A festőművész szerint a Fidesz kicsit nyugesz lett. Ahhoz viszont, hogy az emberek bármiben hinni tudjanak még, egy kis lazaságot, vicceskedést és mindenképp más témát akarnak látni, ugyanis már elegük van a rettenetes élet-halál harcból, a pontosan délben zajló párbajokból.
Mennyire viccesek a politikusok?
Jó volna, ha viccesek volnának, de inkább tragikomikusak. Mivel tőlük függünk, nem tehetünk mást, mint hogy nevetünk rajtuk. A humorfaktoruk az utóbbi pár évben sajnos jelentős mértékben romlott, ezért meg kell próbálni felülemelkedni, és valahogy derűt csiholni ezekből a helyzetekből. Igaz, egyre brutálisabb a világ, ez pedig arra ösztönzi a művészt, hogy keményebben fogalmazzon.
Az elmúlt időszakban nem is festett politikusokat.
Valóban, néhány hónapig nem foglalkoztam közvetlen politikai témákkal, belső emigrációba vonultam. Olyanokról festettem, akiket hozzám hasonlóan körön kívül helyeztek. De ez csak egy kitérő volt, amolyan melankolikus fázis, lassan ideje visszatérni a csatatérre. Bár nehéz lépést tartani az eseményekkel, de már új sorozaton dolgozom, az alkotások pedig sokkal politikaközelibbek lesznek. Új magyar népművészet munkacímen fut.
Újra feltámad a Rózsa Sándor-os, betyáros romantika?
Ő valóban szerepelt már nálam. A legutóbbi, Tanmesék a világ legfejlettebb demokráciájáról című albumom borítóján ott van Rózsa Sándor, ahogy Elvis Presley-ként ránk szegezi a pisztolyát, és megvédi tőlünk az EU-t. Ennek erős áthallása van az aktuális politikai helyzettel, hisz szeretett kormányunk is hadban áll többek között az unióval. De ebben az új sorozatban valódi hősök szerepelnek majd. Az első Mészáros Lőrinc, aki igazi népmesei karakter: miután összejön az aranyhallal, a szegény gázszerelőből felfoghatatlanul gazdag ember lesz.
Mennyire nevetünk még ezen?
Mivel a Lipótot rég bezárták, és a többi pszichiáter nincs felkészülve tömegek fogadására, valamit ki kell találni, hogy ezeket a stigmatizált viszonyokat feloldjuk, és bízzunk a javulásban.
Tavaly novemberben az Index podcastjában azt mondta, hogy az emberek kiszolgáltatottak a politikai rendszerek ígéreteinek és szlogenjeinek. Pedig milyen jó lenne ezeket komolyan venni, azaz ha valaki békét ígér, arra lehetne is számítani.
Igen, mert állandóan háborúban állunk, ha nem is fegyveresben, hanem szellemiben. Ez pedig sok időt és erőt elvesz. A háborús rendszerek jönnek-mennek, közben meg elmúlik az életünk.
A Facebook-oldalán azt írta: „Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy kis ország, amely hosszú rabsága után végre szabad lett, azonban nemigen tudta eldönteni, hogy azzal mit is kezdjen. Legyen orosz, osztrák, török, amerikai? Vajon mit akar az éhes nép és a testében lakozó sok kukac? – Magyar legyen! – kiáltott fel ekkor a fiatal, harcos Viktor, ami a népnek nagyon tetszett, gyorsan megválasztotta, megtette a királyának, a régit meg kirúgta. Viktor eleinte jó király volt, kedveskedett, harcolt, iparkodott, majd ahogy múltak az évek, elfáradt, egyre több gondja lett, hol más királyokkal acsarkodott, hol meg a koronáját a barátai társaságában próbálgatta, s miközben nem figyelt oda, a kukacok jóllaktak, de a nép éhes maradt. Ekkor egyik tanítványa és hercege gondolt egyet, otthagyott királyt, várat, mulatságot, mindent, a nép elé lépett, s ezt kiáltotta: Azért vagytok éhesek, mert a király mindent eleszik előletek! Ha enni akartok, megsúgom, kit akasszatok!”
Az a helyzet, hogy a magyar politika váratlanul döbbenetesen izgalmassá vált, pedig hosszú éveken át patthelyzetben volt. Korábban folyton óriásplakátokról értesültünk arról, hogy éppen kire kell haragudnunk. Most viszont több fronton zajló, izgalmas küzdelem alakult ki egy morcos és egy szórakoztatóbb, közösségi médiában ütős, akár celebeszközöket is felhasználó politikai ellenfél között. Ez egy új korszak tükre, a korábbi technológiákkal szemben teljesen más kommunikációs felfogás, ami az eddigi politikai filozófiát nagyon zavarba hozta.
