Az európai bírósági ítéletek végre nem hajtására is rákérdez majd Orbán Viktornál a közvetlen és őszinte tárgyalást tervező francia elnök, aki a visegrádi országok miniszterelnökeivel találkozik hétfőn Budapesten.
Erről Clément Beaune francia Európa-ügyi államtitkár a Német Külkapcsolatok Tanácsának a jogállamiságról rendezett pénteki panelbeszélgetésén beszél a Népszava összefoglalója szerint.
Macron múlt heti, elnökségi programját bemutató párizsi sajtóértekezletén beszélt a budapesti látogatásról, és úgy fogalmazott, „Orbán Viktor politikai ellenfél, de európai partner is" , hozzátette, az uniós tagországoknak együtt kell működniük, „még akkor is, ha vannak komoly nézeteltéréseink – és vannak, például a jogállamiság kérdésében".
Ehhez kapcsolódóan: Orbán Viktor kihívója már ott van a legfontosabb európai politikusok közöttA francia elnök mindössze egy napra érkezik Budapestre, és meglehetősen feszes a menetrendje. A sajtóban megjelent program szerint a francia államfő kétoldalú megbeszélést folytat Áder János köztársasági elnökkel, majd Orbán Viktor miniszterelnökkel, azután csatlakozik a V4-ek kormányfői egyeztetéséhez.
A hvg.hu írta meg először, hogy Macron a főpolgármester kezdeményezésére találkozik Márki-Zay Péterrel, Dobrev Klárával, Karácsony Gergellyel, valamint a Momentum elnökével, Donáth Annával is. Eredetileg ez a megbeszélés a Városházán lett volna, de biztonsági okokból a francia nagyköveti rezidencián fogadja majd a francia államfő az ellenzéki politikusokat.
Macron a tervek szerint ellátogat Heller Ágnes sírjához, a 2019-ben elhunyt filozófust egy évvel a halála előtt az Elysée Palotában fogadta a francia elnök.
A delegációk mozgása miatt számos forgalomkorlátozásra kell készülniük egész nap a Budapesten közlekedőknek.