Az aktuális pillanatfelvétel alapján az orosz atomenergia nélküli jövőt választó Csehországba és Lengyelországba jolly jokerként érkező szöuli ajánlat kiütötte a versenyből a franciákat és részben az amerikaiakat is. Akár az is bebizonyosodhat, hogy Kelet-Ázsia gazdasági tigrisének mindez csak a belépő volt a taroláshoz az EU-ban, az viszont biztos, hogy a dél-koreaiak paksi érdeklődését anno gyorsan lepöckölő magyar kormány most épp látványos sikereik miatt került kutyaszorítóba.
„Készítünk egy megvalósíthatósági tanulmányt a holland kormány kérésére is” – bukott ki Vang Dzsu-hóból, az atomerőműveket építő Korea Hydro & Nuclear Power (KHNP) elnökéből július közepén, a Cseh Köztársasággal kötött megállapodásuk bejelentésekor. Ha már belekezdett, gyorsan hozzátette, hogy részt vennének a hamarosan induló finn és svéd atomreaktor-pályázaton, és a lengyel kormánnyal is megbeszéléseket folytatnak a további beruházások megvalósíthatósági tanulmányáról. Mindez – legalábbis a szavak szintjén – látványos bizonyíték arra, hogy Dél-Korea valóban futtatni kezdte azt a nukleáris technológiai expanziós programot, amelyet a 2022 tavaszán Szöulban kormányra kerülő Jun Szuk Jeol ígért az országnak.
A dél-koreai nukleáris ipar óriásainak támogatásával hatalomra kerülő elnök fogadkozása, hogy 2030-ig legalább tíz reaktort exportálnak a világba, a jelek szerint épp a megfelelő időben történt. Egyrészt megélénkült Európa jó néhány kormányának távlati érdeklődése az atomenergia iránt, másrészt Dél-Korea épp lezárja eddigi egyetlen atomexport-beruházását (Barakah Atomerőmű, Egyesült Arab Emírségek). Ezzel ország-világ számára bizonyította: komplett nukleáris projektet képes nem ideológiai vagy nagypolitikai érdekek mentén, hanem piaci alapon megvalósítani.
Sok uniós tagország kíváncsi, mert bár az EU nem tette szankciós listára a Roszatomot, Magyarország kivételével sehol nem számolnak már ez ügyben az oroszokkal. A lassan három éve meghirdetett francia atomreneszánszról lépésről lépésre válik mind valószínűbbé, hogy 2035-ig legfeljebb a leépült nukleáris építőipar mozgásba lendítéséhez van elegendő muníció, ráadásul az amerikai ígéretek is nagyon lassan fordulnak a megvalósítás irányába. Szöul kezére játszik az is, hogy az atomerőműnél lényegesen kisebb és egyszerűbb rendszerek és berendezések miatt is biztonsági kockázatnak tekintik Kínát szerte Európában. Ha az ottani atomipar képessé válik is az eredményes expanzióra, valószínűleg inkább talál majd megfelelő célpontokat az ázsiai és afrikai színtéren. Más, meghatározó atomos országok nukleáris ipara (például Kanadáé és Indiáé) nem képes ilyen komplexitással külföldi beruházás lebonyolítására.
