára vonatkozóan 2016-ban kiadott szabályokat (amely szerint nem negyven, hanem ötven év az üzemelési korhatár) újabb évtizeddel kívánják megtoldani, s hogy a belga erőműveket sem biztos, hogy ötvenéves korukban leállítják (a Doel–1, 2 és Tihange–1 reaktor 1974-ben és 1975-ben kezdett termelni), és Kanadában is termel az 53 éves Pickering–1 blokk, valamint 2029-ig van működési engedélye az 1969 óta termelő és tavaly is százszázalékos kihasználtsággal működő amerikai Nine Mile Point–1-nek, de a hatvan éves korhatáron túlra erőmű működőképesen nem jutott.
Az aktív orosz atomerőművek között a legidősebb, a Novovoronyezs még meglévő első erőművének 4-es blokkja sem ilyen, az 1972 óta üzemel. A paksihoz hasonló – de korábbi, nem a Kelet-Európába telepített 213-as, hanem a 179-os altípusú – VVER–440-es novovoronyezsi reaktor legutóbbi, 2018-as nagy felújításakor is csupán arra kapott jogosítványt, hogy 2032-ig maradhasson üzemben. A 417 MW teljesítményre képes nukleáris termelőegység azonban a nyilvános adatok szerint 2022-ben már csak 65 százalékos kihasználtsággal termelt. (A Novovoronyezs–1, 2 és 3 blokkot már korábban, 1988-ban, 1990-ben, illetve 2016-ban leállították.) A 2032-ig szóló üzemelési engedély azt jelenti, hogy hatvan évnél húzták meg a működési határát e reaktorblokknak.
Nem egyedi peremfeltétel ez az orosz gyártmányú erőművekkel kapcsolatban: a napokban a Roszatom belső kommunikációs csatornáján, a Sztrana Roszatomon megjelent írás szerint az orosz atomerőműveknek ennyi a maximális élettartamuk. Az üzemidő-hosszabbításról és a kiöregedő-leállítandó nukleáris blokkokról szóló cikk megállapítása, hogy az orosz atomerőművek üzemidejének „maximális észszerű időtartama nem haladja meg a hatvan évet”. A cikk egy szentpétervári fórumon elhangzottakat foglalta össze, ahol az orosz nukleáris ipari szakemberek az ország erőműflottájának jövőjéről és örökségéről egyeztettek. Szergej Tretyakov, a Roszenergoatom atomerőmű életciklusmenedzsment-osztályának egyik vezetője például arról beszélt, hogy Oroszországban a kilenc, már leállított atomreaktor mellé 2040-ig még 16 egység fog csatlakozni, és hogy a rendszernek nemcsak ezek pótlásáról kell gondoskodnia, de azt is be kell tervezni, hogy hatvan év az észszerűségi határa a kilencvenes években termelni kezdő orosz erőművek üzemidő-kitolásának is.
A szakmai rendezvény előadásaiból kiderült, hogy nagyon sokba fog kerülni az Oroszországban jóval több mint két évtizedig tartó teljes leszerelés (leállítás, bontás, sugárzó anyag területi mentesítése stb.). Mint Alla Arhangelszkaja, a Roszenergoatom beruházásokért is felelős vezérigazgató-helyettese mondta: a Roszatom nagyon jól tudja, hogy mennyibe kerül egy atomerőmű építése, de a leszerelési költségről senki sem beszél. Becslései szerint a teljes költség elérheti a kétezermilliárd rubelt, és ennek töredéke sincs jelenleg elkülönítve e feladatra.
Csak azért is hetven?
„Az Euratom előírásainak megfelelően, októberben megtörtént a Paksi Atomerőmű további üzemidő-hosszabbítása megkezdésének bejelentése az Európai Unió felé. Ezzel pedig kezdetét veszi az a nagyjából egy évtizedes folyamat, amelynek eredményeként újabb húsz évvel hosszabbodhat majd meg az üzemelési engedélyünk” – mondta Horváth Péter, az MVM Paksi Atomerőmű Zrt. vezérigazgatója december elején, amikor az MVM nemzetstratégiai lépésként bejelentette üzemidő-hosszabbítási szándékát. A húszéves hosszabbítás azt jelentené, hogy a szentpétervári fórumon elhangzott hatvanéves működtetési limithez képest Pakson hetvenéves működésre terveznének. Ez akkor is kérdéseket vet fel, ha Horváth Péter a sajtóközleményben azt a műszakilag nem igazolható bókot is bedobta, hogy az erőmű „a folyamatos fejlesztéseknek, felújításoknak, biztonságnövelő intézkedéseknek köszönhetően ma már egy generációval fejlettebb, mint az elindulásakor volt”.
