CPAC-névsor: nem várható parázs vita Ukrajna támogatásáról a budapesti konferencián

Orbán Viktor a 2022-es CPAC Texas-on

Május 4. és 5. között rendezik meg másodjára Budapesten a CPAC találkozót, vagyis a Konzervatív Politikai Akciókonferenciát. A CPAC Hungaryt idén is a közpénzből is finanszírozott Alapjogokért Központ szervezi, és a tavalyihoz hasonlóan Orbán Viktor miniszterelnök lesz a vezérszónok.

A meghívottak között szerepel Andrej Babiš és Janez Janša korábbi cseh és szlovén miniszterelnök; Eduardo Bolsonaro, Jair Bolsonaro volt brazil elnök fia, Herbert Kickl, a szélsőjobboldali Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) elnöke és több republikánus képviselő, mint Paul Gosar es Barry Moore, illetve Kari Lake, aki tavaly Arizona államban indult a kormányzói posztért.

Tavaly egyébként a legnagyobb érdeklődést kiváltó nevek, mint Donald Trump volt amerikai elnök, a Fox News sztárja, Tucker Carlson vagy Mark Meadows, Trump volt kabinetfőnöke nem jelent meg személyesen, csak egy néhány másodperces videóüzenetben köszöntötte a budapesti jelenlévőket. Az esemény idei mottója: „Együtt erő vagyunk”.

Az ukrajnai háború is tematizálja az eseményt

A tavalyi CPAC óta Magyarország nemcsak az amerikai jobbal való szoros kapcsolata, de az ukrajnai háború miatt is a nemzetközi média figyelmének középpontjába került. Szánthó Miklós, az Alapjogokért Központ főigazgatója a Hír TV Napi aktuális című műsorában nemrég arról beszélt, hogy szerinte különös jelentősége van annak, „hogy nemzetközi jobboldali erők összegyűlnek Budapesten egy háború idején”.

„Mert azt látnunk kell – és szerintem erre a CPAC Hungary lesz a legjobb bizonyíték –, hogy a magyar jobboldal békepárti álláspontjának valóban vannak világszerte szövetségesei ”– nyilatkozta Szánthó. „Nemcsak Keleten, nemcsak a nyugati civilizáción kívül, de a nyugati politikai térben is vannak olyan meghatározó szereplők, akik a magyar békepárti álláspont mellett állnak ki, például az említett Kari Lake.”

A Szánthó által emlegetett Lake élesen kritizálta Joe Biden amerikai elnök Ukrajnával kapcsolatos politikáját. „Szeretném, ha tudnád, hogy amerikai fiaink és lányaink nem fognak harcolni a háborúdban” – mondta Lake egy, a CPAC által szervezett fogadáson márciusban. Ez nem a mi harcunk. Ez nem a mi háborúnk. Nekünk Amerika az első. A gyermekeink a legfontosabbak” – mondta a republikánus politikus, aki azon az estén, amikor megnyerte a párt előválasztását, kalapáccsal állt a színpadra, és kijelentette, hogy kormányzóvá választása esetén az elektronikus szavazógépeken szeretné használni. Lake a szavazógépek helyett a kézi számlálást akarja alkalmazni. Az arizonai politikus, aki nagy támogatója a volt elnöknek, Donald Trumpnak, korábban arról is beszélt, hogy megbüntetné azokat az újságírókat, akik olyan tartalmat tesznek közzé, amivel nem ért egyet.

Ehhez kapcsolódóan: „Ellenséges szövetséges” – Ezért nem kaphatott meghívót a kormány a demokráciacsúcsra

Az arizonai Paul Gosar évek óta ismert arról, hogy nagy rajongója a magyar miniszterelnöknek. A képviselő gyakran összeesküvés-elméletei miatt kerül a figyelem középpontjába. 2017-ben például azt állította, hogy az erőszakba torkolló charlottesville-i neonáci tüntetést Obama támogatói és Soros György szervezte, a magyar milliárdost pedig náci kollaboránsnak nevezte. Azt az elméletet is hangoztatta, hogy Barack Obama meghamisította a születési dokumentumait, valamint a globális felmelegedést áltudományos zagyvaságnak tartja. Legutóbb azért érte kritika, mert azt posztolta Twitteren, hogy „Ukrajna nem a barátunk, Oroszország nem az ellenségünk”.

Barry Moore szintén kritikával illette Bident az Ukrajnának való segítségnyújtás miatt. „Az Ukrajnának küldött százmilliárd dollárt elkölthetnénk itt is, hogy biztonságban tartsuk a gyermekeinket” – tweetelte a képviselő a március végi, nashiville-i iskolában történt lövöldözés után. Moore egyébként nem szigorítana a fegyvertartásra vonatkozó törvényeken, sőt az AR–15-öst Amerika „nemzeti fegyverévé” tenné.

