Legalább 15 ezer követőt veszített a kormány amerikai lobbistája

A Twitter szerint ők 70 ezer összeesküvés-elméleteket terjesztő felhasználót töröltek péntek óta. Ennek a törlési hullámnak lehet a következménye az is, hogy Kovács Zoltán, a kormány nemzetközi szóvivője tweetjeit 200-al kevesebben követik.

A Szabad Európa decemberben mutatta be David Reaboit, akivel a magyar kormány azért kötött szerződést, hogy javítsa a magyar kormány amerikai megítélését.

David Reaboi nagy támogatója Donald Trumpnak, és főleg a Twitteren aktív. Tavaly év végén több mint 125 ezer követője volt Twitteren, mára azonban ez a szám 110 ezerre csökkent.

Ez minden bizonnyal összefügg azzal, hogy a Twitter hétfőn jelentette be, hogy több mint 70 ezer felhasználót törölt péntek óta. Főleg olyan felhasználókról van szó, melyek első sorban QAnon-hoz kötődő összeesküvés-elméleteket posztoltak múlt héten, miután Donald Trump elnök erőszakos támogatói meg több órára elfoglalták a Capitoliumot, az amerikai törvényhozás épületét Washingtonban az elektori szavazatok hivatalos összesítésének idején.

Ehhez kapcsolódóan: A trumpista alt-rightos szubkultúrában népszerűsíti magát a magyar kormány

Ha a Twitter valóban 70 ezer felhasználót törölt, és emiatt Reaboi 15 ezer követőt veszített, akkor ez azt jelenti, hogy a magyar kormány lobbistáját igen nagy arányban követték az összeesküvés-elméleteket terjesztők.

Maga Reaboi fent maradt a platformon. Ő nem is osztja meg közvetlenül a mindenféle bizonyíték nélküli kijelentéseket. Ugyanakkor támogatóan nyilatkozik az azokat terjesztőkről. A Twitter törlési hullámát irtásként értékelte, és szerinte a kitiltások nem azért történtek, mert a felhasználók összeesküvés-elméleteket terjesztettek volna.

Reaboi szerint amúgy a nagy technológiai cégeket megkerülő, autonóm gazdaságot kell létrehozni.

David Reaboi nem reagált a Szabad Európa interjúkérelmére, ám cikkünk megjelenése után nyilatkozott a Neokohnnak és a Magyar Nemzetnek is.

A Reaboi magyar kormánnyal kötött szerződésének részleteire vonatkozó kérdéseinkre még a Külgazdasági és Külügyminisztériumtól sem kaptunk választ, mert a válaszok összeállítása „veszélyeztetné a koronavírus elleni védekezés hatékonyságát".

Kovács Zoltán -200

Kovács Zoltán a kormány nemzetközi szóvivője​ ugyanezekben a napokban 200 követőt veszített Twitteren, ahol a törlések előtt 15 400-an voltak kíváncsiak az államtitkárra. Twitteren azt írta, hogy a nagy techcégek csak szóban állnak ki a tolerancia és a pluralizmus mellett, de valójában nem ennek megfelelően cselekednek.


Facebookon már hosszabban írt az esetről, immár magyarul. Szerinte a „tech-óriások legújabb hobbija”, hogy a nekik nem tetsző, általában konzervatív, jobboldali hangokat letiltják vagy felfüggesztik.

A Capitolium elfoglalása után léptek

Az elmúlt napokban több közösségi oldal ideiglenesen felfüggesztette az amerikai elnök felhasználói fiókját, kedvenc felülete, a Twitter, pedig végleg kitiltotta Donald Trumpot.

A Twitter közleményt adott ki az elmúlt napok törléseivel kapcsolatban.

„A Washington DC-ben történt erőszakos cselekményekre és az erőszak megnövekedett kockázatára való tekintettel péntek délután megkezdtük több ezer olyan fiók végleges felfüggesztését, amelyek első sorban a QAnon összeesküvés-elméleteit osztották meg” – áll a Twitter keddi blogbejegyzésében.

„Ezek a bejegyzések káros QAnon-nal kapcsolatos tartalmakat osztottak meg nagy mennyiségben, és elsődleges céljuk az összeesküvés-elméletek terjesztése volt” – írja a Twitter.

A QAnon támogatói olyan összeesküvés-elméleteket terjesztettek, amik minden alap nélkül azt állították, hogy Trump titokban pedofilok ellen küzd.

Ehhez kapcsolódóan: Tényleg joguk van a közösségimédia-cégeknek letiltani Donald Trumpot?

Donald Trump elutasította demokrata kihívója, Joe Biden győzelmét a 2020. november 3-ai amerikai elnökválasztáson, miközben széleskörű választási csalásra hivatkozott, bármilyen bizonyíték bemutatása nélkül. Ezzel szemben az általa kinevezett igazságügyi miniszter is megerősítette, hogy jogszerűen és szabadon zajlott a szavazás. A leköszönő elnök stábja és szövetségesei beadványok tucatjaival támadták meg a választási eredmény kihirdetését több államban, illetve a szövetségi bíróságokon.

Donald Trump erőszakos támogatói több órára elfoglalták az amerikai törvényhozás épületét 2021. január 6-án, az elektori szavazatok hivatalos összesítésének idején. Ez sem akadályozta meg Joe Biden elnökválasztási győzelmének hitelesítését, megnyitva az utat január 20-i beiktatása előtt.

Készült a Reuters tudósítása felhasználásával.

Ingyenes mobilalkalmazásunkkal bárhol és bármikor elérheti a Szabad Európa weboldalának tartalmát. Töltse le díjnyertes applikációnkat a Google Play vagy az Apple Store kínálatából!