Az ígéretsziget
Kelet-Ázsia alig több mint Magyarország-méretű (100.210 négyzetkilométer) országa 51,7 millió ember otthona. A nagy népsűrűség (515 fő/négyzetkilométer) óriási gazdasági potenciállal társul: Dél-Korea a világ tizenkettedik legnagyobb gazdasága (a nominális GDP alapján), az ENSZ emberi fejlettségi indexe (HDI) alapján a huszadik. Aktuálisan az ország áramtermelésében a szén (30,9 százalék) és az atom (30,8 százalék) a fő energiaforrás, de Dél-Koreának lényegében e téren nincs saját természeti ásványkincse A földgázt Katarból, az olajat minden elérhető piacról, a szenet jellemzően Ausztráliából szerzik be. Az Észak-Korea miatt gyakorlatilag szigetként működő országban 26 atomreaktor működik, további négy blokk építés alatt áll. Az amerikai technológiai alapokról induló, de saját fejlesztési irányt kidolgozó Dél-Korea a világ hatodik legnagyobb atomerőmű-flottáját üzemelteti. Az iparág az elmúlt évtizedben korrupciós botrányba merült, ám az új elnök megválasztása irányváltást hozott az atomenergia lassú kivezetését hirdető kormányzati politikában. Ő sem tudta azonban elérni, hogy az eredetileg 2021-re és 2022-re befejezni tervezett Saeul–3 és 4 blokk elkészüljön. Előbbit legutóbb októberre ígérték, ehelyett két új blokk építési szerződését jelentették be; a két Saeul reaktor továbbra is finisel. Ráadásul az újonnan bejelentett beruházások sem frissek: még 2016-ban nyújtották be a Shin Hanul–3 és 4 építésiengedély-kérelmét, és 2022-re ígérték a beruházás végét. Most 2032 az első blokk építési céldátuma. A szeptemberben bejelentett új energiastratégia azonban nem csak az atomra figyel. A villamosenergia-termelésben a megújuló energiaforrások jelenlegi, tíz százalék körüli részarányát 2030-ra dupláznák, 2038-ra pedig tripláznák úgy, hogy abban már nem a nap és a szél, hanem a zöldhidrogén drasztikus térnyerését preferálják.
Látszólag mindent sínre tettek
Július 17-én Csehország aláírt egy megállapodást a KHNP-vel két új, 1000 MW-os atomreaktor építésére. Ezeket a már meglévő (a Paksi Atomerőművel egyidős, és ugyancsak négy darab VVER440-es blokkot hajtó) Dukovany Atomerőmű területére építtetné az állami tulajdonú ČEZ. A cseh energiaholding versenytárgyaláson, a francia EDF ellenében hozott döntésének lényege, hogy négyszázmilliárd koronából (mintegy 16,5 milliárd euróból) Csehország egy komplett nukleáris ipari szolgáltatási csomagot kap. Ebbe beletartozik a kétblokkos új erőmű megtervezésétől kezdve a teljes technológiai és gépészeti beszerzéseken, illetve az építésen és kivitelezésen át az üzembe helyezés, valamint az atomerőmű nukleárisüzemanyag-ellátásának legalább tíz évre szóló biztosítása is.
A dél-koreai all in one ajánlatot igazából a Team Korea konzorcium tette, amelybe a KHNP anyavállalata (KEPCO), a Daewoo több vállalata és a nehézipari öntvényekre specializálódott Doosan Enerbility is beletartozik. Fontos ismérve az iparági felvonulásnak is beillő konzorciumnak, hogy árajánlata lényegesen olcsóbb volt francia riválisáénál. A koreai médiaportál, a Hankyoreh meg is írta: a Team Korea ajánlatában az építési egységköltség a fele sem volt az EDF ajánlatában szereplőnek (a kilowattonkénti 3400 dollárra kalkulált árhoz képest a francia cég ajánlata 7500 dollár volt). Azt is közölték, hogy 2025 márciusáig meg kellene kötni a konkrét szerződéseket annak érdekében, hogy a teljesíthető idősávban maradjon a vállalás. A megállapodás úgy szól, hogy az első csehországi új blokk építése 2029-ben kezdődik és 2036-ra be is fejeződik, hogy a másodikkal két évvel később végezhessenek.
A két új dukovanyi reaktor építése mellett a KHNP (de az EDF is) további atomreaktorok építését javasolta Csehországnak – ki-ki a saját ajánlata részeként. Ezeket is elhelyezte már a térképen a ČEZ: a Temelín Atomerőmű területére építenék. A megrendelői képzelet máris előreszaladt: a dukovanyi építés részleteiről szóló tárgyalásokra készülő Petr Fiala miniszterelnök további 25 százalékos reaktorépítési költségcsökkenést helyezett kilátásba utóbbiakra. A koreai partnerek azonban hűteni igyekeznek a nekibuzdulást; szerintük a két új temelíni reaktor legfeljebb ugyanannyiba kerülhetne, mint a Dukovanyba ígért páros csak mai áron számolva. A cseh kormány jelenlegi ígérete az, hogy öt év múlva dönt.
