Joe Biden amerikai elnök szerdán kijelentette: nem változott a véleménye arról, hogy Hszi Csin-ping kínai elnök tulajdonképpen diktátor. Megjegyzése vélhetően nagy port kavar Pekingben a két vezető személyes találkozója után.
Biden külön sajtótájékoztatót tartott kínai kollégájával folytatott, négyórás tárgyalása után az Ázsiai és Csendes-óceáni Gazdasági Együttműködés (APEC) fórumának apropóján.
A sajtótájékoztató végén megkérdezték tőle, tartja-e júniusi kijelentését arról, hogy Hszi diktátor.
„Nézzék, az. Diktátor abban az értelemben, hogy egy kommunista országot irányít, amelynek a miénktől teljesen eltérő kormányzási mód az alapja” – mondta Biden.
Erre válaszul a kínai külügyminisztérium közölte, hogy „határozottan ellenzi” az elhangzott megjegyzéseket, de Bident nem említette név szerint.
„Ez a kijelentés rendkívül rossz és felelőtlen politikai manipuláció” – mondta Mao Ning, a külügyminisztérium szóvivője csütörtöki rutintájékoztatóján.
„Le kell szögezni, hogy mindig lesz néhány olyan ember, aki hátsó szándékkal megpróbál uszítani és kárt tenni az amerikai–kínai kapcsolatokban; kudarcra vannak ítélve.”
Mao kérdésre sem volt hajlandó elárulni, hogy kire gondol a „néhány ember” alatt.
Ehhez kapcsolódóan: Hszi Csin-ping hosszú távon Vlagyimir Putyinra fogad
Hszi tavaly márciusban kezdte meg harmadik elnöki ciklusát, miután a kínai törvényhozásban, az Országos Népi Gyűlésben rá adta le voksát az összes, csaknem háromezer képviselő egy olyan választáson, amelyen nem volt másik jelölt.
Hszi számít a legerősebb kínai vezetőnek Mao Ce-tung óta. Egy évtized alatt megszilárdította a hatalmát a politikai döntéshozatalban és a hadseregben, és elfojtotta a sajtószabadságot.
Egyelőre nem reagált Biden megjegyzésére a kínai küldöttség, amely azért érkezett az Egyesült Államokba, hogy részt vegyen az Ázsiai és Csendes-óceáni Gazdasági Együttműködés csúcstalálkozóján San Franciscóban. Pekinget bírálva tüntetők százai vonultak át szerdán dél körül a város központján, miközben azt skandálták, hogy „Szabad Tibetet!” és „Szabad Hongkongot!”
Amikor Biden júniusban megtette hasonló, diktátoros kijelentését, Kína abszurdnak nevezte, és provokációt emlegetett. A konfliktus azonban nem akadályozta meg a két felet abban, hogy széles körű tárgyalásokat folytasson a feszült kapcsolatok javítása érdekében. Az erőfeszítés a szerdai találkozóval érte el a csúcspontját.
Ehhez kapcsolódóan: „A Nyugat legnagyobb hibája az volt, hogy nem vette észre, hogy a kínai kommunisták valódi kommunisták” – interjú Chenggang Xu közgazdásszal
Hszi találkozott az amerikai üzleti élet vezetőivel is
Kína kész arra, hogy partnere és barátja legyen az Egyesült Államoknak, bőven van tere a kétoldalú együttműködésnek – mondta Hszi Csin-ping elnök szerdán amerikai üzleti vezetőknek. Peking igyekszik megnyugtatni a globális üzleti életet, és elérni, hogy ne kelljen harcolnia a külföldi befektetőkért.
Hszit felállva üdvözölték, és nagy tapsot kapott, amikor belépett a terembe, majd akkor is, amikor az emelvényre lépett, hogy beszéljen.
A világnak arra van szüksége, hogy Kína és az Egyesült Államok együttműködjön, helytelen Kínát fenyegetésnek tekinteni, és úgy tenni, mintha nem lenne semmi vesztenivaló ebben – mondta Hszi a hallgatóságának. A résztvevők közül többen is Peking kifejezett kérésére voltak ott a rendezvényen.
„A fejlődés bármilyen fokát érje is el, Kína soha nem fog hegemóniára vagy terjeszkedésre törekedni, és soha nem fogja ráerőltetni az akaratát másokra. Kína nem keres befolyási övezeteket, és nem fog hideg- vagy forró háborút vívni senkivel.”
Ehhez kapcsolódóan: EP-képviselő: A helyes Kína-politikához Európának tanulnia kell az oroszokkal elkövetett hibákból
A szigorú védelmi intézkedések mellett megtartott vacsora alkalmat adott arra, hogy a cégek közvetlenül is meghallgathassák a kínai vezetőt, miközben megoldást keresnek arra, hogyan kezeljék a kínai gazdaság lassulását, az Egyesült Államok törekvését bizonyos amerikai ellátási láncok kockázatmentesítésére Kínával szemben, illetve az egyre szélesebb körű kínai biztonsági előírások által okozott bizonytalanságra.
Az eseményen csaknem négyszázan vettek részt, köztük üzleti és kormányzati tisztviselők, valamint egyetemi tanárok.
Ott volt Gina Raimondo, az Egyesült Államok kereskedelmi minisztere is, más amerikai tisztviselőkkel együtt.
Ehhez kapcsolódóan: Orbán Viktor: Soha nem látott magasságokban a kínai–magyar kapcsolatok