Magyar Péter Fidesszel szembeni fellépéséről beszél?
Abszolút. Néha ugyanis a félelmet kiváltó óriásplakátnál hatékonyabb lehet, ha valaki palacsintát süt vagy latte avokádót készít. Egy fokozat után ugyanis a riogatás már nem működik.
Eljutottunk erre a fokra?
Igen. Az emberek optimizmusa és életkedvtartalékai kimerültek. Ahhoz, hogy bármiben hinni tudjanak még, egy kis lazaságot, vicceskedést és mindenképp más témát akarnak látni. A rettenetes élet-halál harcból, a pontosan délben zajló párbajokból ugyanis már elegük van. Pedig ezeknek még most sem látni a végét.
Így folytatja előbb említett Facebook-posztját: „Az ifjú herceg okosan szervezkedett, hatalmas sereget állított a király ellen, de a királynak is nagy volt: ő fent a várban tengernyi ágyúgolyóval, katonával, lent a herceg a néppel és az akasztófával. Vajon mi lesz? Sikerül-e a királyt a várból kicsalogatni? Elüldözni? Pincébe zárni?”
Igen, mondom, teljesen más a módszer: az ágyúgolyókkal szemben Magyar Péter palacsintát süt. És ami fontos: van egy hatalmas generációs különbség is. A fiatalok szívesen látnának színes, vicces, elgondolkodtató vagy akár provokatív kulturális eseményeket, amikre most alig van esélyük. Ma sok kortárs múzeumigazgató vagy galériavezető nyugdíjaskorban van. A Fidesz kicsit nyugesz lett. Pedig lenne igény arra, hogy a fiatalok olyan életszerű, szívükbe markoló eseményeken vehessenek részt, amiket nem cenzúráznak és pasztörizálnak legalább ötszázszor.
A Telexnek azt nyilatkozta, hogy figyeli a közéletet, rendszeresen kijegyzeteli, hatással vannak önre az események.
Két évtizeden át voltam publicista, kritikákat is írtam. Egy idő után a közéleti témák valóban megjelentek a művészetemben. Ezek sokszor szórakoztatók, de egyben az aktuális történelmünk és a sorsunk is megjelenik rajta. Persze röhöghetünk azon, hogy milyen emberek határozzák meg az életünket, de mivel ebből a helyzetből nem tudunk kilépni, ezért megpróbálom őket feldolgozni. Most például egy Bese Gergő-portré lenne esedékes.
Téma valóban van bőven: lehallgatás, titkosszolgálati beépülős akció, kémtoll a pártirodában, szex, szeretők, zsarolás, agyhalottazás, nyuggerkommandózás – folytathatnám.
Igen, ezek tényleg teljesen új témák. Igaz, egy korábbi festményemen szerepelt, ahogy a lehallgató tisztek egymást hallgatják le. De most a mesterséges intelligencia belépett az életünkbe, pár kattintással szinte bármit össze lehet hozni az ellenfeleinkről. Mindez persze azt is felveti, van-e szükségünk még realizmusra vagy valós művészetre, hisz otthon pár perc alatt bárki elkészíthet egy Van Gogh-képet. Ez nyilván túlzás, de maga a gondolat, hogy a hazugság pótolhatja a valóságot, a politikára is hatással van. Előállíthatunk és közzétehetünk olyan dokumentumot vagy mozgóképet, ami szöges ellentétben áll azzal, amit az illető a valóságban mondott vagy tett. Hisz bárki szájmozgását és hangját át lehet ültetni bárkiére. Innentől fogva házi körülmények között bármilyen lejárató anyagot meg lehet konstruálni.
Hova vezet ez?
Ez is csak egy divat, idővel kevésbé lesz a figyelem középpontjában. Remélhetőleg megtanulunk viszonyulni ahhoz, hogy mit hiszünk el, és mit nem. A komolyabb hírportálok kénytelenek lesznek jobban megszűrni a hírek forrásait, hogy hitelesek maradhassanak, különben tényleg mindenki azt hazudhat, amit akar. Bármit állíthatunk, bábeli zűrzavar előtt állunk. Kérdés, mennyire tudunk úrrá lenni ezen. Most úgy látom, előbb-utóbb rendeződik majd, de kétségtelenül hatalmas kihívás, és vannak korlátai.
Magyar Péter ma a legérdekesebb és legmegfesthetőbb közéleti személy?