Az ázsiai olvasókat a csehországi fejleményekkel kapcsolatban képbe helyező Hankyorehnek Park Dzsong-vun, a Dongguk Egyetem energetikai és elektromérnök-professzora levezette: a dukovanyi projektben bevállalt dél-koreai low budget nem vihető át az újabb beruházásra, mivel „a tényleges nyereség nem biztos, hogy nagy”. Márpedig ahhoz, hogy e szerződésekre igaz legyen, hogy „mindez Dél-Korea számára diplomáciai és gazdasági előnyt jelent, ami megerősítheti Jun Szuk Jeol elnök kormányát, különösen a belpolitikai kihívások közepette” – ahogy a szintén dél-koreai Maeil Business Newspaper megírta –, annak is teljesülnie kell, hogy az építők keressenek az üzleten.
Škoda-emblémás Rolls-Royce?
A november elején Budapest közlekedését napokra lebénító Európai Politikai Közösség (EPC) csúcstalálkozója a csehek számára nem az EU-ról vagy Orbán Viktorról szólt, inkább arról a cseh–brit miniszterelnöki privát találkozóról, amelyen Petr Fiala megerősítette Keir Starmernek az információt, hogy a ČEZ tényleg mintegy húszszázalékos részesedést venne a Rolls-Royce moduláris mini nukleáris erőművet (SMR) fejlesztő cégében. Starmer – miután Budapesten „megállapodtak a nukleáris ipari együttműködés elmélyítéséről”, további egyeztetésre hívta cseh kollégáját Londonba.
A brit–cseh közeledés érdekessége, hogy a dél-koreai elnök szeptemberi csehországi látogatása során szintén előkerült az SMR-téma. Dél-Korea idén tavasszal meghirdetett új energiaterveiben benne van, hogy 2035-ig megépítenék az első saját mini-atomerőművüket, a technológiát pedig exportálni kezdenék. Ez a terv a napokban Budapesten is elhangzott. A magyar–dél-koreai SMR-eszmecseréről Kaderják Péter (volt energiapolitikai államtitkár, jelenleg a BME Zéró Karbon Központ vezetője és a Magyar Akkumulátor Szövetség elnöke) beszélt egy civileknek meghirdetett energetikai fórumon.
Megállapodás van, pénz még nincs
A dél-koreaiak a Dukovanyba építendő új blokkokat tekintik az első, Európába exportálandó atomreaktoruknak. Ha a projekt sikerrel zár, megnyithatja az utat a kontinensen több hasonló megállapodás felé. A rangsorolás így is meglepő, mivel az ázsiai építőcég már Lengyelországban is kötött hasonló megállapodást, ráadásul majdnem két évvel korábban. A 2022 októberében aláírt szándéknyilatkozat szerint Lengyelország második atomerőművét építhetné meg a KHNP. Lengyel részről az állami energiaszolgáltató Polska Grupa Energetyczna (PGE) és a barnaszénerőműves Zespół Elektrowni Pątnów–Adamów–Konin (ZE PAK) volt az aláíró, de a szerződés belpolitikai hasznáért mindkét ország politikusai lehajoltak. Jacek Sasin miniszterelnök-helyettes az olcsó és stabil energiaforrás lengyelországi szükségét mantrázta, és a geopolitikai helyzetet húzta rá az atomenergiára, Csangyang Li energiaügyi miniszter pedig egy újabb nagyszerű alkalomnak nevezte, hogy országa nukleárisenergia-technológiát exportálhat. (Az első lengyel nukleáriserőműprojekt-megállapodást nem sokkal korábban, 2022 szeptemberében kötötték az Amerikai Egyesült Államokkal. A lengyel atomenergia-program célja, hogy a 2040-es évekre három atomerőmű dolgozzon az országban hat reaktorral.)
