Budapesten és Pest megyében regisztrálják a legtöbb koronavírus-fertőzöttet

A járványhelyzet miatt bevezetett veszélyhelyzet május 31-én megszűnik Magyarországon, de az ukrajnai háború miatt a kormány kezdeményezi a veszélyhelyzet tényállásának kiegészítését.

Magyarországon az elmúlt 24 órában 2047 új koronavírus fertőzöttet igazoltak, a járvány következtében elhunytak 24-en. A legtöbb fertőzött Budapesten és Pest megyében, a legkevesebb Tolnában van.

Az újonnan regisztrált esetekkel együtt a koronavírus-járvány kezdete óta Magyarországon 1.890.953-ra nőtt az azonosított fertőzöttek száma, míg az elhunytak száma 46.048-ra emelkedett.

Az aktív fertőzöttek száma 68.288. Kórházban 1449 koronavírusos beteget ápolnak, közülük 45-en vannak lélegeztetőgépen.

A kormányzati járványportál térképe szerint eddig Budapesten (334.667) és Pest megyében (256.794) regisztrálták a legtöbb fertőzöttet. Ezt követi

  • Borsod-Abaúj-Zemplén (110.333),
  • Szabolcs-Szatmár-Bereg (102.725),
  • Győr-Moson-Sopron (101.696).

A fertőzéssel legkevésbé érintett megye továbbra is Tolna (39.925). A mintavételek száma Magyarországon 11.295.119.

Ehhez kapcsolódóan: A háborús helyzetre is kiterjesztenék a veszélyhelyzeti kormányzást

A parlamenti választások utáni első Kormányinfón arról beszélt Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter, hogy bár összességében a kép javul, a megbetegedések száma elég jelentős kilengéseket mutat, tehát a koronavírus továbbra is velünk van, a legidősebbek, valamint az egyéb betegségekkel is küszködők különösen veszélyeztetettek.

A járványhelyzet miatt bevezetett veszélyhelyzet május 31-én megszűnik Magyarországon, de a kormány az ukrajnai háború miatt kezdeményezi a veszélyhelyzet tényállásának kiegészítését a humanitárius katasztrófa, illetve a szomszédos országban zajló háborús konfliktus esetével.