Igen, most ő az egyik főszereplő. A belső emigráció időszaka alatt is festettem róla képet, a cowboyos Orbán Viktor-os a harmadik. Az elsőn egyedül van, a másodikon altatót énekel Orbán Viktornak, aki anyaszerepben látható. Mivel az utóbbi időben nagyon kiélezetté vált a viszonyuk, ezért került elő a cowboyos metafora, ahol már párbajoznak.
Találkoztak, amikor Magyar Péter megvette ez utóbbi műalkotást?
Nem, az ügyet a galéria intézte. A kiállításmegnyitóra ment el, senki nem tudott róla, a szervezőket is meglepte az érkezése.
Másik festményének a címe: Schadl György és Völner Pál a börtönbudi tisztítása közben fényes visszatérését tervezi a Southpark műtermében. A korrupció mennyire viszi át az ingerküszöböt?
Talán túl optimista vagyok, hisz kezükben vécédugaszolóval harcolnak. De jogos a felvetés, mert a magyar szavazók korrupcióhoz való viszonyát a betyárromantika valóban kicsit megzavarta. Hisz természetes, hogy a mi hőseink lopnak, ez így volt az előző rendszerben és korábban is. Most viszont jelentősen megváltoztak az emberek megélhetési lehetőségei. Miközben egy olyan brutálisan gazdag réteg alakult ki, amelynek tagjai egészen más dimenzióban élnek és gondolkoznak, a lakosság jelentős része erős leszakadásban van. Az IKEA-ban ugyan még tudunk szalvétát vásárolni, de hogy gyereket vállaljunk-e, és ha igen, vajon lesz-e hol laknia, nos, ezekre a kérdésekre nem tudunk túl rózsás válaszokat adni.
A vidéki városokban, kistelepüléseken adott koncertjeiken ez mennyire érezhető?
A kultúrafogyasztási szabályok jelentősen megváltoztak. Egyre kevesebb van érzékeny, fiatal, befogadó közönségből. Budapesten sokan eljönnek a koncertjeinkre, de a vidéki klubhálózat már alig működik, ott sokkal erősebb a leszakadás, a hétköznapi szórakozásra nem nagyon jut. Persze mi is sok nehézséggel küzdünk. A hivatalos rádiókban talán még soha nem játszották a számainkat. Csak a Facebookon és az interneten tudunk kommunikálni a közönséggel. Igaz, sokan ismernek, hisz régóta csináljuk, de ahol nincs underground tradíció, és nem nyitottak az urbánusabb zenékre, ott valóban sokkal nehezebb.
Fideszes vezetésű városokban bérbe merik adni a kultúrházat?
Mi odáig el sem jutunk. A festményeimet sokan ismerik, és ki is állítanák, de előfordult, hogy visszamondták, mert a szervező nem tudta, hogy nem szabad. Vidéki városok fesztiváljain is többször megijedtek. Az a szemlélet uralkodik, hogy elvtárs, jobb, ha semmit se csinálunk, mert abból nem lesz baj. Ez az öncenzúra nagyon elkeserítő, reméljük, egyszer ebből is kigyógyulunk.
Mennyire félnek az emberek?
Most sokkal jobban, mint régebben. Nem is lehet tudni, hogy ez mennyire generált, vagy inkább a saját pozícióikat védik. Mindez összecseng korábbi történelmi korok rossz tapasztalataival. Ma már jó pár olyan múzeum és helyszín van Budapesten is, ahol egyáltalán nem lehet kiállítani.
Nagy állami múzeumokban sincs esély?
Szóba se kerül. Pedig nem biztos, hogy ezek miatt a képek miatt dől meg a hatalom, sőt jóval szimpatikusabb lehetne, ha engedékenyebb volna. De ma már senkinek nem érdeke, hogy színvonalas, mindenkihez szóló kultúra legyen, a kiállítóhelyek spórolnak, vagy egyáltalán nincs pénzük. Az biztos, hogy ami kritikus, azt ma már nem lehet kiállítani.
A Telex podcastjában azt is mondta, hogy jó pár NER-kötődésű ember vásárolja a baloldali alkotók műveit.
Igen. Egyesek, miközben azt hangoztatják, hogy a néptáncot meg a citerázást szeretik, közben az irodáikban trendi, baloldali művészek alkotásaival veszik körül magukat. Így akarják demonstrálni a nyitottságukat, előítéletmentességüket, hogy nincsenek elmaradva és nem szűklátókörűek. Teljesen skizofrén állapot.
A kegyelmi ügy esetében is azt láthatta a választó, hogy a Fidesz kommunikálja a gyerekvédelem fontosságát, miközben a valóság mást mutat.