A szöuli aláírás után bő egy év kellett ahhoz, hogy kiderüljön: a második lengyel atomerőmű két APR1400-as reaktorból állna, és 2035-ig szeretnék felépíteni a pątnówi, lignittüzelésű erőmű telephelyén. Ehhez a szaktárca 2023 novemberében kiadta a szükséges elvi határozatot, és máris betervezte, hogy az itteni termelés (22 TWh/év) fedezi majd az éves lengyel villamosenergia-igény tizenkét százalékát. Nem volt nagy visszhangja, amikor a KHNP jelezte, hogy akár két plusz két blokk építését is elvállalná, annak már inkább, hogy 2024 márciusában a ZE PAK jelentette: a pątnówi telepen végeztek az előzetes helyszíni elemzésekkel, és „ígéretesnek ítélték egy atomerőmű elhelyezésére”.
A projekt tempónövelése érdekében ekkor a PGE és a ZE PAK vegyesvállalatot alapított. „Ma aláírtuk a megállapodást egy olyan társaság létrehozásáról, amely a koreaiakkal közösen biztosítja lengyel érdekeltségeit egy atomerőmű építésében” – jelentett be Wojciech Dąbrowski, a PGE igazgatótanácsának elnöke. Azóta a megvalósíthatósági tanulmányt, a helyszíni vizsgálatot és a környezeti hatásvizsgálatot készítik elő az építéshez.
Rövidre zárt érdeklődés
Miután a 2010-ben kormányra kerülő Orbán Viktor gyorsan világossá tette, hogy főként az atomerőművek érdeklik, és miután a Regionális Energiagazdasági Kutatóközpont ennek megfelelő modellezést publikált, nem meglepő, hogy az Egyesült Arab Emírségekben még csak éppen elkezdett dél-koreai atomerőmű-beruházás mellett Szöul a lehetséges magyar atomerőmű iránt is érdeklődni kezdett. Ennek az lett az eredménye, hogy 2012 és 2014 között több delegáció is járt Szöulban, illetve dél-koreai diplomaták és lobbisták kértek magyarországi találkozókat. Leginkább az érdekelte őket, hogyan tudna kapcsolódni a technológiai iparuk a magyar igényekhez – csak azt nem sikerült kideríteniük, hogy mik a magyar igények.
Több alkalommal meghívták a magyar delegációt a koreai atomenergia-szimpóziumra, ahol a házigazdák elmagyarázták, miért nem történhet fukusimai szintű katasztrófa a dél-koreai atomerőművekkel, cserébe pedig arra voltak kíváncsiak, hogy milyen atomipari beruházásban gondolkodik a magyar kormány. „Legtöbbször annyit mondhattunk, hogy mi Magyarország célja az atomenergia felhasználásával kapcsolatban. Hazafelé azonban mindig jeleztük, hogy ebben a témában fokozott az érdeklődésünk” – mondta a Szabad Európának Pallos Levente, aki a 2010-es évek elején külgazdasági szakdiplomataként dolgozott Szöulban. Ez idő tájt kezdtek dolgozni a magyar–dél-koreai gazdasági vegyes bizottságok, ami néhány alkalommal miniszteri, többször pedig államtitkári szintű látogatást jelentett Magyarországról; de hiába.
Az atomerőmű-építés iránti érdeklődés nem jutott el komolyabb, akár csak előtárgyalási szintre sem, Budapesten is csupán néhány háttérbeszélgetésre futotta, míg 2014 januárjában – az előzetesen ígért pályázat, illetve versenytárgyalás meghirdetése nélkül – Orbánék az oroszoknak adták a paksi projektet. Így az arab világ első atomerőművét építette csak meg Dél-Korea: a Barakah erőmű blokkjai átlagosan több mint három év csúszással és az eredetileg vállalt húszmilliárd dolláros építési összköltséghez képest mintegy ötmilliárd dolláros felárral készültek el, a magyar–dél-koreai üzleti kapcsolatokban viszont az akkumulátorgyártás kapta a főszerepet.
