A végső fegyver: hogyan fejlesztette ki a Szovjetunió a világ legpusztítóbb bombáját?

Your browser doesn’t support HTML5

Az 1961. október 30-án felrobbant "Cár-bombáról" készített felvétel (Forrás: Roszatom Állami Atomenergiai Vállalat)

1961. október 30-án a Szovjetunió kipróbálta a valaha készített legnagyobb nukleáris eszközt. A "Cár-bomba" néven ismertté vált fegyver, tízszer erősebb volt, mint a második világháborúban használt összes lőszer. Bár az eredeti célja az volt, hogy bebizonyítsa a világnak - és különösen az Egyesült Államoknak - hogy a Szovjetunió képes ilyen eszközök előállítására, az esemény meglepő fordulathoz vezetett az atombombák jövőbeli tesztelésében.

Beindul a hadászati verseny

Az 1960-as évek elején a Szovjetunió és az Egyesült Államok viszonya feszült volt - az országok között tombolt a hidegháború, miközben geopolitikai, ideológiai és katonai dominanciáért küzdöttek.

Az Egyesült Államok ekkorra már tesztelte a világ első hidrogénbombáját, a "Mike"-ot 1952-ben, 1954-ben pedig a "Castle Bravo" nevű legnagyobb nukleáris eszközét. A Szovjetunió szintén dolgozott a hidrogénbomba kifejlesztésén és 1955-ben sikerült kipróbálnia az első igazi bombát. De ez még csak a kezdet volt. Nyikita Hruscsov szovjet vezető szerette volna megmutatni az SzU katonai hatalmát, ezért elrendelte a valaha készült legpusztítóbb bomba létrehozását.

Ki kicsoda a Cár-bomba megalkotásában?

Hogyan működik a hidrogénbomba?

A Cár-bomba egy levegőből ledobott hidrogénbomba - más néven termonukleáris fegyver volt, amelyet általában az atombomba fejlettebb és erősebb változataként jellemeznek. Míg az atombombák a legtöbb esetben uránt vagy plutóniumot használnak, a hidrogénbombákhoz további hidrogén izotópokra, deutériumra és tríciumra is szükség van.

A robbanást kiváltó reakció is más. Az atombombák maghasadásra épülnek - egy olyan folyamatra, amely során az urán vagy plutónium magját összepréselik, az részekre hasad és így hatalmas mennyiségű energia szabadul fel. Ezzel szemben a hidrogénbombák nemcsak a hasadásból, hanem a másodlagos fúzióból származó energiát is felhasználják, ami drasztikusan megnöveli a robbanás hatóerejét.

A különböző hidrogénbombák specifikációi eltérők. Andrej Szaharov, a szovjet atomfegyverprogram egyik tagja például a "szlojka" ("réteges torta") nevű tervvel állt elő. Ez a módszer deutérium (a hidrogén egyik izotópja) és urán egymást váltó rétegeit használta és nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a Szovjetunió hidrogénbombát tudott létrehozni.

Hogyan nézett ki a legerősebb bomba?

A Cár-bomba számos technikai elnevezést kapott, mint például 27000-as Projekt, 202-es termékkód vagy RDS-220. A hossza 8 méter, átmérője körülbelül 2 méter, súlya pedig nagyjából 25 tonna volt. Méretei miatt nagyon nehéz volt kezelni - olyan nagy volt, hogy nem lehetett felrakni egyetlen olyan repülőgépre sem, amellyel a Szovjetunió akkoriban rendelkezett.

Eredetileg a bomba hatóerejét maximum 100 megatonnásra tervezték, de a tudósok aggódtak a radioaktív csapadék és az emberi egészségre gyakorolt lehetséges hatások miatt. Ezért döntöttek végül úgy, hogy három réteg ólmot használnak (a három uránréteg helyett) és megfelezik a robbanás erejét.

