Joe Biden amerikai elnök azt ígérte: meggátolja Kínát abban, hogy átvegye a világ legnagyobb hatalmú országának címét az Egyesült Államoktól. Hozzátette: arra kényszeríti Pekinget, hogy a nemzetközi szabályok alapján játsszon a kereskedelemben is.
Első, egyedül tartott sajtóértekezletén csütörtökön Biden arról beszélt, hogy Kína a világ vezető országává akar válni.
„Ez nem történik meg, amíg én itt állok, mert az Egyesült Államok továbbra is növekedni fog” ‒ mondta Biden.
Egyetlen demokrata csont sincs a testében
Hszi Csin-ping kínai elnököt orosz kollégájához, Vlagyimir Putyinhoz hasonlította, mindkettejüket a zsarnokság támogatójának nevezte.
Mindketten abban hisznek, hogy az önkényuralom „a jövő hulláma, (és) a demokrácia működésképtelen az egyre összetettebb világban” ‒ mondta Biden, hozzátéve, hogy Hszi Csin-pingnek „nincs egyetlen demokrata - kis 'd'-vel - csont sem a testében”.
Játsszon a nemzetközi szabályok szerint
Ugyanakkor hozzátette, hogy az Egyesült Államok nem keresi a szembenállást Kínával, és a világ azon fog dolgozni az Egyesült Államok szövetségeseivel együtt, hogy Kínát elszámoltassa a demokrácia visszaszorításáért Hongkongban, a bánásmódért az ujgur kisebbséggel, és a fegyverkezésért.
Biden azt mondta, jól ismeri Hszi Csin-pinget, „okos fickó”, akivel számtalan órát töltött el tanácskozással, amikor még alelnök volt az Obama-adminisztráció idején.
A jövőben, amikor a kínai vezetővel lesz dolga, ragaszkodni fog ahhoz, hogy Kína „a nemzetközi szabályok, a tisztességes verseny, a tisztességes gyakorlat, a tisztességes kereskedelem szerint játsszon”.
Ehhez kapcsolódóan: Peking és Moszkva együtt a szankciók ellenNehéz lesz tartani az afganisztáni kivonulás határidejét
Biden más kérdéseket is kapott külpolitikai programjáról a sajtókonferencián, így az afganisztáni amerikai csapatkivonásról, arról, hogy oltalmat nyújt az Egyesült Államok határát Mexikóból átlépő gyerekeknek, és az észak-koreai rakétakilövésekről.
Az Egyesült Államoknak május 1-ig ki kell vonnia minden katonáját Afganisztánból a tálibokkal tavaly kötött megállapodás részeként.
„Nehéz lesz eleget tenni a május elsejei határidőnek taktikai okokból. Nehéz kihozni a csapatokat” ‒ mondta.
Ám az Egyesült Államok nem szándékozik az utolsó 2,500 amerikai katonát Afganisztánban tartani „hosszú ideig” ‒ mondta.
„Távozni fogunk, a kérdés csak az, hogy mikor.”
Olyan intézkedéseket is visszavont, amelyek a koronavírus terjedését gátolták
Biden több időt töltött az amerikai‒mexikói határhelyzet megvitatásával, mint bármely más témával a több mint egyórás sajtóértekezleten.
Kísérő nélküli gyerekek áradata keresett menedéket a határnál az elmúlt hetekben, és Biden szerint ez volt a helyzet eddig minden évben.
Ám bírálói rámutattak a migránsok magas számára, és azt mondták, hogy Biden döntése, mellyel hivatalba lépése után azonnal szakított a Trump adminisztráció legtöbb, migránsokat érintő korlátozásával, magában foglalt néhány olyan intézkedést is, amely a koronavírus terjedésének hivatott gátat vetni.
Miközben a kormányzata azt tanácsolta neki, hogy a felnőtteket távol kell tartani attól, hogy megpróbálják átlépni a határt, Biden azt mondta: inkább gondoskodnak a gyerekekről ahelyett, hogy hagynák „éhen halni” őket.
Ehhez kapcsolódóan: Amerika EU-s és NATO-szövetségeseivel együtt szigetelné el KínátKész a diplomácia útjára lépni Észak-Koreával, de fontos feltétele van
Észak-Koreáról Biden közölte: kész „a diplomácia valamilyen formájára”, de ennek feltétele „a nukleáris leszerelés végső eredménye” lesz.
Észak-Korea pénteken erősítette meg, hogy új, irányítható rakétát tesztelt, és Biden a következményekre figyelmeztetett, amennyiben Phenjan növeli a feszültséget a megtorpant atomtárgyalások közepette.
A hivatalos északi hírügynökség, a Koreai Központi Hírügynökség azt jelentette, hogy két, a keleti partról kilőtt „új típusú irányítható taktikai lövedék” pontosan talált a célba csütörtökön.
„Tanácskozunk a szövetségeseinkkel és a partnereinkkel” ‒ mondta Biden. „És nem marad el a válasz, ha azt választják, hogy eszkalálódnak. Megfelelő választ adunk. Ám valamifajta diplomáciára is készen állok, ám ez a nukleáris leszerelés végeredményének függvénye.”
Biden indulna az újraválasztásért 2024-ben, partnerváltás nélkül
A belpolitikai kérdések között, melyeket Biden érintett a sajtókonferencián, szerepeltek azok a republikánusok által támogatott intézkedések, melyek sok állam törvényhozásában megváltoztatnák a szavazás menetét, és néhány aktivista szerint arra irányulnak, hogy visszatartsák a feketéket és más kisebbségeket a szavazástól. Biden az ilyen törvényalkotást „amerikaiatlannak” és „betegnek” nevezte.
Különösen kritikus volt azzal a georgiai intézkedéssel szemben, amely szabálysértésnek minősíti, ha valaki vizet visz a szavazóhelyiségek előtt sorban állóknak.
Biden saját politikai jövője is felmerült a sajtókonferencián. A 78 éves elnök azt mondta: tervezi, elindul az újraválasztásért 2024-ben, Kamala Harris alelnökkel az oldalán.
Ehhez kapcsolódóan: Kínai offenzíva nemzetközi cégek ellen ujgur ügyben