Mit tudnak a dél-koreaiak?
„A dél-koreai büszkeség úgy érthető meg, hogy számukra Kína árnyékában évtizedek óta nincs más út, mint az előremenekülés. Úgy tartják, hogy az innováció és a saját fejlesztések mellett a folyamatos kapcsolatépítés hozta meg számukra a Samsung- és a Hyundai-féle globális sikereket” – magyarázza Pallos Levente, aki ma már a két ország közötti kereskedelem üzleti tanácsadója. A szakember szerint fontos megérteni, hogy a nagy, állami háttérrel megtámogatott koreai szerződések célja – a tisztes haszon mellett – a szerteágazó és hosszú együttműködési lehetőségek biztosítása. Dél-Korea nagy előnye – tette hozzá –, hogy a szerződésekért cserébe nem vár el olyan politikai elköteleződést, mint a nagyon nagy országok. Ez a harmadik utas hozzáállás azzal társul, hogy – gazdasági-politikai helyzetükből eredően – a legtöbb szegmensben lefedik a teljes iparági vertikumot: az autóiparban, az IT- és más elektronikai eszközök és gépek gyártásában, de a teherhajókkal kapcsolatban is képesek kiszolgálni az adott iparág minden kívánságát. Igaz ez az atomenergiára is.
Jeremy Gordon független atomenergia-tanácsadó azzal magyarázta a The Straits Timesnak Dél-Korea megerősödését és európai jelenlétét az atomerőmű-építési szegmensben, hogy „Koreának teljes hazai, tapasztalt ellátási lánca van, az iparukban megvan a biztosíték egy olyan kormányról, amely stratégiailag elkötelezett az atomenergia mellett energiabiztonsági, gazdasági és éghajlati okokból, ami az egész koreai nukleáris ökoszisztéma magabiztosságát adja a beruházáshoz”. A Bloombergnek ezt azzal egészítette ki Matt Bowen, a Columbia Egyetem energiapolitikai vezető kutatója, hogy „ha Dél-Korea képes lesz észszerűen irányítani a csehországi reaktorépítést, nem lepne meg, ha más országoknak is eladnának belőle”. Augusztusban híre is ment, hogy a KEPCO norvég, svéd, finn, holland, szlovén és kazah megkeresést kapott, a Nuclear Business Platform nemrég pedig arról értekezett, hogy Szöul ez irányú tudása nemcsak Európában, de Délkelet-Ázsiában (például a Fülöp-szigeteknek és Indonéziának) is sokat érhet – gyorsan növekvő energiaigényeinek kielégítésére Kína bevonása nélkül lehetne hozzájutni fejlett nukleáris technológiához, illetve az ehhez szükséges humán tőkéhez.
A dél-koreai atomerőmű-építési projektek pénzügyi oldalán fontos tényező, hogy a megállapodásokat kötő KHNP anyavállalata, a KEPCO állami cég. Ez azt is jelenti, hogy gördülékenyebb a kapcsolata az állammal, mint egy magáncégnek. Bár a dél-koreai gazdaság nem teljesít túl jól, a hitelképességgel egyelőre nincs gond. „Van elég pénzük arra, hogy egyszerre építkezzenek a cseheknél és a lengyeleknél, de az is nagyon fontos számukra, hogy az atomipari beruházások belesimuljanak a többi nagyberuházás közé” – mondta Pallos Levente. Utóbbira Lengyelországban az is bizonyíték, hogy Dél-Korea szerepel a legnagyobb közvetlen befektetők top 10-es listáján, de az is, hogy amikor tavaly júliusban Jun Szuk Jeol és Andrzej Duda Varsóban találkozott a Korea–Lengyelország Üzleti Fórumon, 350 cégvezető kísérte a koreai kormányzati delegációt. Végül harminchárom megállapodás született – és ebből csak hat köthető a nukleáris iparhoz.