A kérdés, miért nem veszik ezt észre az emberek, és miért nem befolyásolja a véleményüket. Talán azt akarják látni, amit hisznek, vagy csak annyit látnak, amennyit elhisznek. Innentől kezdve pedig nem probléma semmi. Mint egy naiv mese, amiről elhisszük, hogy tényleg megtörtént.
Az viszont valóság, hogy tavaly szeptemberben Szarvas Attila XVIII. kerületi kereszténydemokrata képviselő annyira felháborítónak, istenkáromlónak és keresztényellenesnek találta Schmidt Szűz Mária a kisded Ungár Péterrel a NER templomában című festményét, hogy követelte a Kondor Béla Közösségi Házban rendezett, A dadaizmus győzelme elkerülhetetlen! című kiállításának bezárását.
Az egész tényleg olyan, mint egy népmese. Mert ha ez valóság, akkor elájulunk tőle. Két okból fogadtam el, hogy kiállításom legyen a XVIII. kerületi Havanna lakótelepen: egyrészt mert ott is értékes emberek élnek, másrészt megmutatkozási lehetőség, hisz egyik múzeum sem kér fel. De amikor egy képviselő csak azért megy ki a világ végére egy haverral, hogy jegyzeteljen meg fotózzon, majd az erkölcs jegyében feljelentést tegyen, az önmagában teljesen szürreális. De nincs vége: ír egy Facebook-posztot, amelyben a kiállítás bezárását követeli.
HUNGARY-ARTS-MARIAS
Mennyire lepte meg mindez?
Semennyire. Ma olyan emberek képviselik a kultúrát, akik azt sem tudják, mi az. Az, hogy ez a festmény megbotránkoztató lenne, nevetséges. Sokkal szomorúbb, ami a későbbiek során történt. A kultúrház ugyanis védekezésképp letakarta az egyik képemet, és 18-as karikával látta el. Ezzel viszont csak fokozta a népszerűségét, mert mindenki azonnal odament, felhajtotta a függönyt, hogy megnézze. Ennél nagyobb reklámot nem is kaphatott volna. Később viszont a teremben egyre több láthatósági mellényes közterületi hivatalos személy került elő, akik csak azért rontották a hangulatot, hogy az emberek ne nézzék meg a kiállítást. Ez elképesztő. Miközben megmosolyogjuk, ez az elmebaj publikus és legitim szintre emelése.
Ha lenne ott egy újabb kiállítása, a művelődési ház bevállalná?
Valószínűleg megpróbálnának tartózkodni, hogy ne ismétlődhessen meg egy ilyen éles helyzet. Sok ott dolgozó pozíciója és egzisztenciája függ a következő választás eredményétől. Mindez az öncenzúrára hajt: inkább ne csináljunk semmit, abból nem lehet baj. Kerüljünk minden politikai kérdést, amiből öngól lehet. Látszólag technológiailag nagyon fejlettek lettünk, már-már újabb Gagarinokat küldünk a világűrbe, lassan ott is vagyunk. Közben a Havanna lakótelepen nem jelenhet meg egy Henri Rousseau-parafrázis, egy 150 évvel ezelőtti festmény megidézése. Amit akkor lehetett Párizsban, azt most ne lehessen Budapesten. Szóval a félelem erősödni fog, ami egyre dadaistább és abszurdabb helyzeteket teremt. Nagyon sok olyan harcászati eszköz kerül elő, amiket eddig el sem tudtunk képzelni.
A kereszténység védelme az egyik fő kormányzati üzenet. Ön megfestette azt is, ahogy Orbán Viktor és Áder János megkereszteli Ferenc pápát.
Foglalkoztatnak azok az abszurditások is, ahogy a vallásokat ideológiai és manipulációs célokra használják. Volt egy olyan korszak, amikor a hivatalos politika azt állította, hogy sokkal keresztényibb, mint a Vatikán és Ferenc pápa. Gyönyörű téma, engem is inspirált. Ebből jött a feldolgozás: a pápa megdöbben ezen, ezért mindannyiunk örömére megkereszteli őt Orbán és Áder János a Balatonban. Ezt közvetíti a tévé, átveszi a CNN, így mindenki látja, hogy mi vagyunk a legkeresztényibb ország.
A 2015-ös válság idején a menekültek védelme és befogadása mellett felszólaló egyházfőről Bayer Zsolt azt írta: „A pápa vagy egy demens vénember, aki teljességgel alkalmatlan a pápai poszt betöltésére, vagy egy gazember.”