Az 1983, ’84, ’86 és ’87 óta működő négy paksi atomerőműblokk első üzemidő-hosszabbítása egy 2001-ben elindított engedélyezési folyamattal kezdődött, az első blokk 2012 decemberében kapta meg erre az Országos Atomenergia Hivatal (OAH) engedélyét. A zömmel adminisztrációs és dokumentációs feladatok (és fejlesztések) teljesítését kívánó eljárás végén kiadott, húsz évre szóló üzemeltetési engedélyt aztán a többi blokk is megszerezte. Elgondolkodtató azonban, hogy az új engedélyek birtokában már 2016 és 2018 között is hetven olyan dokumentált eset történt a Paksi Atomerőműben, amikor részben vagy egészben a blokkok termelésből való kiválását kellett elrendelni valamilyen váratlan meghibásodás miatt. (Amikor 2018-ban az üzemidő-hosszabbítással Mártha Imre, az MVM korábbi első embere nekiment Süli Jánosnak, a kormány válasza az volt, hogy a Paksi Atomerőmű rendszere elavult, már inkább arra kellene koncentrálni, hogy a blokkok ki tudják tölteni érvényes üzemidejüket.) Nem számít kivételes alkalomnak, hogy – mint 2022 októberében történt – az egyik blokk bejelentett karbantartása, javítása nem tud a tervezett időben befejeződni. Tavaly a Paks–1 blokk több mint egy hónapig nem volt képes talpra állni, aktuálisan pedig ismét ez az egység jelentett termeléskiesést – de csak néhány nappal azután, hogy a Paks–4 blokkon történt hasonló. Márpedig egy atomerőmű értékét a nagy mennyiségű, kiszámítható áramtermelés adja.
Az új ráncfelvarrási protokoll már csak ezért is nehezebbnek ígérkezik. Az egyes blokkra vonatkozóan 2032-ig megszerzendő tovább működési engedélyhez például a jelenlegi elvárásoknak megfelelő környezeti hatástanulmányt kell tudni produkálni, de a teljes erőművi terület és a berendezések, részegységek felülvizsgálata, a gépészeti, irányítástechnikai és villamosipari rendszerek, illetve hálózatok teljes átvizsgálása, részben cseréje, részben szervizelése is meg kell hogy történjen majd. Ez sok időt és pénzt emészt fel – erről Czibula Mihály, a projekt vezetője beszélt korábban az Atomerőmű Magazinnak. Úgy számolta, hogy a szükséges költségek meghaladják majd az egymilliárd eurót. Ez a költségkalkuláció decemberben már elérte a másfél milliárd eurót.
Másik út
Az MVM-ben még 2020 előtt, de annak ellenére végeztek egy modellezést a paksi üzemidő-hosszabbítás lehetőségét vizsgálva, hogy a Paks II.-beruházásért felelős miniszter, Süli János lesöpörte az asztalról a témát. A nyilvánosságra nem kerülő szakanyagra 2022 nyarán, technológiai és ipari miniszteri posztról lemondása előtt Palkovics László is támaszkodott, amikor azt mondta Pakson, hogy nem lát olyan műszaki problémát, amely lényegesen befolyásolná az üzemidő-hosszabbítást, és „ha még húsz év van az atomerőműben biztonságosan és magas hatásfokkal, akkor emellett kell dönteni”. A modellezés során a szakemberek arra jutottak, hogy mintegy 250 milliárd forint beruházásból kihozható az atomerőmű legalább egy részének tovább működtetése a szükséges műszaki, technológiai és üzemeltetési beruházásokkal, valamint a biztonsági-fejlesztési költségekkel együtt. A felmérés ugyanakkor azt is valószínűsítette, hogy nem a teljes, négyblokkos rendszer ráncfelvarrása volna észszerű, hanem csak két blokké (Paks–3, Paks–4), amelyekkel a 2030-as évekre prognosztizálható, jelentős nap- és más zöldenergiás termelőerők részarányának növekedését, illetve a klímaváltozás Dunára gyakorolt hatásait is figyelembe veszik (a nyáron felmelegedő folyóvíz, az egész évben gyakoribbá váló alacsony vízállás stb. mind befolyásolja a paksi erőmű működtetését).
Ráadásul a két blokk a rendszer egésze szempontjából kevésbé problémás, hibaérzékeny és sérülékeny egységként működhet, amelyeket azonban nem is hajtanának a határig. Az elképzelés az volt, hogy a jelenlegi éves termelési tervekben szereplő 8000+ órás munkavégzés helyett a 7000 óra alatti termelési tartományba kell visszavinni a működést. Ezzel a szükséges karbantartásokat és megelőző javításokat időben és jóval tervezettebben lehetne elvégezni az öreg erőművön. Az akkori modellezés mindezekkel együtt azt találta jobb megoldásnak, ha nem plusz húsz, hanem plusz tíz év működéssel számolnak. De a jelek szerint nem ezen az úton indul el az MVM.