Ezzel együtt igaz, hogy nem zökkenőmentes a dél-koreaiak lengyel atomerőmű-építésének előkészítése. Míg a varsói kormány szeptemberben az Európai Bizottság jóváhagyását kérte az első, az amerikai erőmű finanszírozásához (a projektbe lengyel oldalról bevont, állami tulajdonú Polskie Elektrownie Jądrowéba hatvanmilliárd złotys – mintegy 15,5 milliárd dolláros – állami pénzt pumpálnak, amit a lengyel költségvetésből kell majd kiszívni), a dél-koreai beruházásnak nincs efféle támasza. Októberben Dunald Tusk arról beszélt, hogy az amerikai projekt esetében „szinte a teljes anyagi terhet magunkra vállaljuk”, a dél-koreaihoz viszont „pénzügyi partnereket kell keresnünk”. Hogy találnak-e, idővel kiderül. A finanszírozhatóság ugyanakkor kérdéses Csehországban is: a Balkan Insight friss elemzésében olvasható, hogy „továbbra is fennáll a gyanú, hogy veszélyesen alulárazott a KHNP pályázaton nyertes ajánlata (…) az pedig korántsem biztos, hogy Prága képes lesz átnyomni a második reaktor állami támogatását”. Martin Jirušek, a brnói Masaryk Egyetem energetikára szakosodott adjunktusa a hatalmas pénzügyi igények és az építéshez szükséges idő szűkössége miatt irreálisnak nevezte azt a cseh kormányzati tervet, hogy több nagy teljesítményű blokkot építsenek az országban.
Repkedő dollártízmilliárdok
A lengyel atomerőmű-építési program élesítésekor, 2022-ben a Politico összegyűjtötte, hogy ki mit mennyiért ajánlott Varsónak:
- a KHNP hat APR1400-as reaktor építésére (összesen 8,4 GW teljesítménnyel) jelentkezett, és 26,7 milliárd dolláros árajánlatot tett;
- a Westinghouse hat AP1000-es blokkot (összesen 6,7 GW teljesítményt) ígért 31,3 milliárd dollárért;
- a versenyből ekkor – leginkább az Olkiluoto–3 és a Flamanville–3 fiaskói miatt – kiejtett EDF ajánlata 33–48,5 milliárd dollárra vonatkozott attól függően, hogy négy vagy hat blokkot rendelnek az 1600 MW-os EPR-egységekből.
A ma már érvénytelen árcédulák nem értéktelenek, mivel segítik a reálisabb helyzetértékelést, láthatóvá teszik például, hogy a lengyel csőbe töltött projektek milyen messze vannak még a céltól. Néhány hónapja a Bloomberg arról számolt be, hogy a 2025-ös lengyel költségvetésből 4,6 milliárd złotyt (1,2 milliárd dollárt) „az ország első atomerőművének fejlesztési kezdeményezésére” címkéztek fel. A napokban megjelent az első olyan hír is, amely valóban az építéshez kapcsolható pénzköltési szándékról szól: az amerikai EXIM Bank több mint 17 milliárd dolláros érdeklődést jelzett a projekt iránt. Ez a pénz azonban nem biztos, az inkább, hogy ennyi nem lesz elég a kétblokkos amerikai atomerőműre Lengyelországban.
A fenti tizenmilliárdos ajánlatok – ahogy a Csehországban nyertes low budget összeg – kijelölik a Paks II.-projekt valódi pénzügyi kontúrjait is. A hivatalos magyar kormányzati kommunikáció 2014 óta azt hangsúlyozza, hogy az atomerőmű-építés tízmilliárd eurós orosz hitelre támaszkodik, ehhez két és fél milliárd eurót teszünk majd hozzá. A szerződés fix áras – ez volt a hivatkozás, és ennyi biztosította a kommunikációs bunkert azoknak, akiknek nyilatkozniuk kellett az újra és újra csúszó projektről. Jákli Gergely, a Paks II. Zrt. vezérigazgatója még idén májusban is úgy nyilatkozott, hogy „a 12,5 milliárd eurós kulcsrakész ár továbbra is érvényben van az orosz fővállalkozóval”, és hogy „nem spekulálna” a projekt drágulására.