Kompatibilitás

Dalibor Rohac, az American Enterprise Institute vezető elemzője szerint az eddig nyilvánosságra hozott névsor nem meglepő, hiszen az amerikai felszólalók a Republikánus Párt szélsőségesebb nézeteket képviselő, időnként oroszpárti véleményeket is megfogalmazó szegmenséből érkeznek, ezért „kompatibilisek” a magyar kormány által képviselt értékekkel.

„Egy olyan kis ország, mint Magyarország, nem igazán hagyatkozhat csak egy másik országgal való kapcsolatára. Magyarország hivatalos retorikája éppen a többpólusú külpolitikáról szól, amely nem igazodik túl szorosan az USA-hoz – inkább igyekeznek a különböző külpolitikai kapcsolataik között egyensúlyozni Kínával, Oroszországgal és a többi országgal. Ezért egy pártnak csak egy, a legszélsőségesebb szegmensével szorosra fűzni a szálakat és megvédeni Trumpot [a vád alá helyezése után - a szerk.] nem tűnik túl bölcs döntésnek” – mondta Rohac a Szabad Európának.

Rohac szerint Herbert Kickl neve sem meglepő a névsorban, hiszen az FPÖ tagjai egy hete testületileg vonultak ki a bécsi parlament ülésterméből, amikor Volodimir Zelenszkij videón beszédet intézett az osztrák törvényhozáshoz. Az elemző szerint az is fontos kérdés, hogy az esemény olyan tradicionális értékeket képviselő republikánusokat is Budapestre vonz majd, mint Nikki Haley.

A budapesti CPAC színpadán várhatóan felszólal még a Japán Konzervatív Unió elnöke, Hiroaki „Jay” Aeba, az olasz konzervatív Nazione Futura think-tank alapítója, Francesco Giubilei, és Shea Bradley-Farrell, a Counterpoint Institute elnöke, aki szintén hangos támogatója a vád alá helyezett volt elnöknek, Donald Trumpnak. Gavin Mario Wax, a New York- Fiatal Republikánusok Klubjának elnöke és Josh Hammer, a Newsweek szerkesztője szintén jelezte Twitteren, hogy részt vesz az eseményen. Az Alapjogokért Központ közösségi oldala azt írja, érkeznek még politikusok, influencerek, újságírók szerte Európából, Észak- és Dél-Amerikából, sőt Izraelből és Japánból is.

Ehhez kapcsolódóan: A Nyugat nem érti Orbán Viktort és hatalmi logikáját – eszmecsere az illiberalizmusról

Tavaly nem látták szívesen az újságírókat

Mivel a 2022-es CPAC Hungary volt az első alkalom, hogy Európában rendezték meg a konzervatív összejövetelt, a legtöbb nemzetközi sajtóorgánum riportert küldött a helyszínre. A szervezők azonban vagy ignorálták az újságírók regisztrációs kérelmét, vagy szimplán elutasították őket belépéskor, így a The New Yorker, a Rolling Stone, a Vox, a Reuters, a The Guardian és az Associated Press tudósítói se jutottak be a Bálna épületébe. A CBS riporterét és kollégáit a szervezők szintén elutasították a bejáratnál, de miután a televíziós stáb jelezte a szokatlan esetet a CPAC-nek, őket végül beengedték.

A Vice Dan Schneidert, a CPAC-t működtető Amerikai Konzervatív Unió (ACU) ügyvezető igazgatóját kérdezte akkor az esetről, amire Schneider azt válaszolta, hogy ők csak társházigazdái az eseménynek, ezeket a döntéseket az Alapjogokért Központra bízták.

A 2022-es konzervatív konferencián mondta el Orbán Viktor sikerének receptjét tizenkét pontban, amelynek negyedik eleme éppen a sajtóra vonatkozott: „Legyen saját médiád. A progresszív baloldal őrültségeit csak így lehet bemutatni.” Orbán szerint a baloldalnak van médiája, és az a baj, hogy a nyugati média a baloldali állásponthoz igazodik, valamint hogy „akik a riportereket tanították az egyetemeken, azok is balosok voltak”.

„A pártpolitikának és a sajtónak el kellene különülnie, azonban Nyugaton nem tartják be ezeket a szabályokat, a jobboldalnak pedig nincs olyan médiája, ami felvenné velük a versenyt, kivéve Tucker Carlsont. Éjjel-nappal olyan műsorokat kellene sugározni, mint az övé” – mondta a miniszterelnök.

Ehhez kapcsolódóan: Orbán Balázs: Aki uralja a médiát, uralja az országot