Igen, ő is rendkívül inspiráló személyiség. Meg is festettem, ahogy annak idején megbánja, hogy átvette, és visszaküldi a lovagkeresztjét. Emlékezetes, hogy amikor megkapta, tiltakozásként sokan visszaküldték az övéket. Erre jött ez a reakció, ami humoros volt, hisz mindenki tudta, hogy úgysem teszi meg. Visszatérve a pápás kijelentésére: ezek az üzenetek valóban brutálisak. Mégis eljutnak oda, ahová szánják őket, és ki is váltják a kívánt hatást. Még akkor is, ha az egész teljesen ellentmondásos.
Lehet ma a kereszténységgel viccelni?
Itt már senki nem vesz komolyan semmit. Azt sem, ami a Bibliában van, ne vicceljünk már. Lazán azt mondják: majd írunk egy jobbat, csinálunk egy új kiadást, cenzúrázzuk, és kihúzzuk, ami nem tetszik. Így nem tízparancsolat lesz, hanem ötparancsolat, méghozzá úgy, ahogy nekünk megfelel. Pont ilyen az állandó alkotmányátírás is: úgy változtatják a játékszabályokat, ahogy nekik épp megfelel. A kérdés inkább az, hogy a kereszténység, demokrácia, jóhiszeműség, szabadságpártiság kifejezés egyáltalán jelent-e még bármit is.
Jelent?
Már nem. Annyira összezavart és kifakított jelentésű szavakká váltak, hogy a mai közbeszédben inkább viccesek. Jó volna, ha egyszer majd újra komolyan vennénk ezeket.
Még egy kis kereszténység. Egy másik képe: Kósa Lajos megkereszteli Darth Vadert válaszként Magyar Péter debreceni nagygyűlésére. Ehhez azt tette hozzá: „Kósa Lajos megtalálta a legmegfelelőbb, leghatékonyabb és legmeghatóbb választ Magyar Péter debreceni nagygyűlésére: ahelyett, hogy anyák napján mindenféle embereket gyűlölködve lázítana, inkább megmutatja, mit tesz egy hívő keresztyén ember!”
Semmi nem a logika szerint működik. Ilyen értelemben Kósa Lajos az egyik legszínesebb szereplő, több nagy klasszikusát szinte mindenki ismeri. Amúgy felkészült, polgármesterként számos értelmes dolgot csinált is. De olykor megszólal a népmesei énje, ahogy más politikusok esetében is, ilyenkor kis hősökként tudjuk őket elképzelni.
Magyar Péter a Lúdas Matyi–Döbrögi-kapcsolatot emlegeti.
Igen, és ez valóban rendkívül hatásos kommunikációs eszköz. Ezek a történetek ugyanis nagyon mélyen benne vannak a magyar néplélekben, és ha a szereplőket rájuk cserélik le, az biztosan működni fog.
Magyar Péter banános válaszüzenete a gatyában turkálós Fidesz-támadásra mennyire működött?
Most ezen a szinten zajlik a harc. Magyar Péter rengeteg energiát fordít arra, hogy válaszoljon az őt karaktergyilkoló vádakra, a támadásokat amúgy ügyesen kezeli. A banános párhuzam estében az a kérdés, hogy az a Fidesz részéről gól vagy öngól lett. Felháborodást akartak kiváltani, miközben inkább szimpátia lett belőle. A férfiassághoz mégiscsak közelebb áll a banán, akárhogy is forgatjuk a kérdést.
A Szuverenitásvédelmi Hivatal és működése mennyire ad témát?
Abszolút eleme ennek a hangulatnak, amiből építkezem. Az, hogy az Alkotmánybíróság vizsgálja a Szuverenitásvédelmi Hivatal legalitását, egyenesen gyönyörű, festménycímnek se tudnék jobbat. De a történetek ezek mögött nagyon is emberiek, amik visszakerülnek a hétköznapi síkra, és ott előbb-utóbb kénytelen-kelletlen megemészthetővé válnak. Így a vicc és a komoly összefolyik, mi pedig ebben a tragikomikus világban élünk.
Más pártok és politikusok mennyire érdekesek?
Minden pártból szoktam figurákat választani, de most nem biztos, hogy érdemes még egy képet festeni Gyurcsány Ferencről. Pillanatnyilag nincs a figyelem középpontjában. Igaz, olyan karakter, aki visszatérhet.
Visszatérhet?
Lehetséges. Van annyira komoly és egyben vulgáris, hogy lehet még szerepe ebben a politikai arénában. De most nyilván a főszereplők az érdekesek, ezért talán a Gladiátor 3. című kép festésébe kellene fognom.
Karácsony Gergely?
Őt a megválasztásakor festettem meg mint a humanizmus Mike Tysonja, aki ringbe száll. Kérdés, hogy ilyen értelmiségi hozzáállással mit lehet kezdeni a mai politikában.