Fixár-fosztás
Ehhez képest teljesen új irányt jelöl ki ez ügyben egy november 19-én benyújtott törvénymódosítási javaslat. Az atomtörvényhez (2015. évi VII. törvény) benyújtott módosítás fő indoka az, hogy „a beruházás meghiúsulása nagyobb kárt okozna, mint annak esetlegesen módosult feltételekkel történő befejezése”. Ennek igazolása nem lehetséges, mivel harminc évre titkosították a Paks II.-szerződést, így ezek az információk sem megismerhetők. A jogszabály-módosítás lényege azonban így is egyértelmű: a fix áras szerződés helyett a kormány szabadjára engedné a projektköltségeket. Ezt a törvény 3. §-ába illesztett egyetlen mondattal sikerülhet elérni, amely így szól: „(8) A létrejöttének napjától számított tíz év elteltét követően a Beruházás megvalósítására vonatkozó fővállalkozási szerződést (a továbbiakban: EPC-szerződés) a tulajdonosi jogokat gyakorló szervezet előzetes hozzájárulásával a Megrendelő úgy is módosíthatja, hogy az EPC-szerződés feltételeinek, illetve ellenértékének megváltoztatásakor – a hatályos EPC-szerződésben foglaltaktól függetlenül – elsődlegesen a Beruházás megvalósítását késleltető, hátráltató bármely körülmény elhárításához fűződő érdeket vagy az EPC-szerződés megkötésétől eltelt időtartam vagy más, a Beruházást közvetlenül, illetve – a Fővállalkozó vagy az alvállalkozó tevékenységét érintően – közvetett módon hátrányosan befolyásoló hazai vagy nemzetközi gazdasági hatás következtében az EPC-szerződésben meghatározott ellenérték növelését indokoló, Fővállalkozó által bemutatott vagy a Megrendelőnek más módon tudomására jutott körülményt veszi figyelembe.”
A nehezen értelmezhető, de a projektben az építéshez kapcsolódó többletköltség-igényre tág határokat megszabó passzus mondandója, hogy a tízmilliárd eurós orosz hitel nem elég a Paks II.-beruházás befejezéséhez, a csúszások, az építést hátráltató tényezők beárazhatók és kifizettethetők a megrendelővel. Ehhez még el kell fogadtatni Brüsszelben az új blokkok tervezési, beszerzési és kivitelezési kérdéseit tartalmazó EPC-szerződés módosítását (2015-ben a Magyarország ellen a Paks II.-szerződések miatt indított eljárások végén, 2017-ben az EB ezt az akkori zöld jelzés feltételül szabta).
A KHNP lengyel- és csehországi ajánlatai sem mutatnak mást, mint hogy szükség van a paksi fixár-fosztásra, mert az aktuális és reális költségszint inkább a duplájához közelít.
Az atomerőmű-építés költségigényeinek elszállásáról a Westinghouse és az EDF is tudna mesélni. Előbbi az Egyesült Államok történetének legdrágább atomerőmű-építését végezte Georgiában: a Vogtle–3 és 4 építése hét évvel tovább tartott és 21 milliárddal többe került az eredetileg tervezettnél. Utóbbi viszont a valaha volt legdrágább atomerőmű-építési projekt gazdája az Egyesült Királyságban: a Hinkley Point C-építkezés, amelyet 2025-re kellett volna befejezni, akár 2031-ig is csúszhat, az építkezés költséghatárát pedig idén januárban 34 milliárd fontnál húzta meg az EDF, ami majdnem a duplája annak, mint amennyit 2016-ban ígértek.