2024. március 15-én újabb fideszes Békemenet lesz Budapesten. Legutóbb az előző választási évben, 2022-ben tartottak.
„Mindenki Békemenetet szeretne, és én is azt gondolom, hogy szükség van rá” – jelentette be Bayer Zsolt szervező, politikai aktivista munkahelyének, a Hír TV-nek. A rendezvényt most is a választási kampányra időzítik, ezúttal jövő év március 15-re akarják megszervezni.
Bayer annyi indoklást fűzött hozzá, hogy „most van itt az ideje”, hiszen ez politikai csoportjának „legnagyobb erődemonstrációja”.
Az ismét Budapestre szervezett erődemonstrációt hivatalosan egy másik „szentháromság”, az „Isten, haza, család” érdekében rendezik.
Ezt a típusú Békemenetet a Civil Összefogás Fóruma (CÖF) szervezi. A CÖF hivatalosan civil szervezet, de inkább civilnek tűnő állami kampányszervként működik, hiszen kormányzati szándékból alapított, állami pénzekből működő és kizárólag a kormány szándékaiért fellépő szervezetről van szó.
Kovács Zoltán kommunikációs államtitkár két éve tagadta, hogy a Békemenet állami kampányrendezvény lenne, noha akkor például a részvételre egy, a Belügyminisztérium egyik cége alá tartozó telefonszámon lehetett jelentkezni a Fidesz Tolna megyei szervezeténél.