A Cár-bomba felépítése

A robbanás napja

1961. október 30-án egy Tupoljev TU-95-ös repülőgép indult útnak a Kola-félszigeten lévő Olenya repülőtérről. Bár ez volt a szovjet flotta legnagyobb repülőgépe, még soha nem szállított ilyen nehéz fegyvert, ezért át kellett alakítani. A bomba még így sem fért el a repülőgép belsejében és a gép hasára kellett erősíteni. Azért hogy a robbanás okozta hőt visszaverje, a gépet rikító fehér színűre festették.

A pilóta, Andrej Durnovcev őrnagy 10 kilométeres magasságba emelkedett és a Novaja Zemljánál lévő Matocskin-szoros felé repült. Egy másik gép, egy TU-16-os bombázó kísérte, amelynek feladata a robbanás lefilmezése volt.

A Cár-bombát a Novaja Zemlja sarkvidéki szigetcsoport fölött dobták le. Hogy a repülőgépeknek legyen idejük biztonságban távozni a helyszínről, a bombát ejtőernyővel engedték le, hogy lassítsák a zuhanását és biztosítsák, hogy 4000 méteren robbanjon fel. Minden óvintézkedés ellenére a legénység túlélési arányát körülbelül 50 százalékra becsülték.

Moszkvai idő szerint 11 óra 32 perckor a bomba felrobbant. Körülbelül 8 kilométer széles tűzgömböt hozott létre és a villanás 1000 kilométerről is látható volt. A Szuhoj Nosz-i kísérleti helyszín 55 kilométeres körzetében minden épület teljesen megsemmisült, több száz kilométeres körzetben betörtek az ablakok. A robbanás után keletkezett lökéshullám háromszor kerülte meg a Földet. A TU-95-ös repülőgép emiatt mintegy 1000 métert zuhant, de a pilótának később sikerült visszanyernie az irányítást és biztonságosan leszállt.

A robbanás körülbelül 57 000 kilotonna energiát szabadított fel. Összehasonlításképpen: a második világháborúban Hirosimára és Nagaszakira ledobott bombák 15, illetve 21 kilotonnásak voltak. Az Egyesült Államok által tesztelt legnagyobb nukleáris eszköz 15 000 kilotonnás volt.

A bomba gombafelhője 60-70 kilométer magasra emelkedett. Szerencsére a tűzgömb nem érintkezett a földfelszínnel, ezért a bomba méretéhez képest viszonylag alacsony volt a sugárzás mértéke. Egyes források szerint azonban Skandinávia-szerte radioaktív csapadékot regisztráltak.

A gombafelhő magasságának összehasonlítása

(Detonációk, kilométerben)

Mi történt ezután?

A Cár Bomba 1961-es tesztelése után a nukleáris kísérletek folytatódtak, sőt Nyikita Hruscsov néhány hónappal később egy újabb megatonnás bomba felrobbantását rendelte el. A következő évben a tesztelés elérte a csúcspontját, amikor összesen 79 atombombát robbantottak fel. Ugyanakkor a nukleáris fegyverek légköri tesztelésének megszüntetésére irányuló erőfeszítések is egyre erősödtek.

Nukleáris kísérletek országonként

(Légköri és föld alatti)

1963-ban az Egyesült Államok, az Egyesült Királyság és a Szovjetunió aláírta a Nemzetközi atomcsendegyezményt, amely megtiltotta a légkörben, a világűrben és a víz alatt végzett kísérleteket. Az egyezményt később más országok előtt is megnyitották. Ettől kezdve a nukleáris teszteket a föld alatt végezték.

Nukleáris kísérleti helyszínek

(A legtöbb olyan helyszín, ahol teszteltek)

A Szovjetunió 1990-ben, az Egyesült Államok 1992-ben hajtotta végre utolsó nukleáris kísérletét. Négy évvel később az Átfogó Atomcsend Szerződés minden környezetben betiltotta a nukleáris kísérleteket.

Források: Szabad Európa, AFP, Arms Control Association, Atomic Archive, Atomic Heritage Foundation, The Barents Observer, BBC, Federation of American Scientists, The Insider