A Szerbia az erőszak ellen nevű koalíció a belgrádi szavazás megismétlését követeli, arra hivatkozva, hogy csalás történt a vasárnapi előrehozott parlamenti, tartományi és önkormányzati választásokon.
Miroslav Aleksić, az Európa-párti lista vezetője a fővárosi eredmény megsemmisítését kezdeményezte, miután azzal vádolta meg a kormányzó Szerb Haladó Pártot (SNS), hogy belgrádi bejelentett lakhellyel nem rendelkező emberek tízezreit szállította a fővárosba, hogy a maga javára billentse a mérleget.
„Olyan embereket hoztak szavazni Belgrádba, akik nem Belgrádban élnek. Több mint negyvenezer embernek osztottak ki igazolványt azért, hogy eljöjjenek, és a belgrádiakkal együtt szavazzanak” – mondta.
Az ellenzék hétfő estére tiltakozást jelentett be a városi közgyűlés és a választási bizottság épülete elé.
Ehhez kapcsolódóan: Aleksandar Vučić pártja nyerte Szerbiában az előrehozott választásokat
A szerbiai előrehozott parlamenti választást Aleksandar Vučić jelenlegi elnök pártja, az SNS nyerte meg csaknem 47 százalékkal. Az ellenzéki összefogás 23 százalékon állt a részadatok szerint. Bekerülhet még ezen állás alapján a törvényhozásba a Szerbiai Szocialista Párt (hét százalék), a jobboldali Remény koalíció (öt százalék), valamint A nép egy hangja nevet viselő, civilekből álló lista (öt százalék).
Ezzel szemben a Központ a Szabad Választásokért és a Demokráciáért (CeSID) és az Ipsos közvélemény-kutató jóval szorosabb eredményeket prognosztizált: az SNS-nek 38,4 százalékot, míg a legfőbb ellenzéki erőnek 35,1 százalékot.
Your browser doesn’t support HTML5
Daniel Serwer, az amerikai Johns Hopkins Egyetem politológiaprofesszora közölte, hogy kétségtelenül a Szerb Haladó Párt győzött, de nem tisztességes, számára erősen kedvező választási rendszerben.
A független Kutatási, Átláthatósági és Elszámoltathatósági Központ (CRTA) előző nap arról számolt be, hogy Bosznia-Hercegovinából és az egykori Jugoszlávia más utódállamaiból is szavazókat utaztathattak Szerbiába.
A választási bizottság hétfő este közli előzetes eredményeit, és ha sehol nem kell majd megismételni a voksolást, csütörtök estig a végleges adatok is meglesznek.
Ehhez kapcsolódóan: Amikor Orbán Viktor a külföldi, aki beavatkozik más országok választásába
Ivica Dačić külügyminiszter, a kisebbik kormánypárt, a Szerbiai Szocialista Párt vezetője gratulált az SNS győzelméhez, és közölte, hogy ahogyan a 2012-es hatalomváltás óta, a továbbiakban is együtt kívánnak működni a kormányzó erővel.
A politikus lesújtónak nevezte pártja választási eredményeit, és bejelentette, hogy kész lemondani a párt vezetéséről.
Az Orbán Viktor egyik első számú külföldi szövetségeseként számon tartott Aleksandar Vučić november 1-jén oszlatta fel a 250 fős parlamentet, miután egyre nőtt a nyomás a kormányon a tizenkilenc ember halálát okozó, májusi lövöldözések nyomán kirobbanó tiltakozások miatt.